Mi is az az EUBO?

Egy újabb rövidítés, mely mögött az Európai Unió Barokk Zenekara áll. Játsszon a Fidelióval és legyen a vendégünk az együttes október 13-i koncertjén!

 

Handel, Johann Sebastian Bach és Scarlatti születésének 300. évfordulóján, az Európa Tanács és az Európai Bizottság az „Európai Zene Évének" sikerén felbuzdulva, látván az ebben az évben a barokk zene iránt tanúsított érdeklődést, elindult egy új kezdeményezés. Az Európai Zene Éve bizottság elfogadott és beindított egy pan-európai projektet, amely lehetővé tette, hogy az Unió országaiból minden évben meghallgatáson kiválasszák a legtehetségesebb fiatal muzsikusokat, akik egy évig a barokk zenei világ legnevesebb karmestereinek irányításával dolgozhatnak és tökéletesíthetik tudásukat.

Európai Unió Barokk Zenekara

Ton Koopman, Roy Goodman, Lars Ulrik Mortensen, Enrico Onofri és más kiválóságok irányítása mellett a fiatal muzsikusok több műsort dolgoznak ki és mutatnak be turnéik során az Unió országaiban.

Az Oxfordban megalakult Európai Unió Barokk Zenekara évi mintegy 30 koncertet ad az Unió 12 országában, fennállásuk óta csaknem 700 muzsikust képeztek, 750 koncertet adtak és felléptek a világ 53 különböző országában.

Kérdésünk: Melyik évben ünnepeltük Handel, Johann Sebastian Bach és Scarlatti születésének 300. évfordulóját?

A helyes választ október 4-éig megjelölő olvasóink közül hárman vendégeink lehetnek a zenekar koncertjén.

Az Európai Unió Barokk Zenekarának barokk estje

2011. október 13. 19:30

MOM Kulturális Központ

Vez.: Enrico Onofri

Vonók csatája
Castello: 17. canzon
Scheidtz: Cstaszimfónia
Biber: Csata
Vivaldi: d-moll concerto, RV 565
Corelli: 9., G-dúr szonáta, op. 1.
Telemann: G-dúr concerto
Geminiani: Follia, d-moll concerto grosso

 

A játékban való részvétel lezárult!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 11:00 2011.10.05
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Vendégünk lehet anyka, zituci, kisszeder, a helyes megfejtés 1985.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft