Molnár Szabolcs
Fidelio
145 HozzászólásFásult rutinnal ledarálni egy koncertet – nos, az ilyesmi biztosan kikezdi még a legnagyobb zeneszerzők szakmai becsületét is. Ez történt most Csajkovszkijjal.
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának soros bérleti hangversenyén eredetileg Rafael Frühbeck de Burgos vezényelt volna, a tervezett műsoron Csajkovszkij Hegedűversenye mellett francia muzsika szerepelt, Debussytől A tenger, Raveltől a Daphnis és Chloé 2. szvitje. Azt hiszem, hogy utólag már kinyomozhatatlan, hogy a műsor mikor változott meg, s hogy mikor történt a karmesteri pulpituson csere - a koncerten a nem kevésbé jó nevű Pinchas Steinberg vezényelt -, egyes internetes programportálok értesültek a változásról, mások nem. A Fidelio szerkesztősége december 2-án még a Rafael Frühbeck de Burgos dirigálta műsor recenziójára kért fel. Az Operaház honlapján "természetesen" már az új műsorral és a beugró karmesterről egy sietve összedobott életrajzzal találkozhattunk. Tényleg nagyon siethettek, az életrajzban ilyeneket lehetett olvasni, hogy Steinberg karrierje "gyorsan ívelt felfelé: egymás után kapta a meghívásokat a legnagyobbkoncertzenekarokhoz", állt már a "Belrini Filharmonikusok" élén is; de az abszolút kedvencem, hogy diszkográfiájában szerepel Wagnertől "A bolgyó hollandi".
A versenymű szólistája Baráti Kristóf volt. Nagy hegedűs, jelentékeny előadóművész. Csajkovszkij Hegedűversenyét pedig - ahogy mondani szokás - álmából felébresztve is lejátssza. Sajnos most ez történt, mintha csak álmából felriadva játszott volna, az ujjak mentek, szaladtak, mindig pontosan megérkeztek a megfelelő helyre, mechanikusan, rutinból, a legkisebb érdeklődést sem mutatva. A vonó pedig járt rendületlenül, ám ennyire látványosan unatkozni hegedűst még nem láttam. Az igazsághoz tartozik, hogy magam a szombati koncertet hallgattam meg, gyanítom, hogy Baráti a pénteki hangversenyt (és a próbát, ha volt...) derekasan végigdolgozta. Látta, hogy a helyzet reménytelen, a szombat így már csak becsület kérdése volt.
Pár nappal korábban, szerdán, láttam Baráti Kristófot a Fészek Klubban. Dubrovay László és Tihanyi László egy-egy művét játszotta, érdeklődve, odaadóan, felelősség és művészi alázat itatta át produkciójának minden pillanatát - látszott, hogy jó formában van. Ezt a formát viszont csak részben (vagy egyáltalán nem) tudta átmenteni a hétvégre, még a ráadásnak játszott Bach Sarabande sem ragadott magával. A versenyművet egyébként Steinberg is csak letudni akarta, felróhatjuk azonban, hogy ennyi egyforma (és egyformán artikulálatlan) hangot még penzumot teljesítve sem szoktak szabadjára engedni.
A szünet után Csajkovszkij IV. szimfóniája csak rontott a helyzeten. A szimfónia - tanáraim kifejezetten rétegzett és polifonikusan is komplex felépítésű műfajként beszéltek róla - most valamiféle dallamfüzér volt, s ha éppen nem sikerült benne kerek dallamot találni, akkor az együttes úgy játszott, mintha egy imaginárius, hallhatatlan dallam aláfestése lenne a feladat, vagy mintha még mindig kísérne valakit. Effektusokat hoztak létre, ám a színfantázia legkisebb jele és igénye nélkül, máskor pedig az érzelmek hullámverését, az affektusok parttalan áradását szimulálták, a hitelesség kérdésével mit sem törődve. Értelmetlen, üres szócséplés volt az egész. Csajkovszkij IV. szimfóniája - és a Hegedűverseny is - ebben a formában rossz mű.
