A Magyar Telekom, a Művészetek Palotája stratégiai partnere ajánlásával

Oratóriumbérlet karácsonyra

2012. januárjában folytatódik a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar oratóriumbérlete. Játsszon a Fidelióval és legyen a vendégünk!

Az együttesek szokásukhoz híven nagyszabású oratorikus műveket adnak elő - Bach újévi kantátáit, Haydn A teremtés című oratóriumár és Handel Theodoráját. Az első, január 10-én rendezett koncert különlegessége, hogy Bach Singet dem Herrn ein neues Lied BWV 190 című kantátáját Gyöngyösi Levente rekonstrukciójában hallhatjuk. A második koncerten, 2012. március 4-én Haydn A teremtését című művét első ízben adják elő Vashegyiék a Müpában. A harmadik koncerten, 2012. április 19-én pedig Theodora címszerepét Baráth Emőke énekli, aki idén nyáron megnyerte az innsbrucki Barokk Operaversenyt. 

Purcell Kórus és Orfeo Zenekar (fotó: Müpa)

Kérdésünk: Melyik budai utcát nevezték el Haydn A teremtés című oratóriumáról? 

A helyes választ 2012. január 6-áig megjelölő olvasóink közül négyen másodmagukkal vendégeink lehetnek a január 10-i koncerten.

A játékban való részvétel lezárult!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 10:53 2012.01.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Vendégünk lehet másodmagával bxzoli, MorvayMarta, voti, zenebarátnő, a helyes megfejtés Alkotás.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft