„Nichts soll uns scheiden…”

Semmi sem választhatott el bennünket Buxtehude műfajteremtő kantátáinak szépségétől a Purcell Quartet hangversenyén az MTA Roosevelt téri Dísztermében. Az 1983-ban alapított angol együttest a barokk kamarazene legkiemelkedőbb előadói között tartják számon. Március végi koncertjükön Buxtehude szonátáiból és kantátáiból szemelgettek olyan nagyszerű énekes szólistákkal kiegészülve, mint Emma Kirkby, Michael Chance, Charles Daniels és Peter Harvey.

Emma Kirkby

Bevezető instrumentális szakasz, attacca komponált tételek, német bibliai és kortárs szöveg, némely esetben strófikus szerkezet – az egyszerzős est tanulságai. A kantáták között mégsincs két egyforma, mindegyik más különlegességgel hívja fel magára a figyelmet, és szeretteti meg magát a közönséggel a muzsikusok átélése révén.

Nagyszerű volt a hangverseny felépítése. A nyitány és a finálé két nagyobb apparátust, több énekest foglalkoztató műve között kaptak helyet a szólókantáták, a gyászdal és a tisztán instrumentális művek. Írásom címadó darabja, Buxtehude Nichts soll uns scheiden von der Liebe Gottes című kantátájának secco befejezése („nichts, nichts”) nagyon hatásos volt.

Nemrég jelent meg az EMI-nál egy négy cd-t tartalmazó doboz, amelyben Händel Messiás és Izrael Egyiptomban című oratóriumainak egyik szólistája Emma Kirkby. Természetesen az albumról is kiderül, hogy a hölgy neve nem véletlenül elismert a régizenei repertoárt preferáló körökben. De a feltétlen csodálathoz élőben is kellett őt hallani. Amit március 30-án a színpadon tett – azaz nem tett… –, az méltán emeli őt a legelhivatottabbak közé. Mindent a szöveg és zene egyensúlyáért, a kifejezésért, semmit a magamutogatásért. Végtelen szeretettel és alázattal, arcán sugárzó mosollyal és nagy átéléssel formált meg minden egyes motívumot

Sokkal kevésbé tetszett Michael Chance alt-szólista. Az átélés az ő interpretációjából sem hiányzott, de hangképzési technikájával képtelen voltam megbarátkozni. A hangok indítása legtöbbször alacsony volt és nyekkent, majd a lágyszájpad megemelésével hangosabb, fényesebb és magasabb lett a hang, végül pedig elhalt, de az intonációja már nem változott. A Klagliedben a hosszú tartott hangok között mindenféle kapcsolatot megszakított ez a különös hangképzés, ami egyébként valószínűleg lelki okokra vezethető vissza, mert nem szólóban Michael Chance is ugyanolyan igényesen és szerényen nyilvánult meg, akár a többi énekes, Charles Daniels és Peter Harvey.

A Purcell Quartet

Az a-moll és a C-dúr szonátában a Purcell Quartet vonósaira és orgonistájára helyeződött át a hangsúly. A két hegedű modern hangszernek tűnt, de Catherine Mackintosh és Catherine Weiss a korhűség igényével szólaltatta meg őket, barokk vonóval. Az első hegedűnek kicsit éles volt a hangja, a viola da gamba azonban édesen és érzékenyen szólt Richard Boothby kezében. Az orgonisa, Robert Wooley megbízható és figyelmes kamarapartnernek bizonyult. Arcán semmiféle érzelmi megnyilvánulást nem lehetett felfedezni egészen addig a pillanatig, míg a hangverseny első félidejének végén meg nem szólalt egy digitális óra – a sajátja… A koncert végén ráadásként Bach Christ lag in Todesbanden című kantátájának két részlete hangzott el.

(2005. március 31. MTA Díszterem; a Purcell Quartet Buxtehude-estje.; Nichts soll uns scheiden von der Liebe Gottes, BuxWV 77; Mein Herz ist bereit, Gott, dass ich singe und lobe, BuxWV 73; a-moll szonáta BuxWV 254; Klaglied, Bux 76b; Jesu dulcis memoria, BuxWV 57; Jesu, komm, mein Trost und Lachen, BuxWV 58; Dixit Dominus Domino meo, BuxWV 17; C-dúr szonáta BuxWV 266; Herr, nun lasst du deinen Diener in Frieden fahren, BuxWV 37; Das neugeborne Kindelein, das herzeliebe Jesulein, BuxWV 13)