A koncerten telt ház volt. A műsorszámokat lelkes (de lehet, hogy csak protokolláris) taps fogadta. Azonban a tételszünetek türelmetlenséget sejtető mozgolódástól, dekoncentrációra utaló fészkelődéstől, köhögéstől és az érdeklődést fenntartó beszélgetésektől (!) voltak hangosak. Úgy éreztem (de legalábbis reméltem), hogy a publikum önérzetesebb és renitensebb része ezzel azt jelezte, hogy ebben a formában inkább ne folytatódjon a koncert. Jól láttam Steinberg arcát. Sértettségnek, türelmetlenségnek nyomát sem láttam rajta. Szerintem tisztában volt azzal, hogy ezen az estén semmit sem róhat fel a közönségnek.
Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara - Magyar Állami Operaház
Vez.: Pinchas Steinberg
Km.: Baráti Kristóf (hegedű)
Csajkovszkij: Hegedűverseny
Csajkovszkij: IV. szimfónia
Elküldöm
Az egész arra volt jó tanulság a kritikusnak, hogy nem lehet alaptalanul ekkorákat hazudozni.
Csak a magam - mindegy milyen alapon írt - véleményét tudom vállalni, amit két lépcsőben nyilvánítottam ki:
- először megütközve a kritikus véleményén, kétségbe vontam állításainak alapjait, ismerve és követve több mint 6 éve a szólista pályáját, elérhető fellépéseit és felvételeit meghallgatva, utóbbiakat többször is. Köztük volt egy moszkvai élő koncertfelvétel (2008. május 26.) a Csajkovszkij hegedűversennyel, szintén óriási ujjongással a végén. Merem állítani, hogy mindazok, akik már korábban megismerték ezt a különlegesen kiérlelt hangot, jól érezték a nagyszerűségét és ajánlották nekem is, aki a későbbiekben sosem csalódott BK játékában, és örömmel tölt el, hogy részese lehetek egy világklasszis hegedűs ilyetén megnyilvánulásainak. Idővel aztán magam is sokaknak ajánlottam a legnagyobb lelki nyugalommal ugyanazt, és eddig még senki nem bánta meg, köztük az átlagos közönség és a zenei előadások mélységeit jobban ismerő tanultabbak, zenészek és hegedűsök is.
Büszkék lehetünk és vagyunk BK-ra és hasonló lehet az érzésem, mint a korábbi, majd óriássá lett fiatalok akkori híveinek, közönségnek és kritikusoknak, akik megérezték kedvenceik különleges játékát. Mindezt persze a tárgybani hangverseny meghallgatása nélkül írtam annak idején is.
- később örültem tehát, hogy a két előadásból éppen a kritikus által egészen furcsa, érthetetlen és ritka hangon minősített előadást adta le a Bartók Rádió, talán hallva e vitáról, és érezve a bizonyíték súlyát ebben a néha elfajuló beszélgetésben. Elsősorban a szólista és a zenekar, másodsorban a kritikusi szakma becsületéről volt szó. A hallottakról írtam, azóta még egyszer meghallgattam a Hangtárban még elérhető felvételt, majd a youtube-ra onnan felkerültet is. Csodálatos: nekem az, és ha a jutyúbos júzernek, akiről a neve alapján feltételezhető, hogy jobban ismeri a művet és a hegedűjáték ismérveit, még inkább tetszett, akkor megnyugszom, hogy a fülem csiszolódik idővel, és meg tudom különböztetni a búzát az ocsútól, zenében és kritikában is.
Természetesnek tartom, hogy egy előadást sokkal többen hallgatnak meg a nagyközönségből, mint ahány zeneileg kiművelt, és főleg nekik szól a zenekritika, de éppen emiatt elvárható az előadásokkal kapcsolatos és ismert kritériumok szerinti minősítés.
Ha egy közepes vagy rossz játékról, annak közérthető kifejtésével írja a kritikus, hogy rossz, elfogadhatatlan, abból is lehet tanulni, de itt másról voltak szavak, egyértelműen sértőek, amit nem szabadott szó nélkül hagyni.
Most mindenkinek lehetősége van a koncertet meghallgatni, akár ott volt, akár nem annak idején, és közben más előadásokkal is összevetni, ahogy én is tettem. Ha az utóbbiak, köztük már világhírű előadók játéka állja a próbát, akkor ez az előadás nagyszerű volt, ahogy hallottam. A Fideliótól pedig a legkevesebb, hogy a vitaindító kritikusát felkéri a felvétel alaposabb elemzésére, hiszen most már bárki követheti a felvételeken a véleményt, hátha a fülünket tovább kell csiszolni. A jó kritikából mindig lehet tanulni, és itt nem a csak dícsérő kritikát tekintem jónak. Éppen azért is várom el a Fideliótól az említettet, mert volt az előadásnak más kritikusi visszhangja is.
Kedves BCs! Ha olvassa a hozzászólásodat a másik megszólított is, és tényleg jobban ért a hegedűjátékhoz, mint én, remélem kifejti szakmaibb véleményét.
Tisztelt Mindegy és Strideviolin!
Örülök, hogy ennyire szívükön viselik a Budapesti Filharmóniai Társaság dec. 17-i koncertjét, s jó volt meghallgatni a felvételt.
Véleményük ékesen rehabilitálja a - közönséget, a kétszer ezer koncertlátogatót, akik ezek szerint jogosan lelkesedtek, köszönték meg az élményt hosszú tapssal, kértek ráadásokat. S nem pusztán egy látványosan unatkozó hegedűsnek, karmesternek, az affektusok parttalan áradása szimulálásának, fantázia nélkül létrehozott effektusoknak estek áldozatul. Egyébként véleményem szerint ilyen magasröptű dőreséget más, mint a rémület nem hozna ki egy emberből. Ezért is adtam első hozzászólásom címének: "Pánikreakció, avagy felfedett kártyák" (No. 10, 2011. dec. 29)
Most már csak el kellene jutni ahhoz, hogy itt nem egyszerűen egy koncert nem tetszett egy kritikusnak. Valami más történt. Amit leírtam.
Bartos Csaba
csellista
140-re és a 141-re: én is csak azt sajnálom, hogy nem mindig tud zenei mintát hozni az adott koncertről.
A másikhoz: egy több mint 6 évvel ezelőtti koncert kritikája és egy decemberi közt csak annyi a közös alap, hogy a szólista azonos volt mindkettőben. A gyönyörű hangú Stradivari sem u.az volt, hiszen a Kristóf által most használt Lady Harmsworth (szintén gyönyörű hangú, persze nem magától szól:) csak 2008. február 5. óta van Kristófnál. Ennek alkalmából volt az a moszkvai szponzorációs koncert, ahol egyálltában eljátszotta Bach szólóhegedűre írt hat művét. A koncert a tubuson meghallgatható, a közönség reakciói láthatók, hallhatók.
Kristóf azt mondta, hogy a darab a standard repertoárjának a része, de azért, ami a 2005-ös kritikus szerint nem sikerült akkor maradéktalanul (mennyi hiányzott a teljes sikerhez?:), hátha a későbbiekben javult, és erről elég éppen e téma tárgyát képező felvételt meghallgatni. Mindenki változik az idővel, sőt: a fiatalabbak egyre jobbak lesznek, egy idő után viszont várható a hanyatlás erőben, figyelemben, de attól még messze van BK. A koncert felvétele viszont változatlan.
Hallgass a füledre és írd meg a saját véleményedet!
Valami lehet abban, amit MSZ írt.
Egy korábbi Csajkovszkij-előadás kritikája:
http://www.papiruszportal.hu/site/?lang=1&f=&p=9&n=374
Baráti Kristóf gyönyörű hangú Stradivari hegedűn játszotta a versenyművet. A gyors tételek karakterét, szenvedélyes intonációját, mely a hegedűverseny markáns része, nem sikerült maradéktalanul interpretálni. A vaskos frázisokat (az első tétel zárótémája, a harmadik tétel főtémája) is inkább kecsesen, könnyedén tolmácsolta Baráti Kristóf.