Emberi nagyság

Thomas Quasthoff koncertje egy Mozart szimfóniával indult. Az énekes egy-egy szimfónia után – a C-dúr szimfóniát K. 338 (a közel azzal egyidőben keletkezett) Haffner K. 385 követte a második rész elején – énekelt el két-két hangversenyáriát. És egy messze, fel, az egekbe röpítő ráadással búcsúzott.

Kísérőzenekarát, a Camerata Salzburgot 1978-tól egészen haláláig a remek kamaramuzsikus, Végh Sándor vezette. A kamarazenekari hangzás, az indivídumokra építő, a tehetségeket nem elnyomó, hanem kibontakoztatni kívánó szellemiség a Kolozsvárott született nagy Hubay-tanítvány ösztökélésének köszönhető. A többnyire Salzburgban tanuló diákokból alakult kompánia minden tagja remek muzsikus. A vonósok modern hangszereken játszanak, a kürtök natúrkürtök, az üstdob csavaros üstdob. Az együttes játéka a régi zenés játékhoz közelebb van, mint az alapításkor 1952-ben, a városban dívó, Karajan meghatározta stílhez. A zenekart a hegedűs Giuliano Carmingolával készített felvételei miatt ismertté lett Andrea Marcon vezette, aki alázatos, odaadó kísérője a legnagyobbaknak. Csak Salzburgban kísérte már dalestjén Anna Netrebkót és Andreas Schollt is. Laza kézmozdulatokkal könnyedén dirigálta a példásan együttjátszó együttest. Különösen a prím és a szekund összehangoltsága, a fiatal koncertmester remek, pontos (kissé éles) játéka, és a csellószólam vezetőjének olvadékony, gyönyörű hangja tűnt fel. Az együttesnek példaértékű az összeszokottsága. Az említett csellista végig hihetetlenül koncentráltan követte a játékot: az volt az érzésem, tulajdonképpen ő, nem is Marcon vezeti a Cameratát. 

Az áriaest első dalát, az Così dunque tradisci - Aspri rimorsi atroci címűt bemutatása idején Johann Ignaz Fischer énekelte. Ő korának egyik legjobb énekese lehetett, a megemlékezők egyöntetű véleménye az volt, hogy még nem is találkoztak ilyen hangterjedelemmel mint amilyen az övé. Reichardt azt állítja, Fischer hangja mélyebben zengett, mint egy cselló és magasabb hangokat tudott kiénekelni, mint egy tenorista. Mozart nagy megelégedésére énekelte el Osmint a Szöktetés a szerájból. Nem csak az első Osmin, de az első Sarastro, Franz Xaver Gerl is megidéztetett ezen a - menjünk is a dolgok elébe és ne tagadjuk el, amit nem érdemes - varázslatos estén. És ha a mai énekesek közül e két szerepre - Osminéra és Sarastrojéra - mondanom kellene valakit, a Müpa-beli Quasthoff-koncert után biztosan a német énekest mondanám. Ragaszkodva ahhoz az állításomhoz, hogy nála jobbat se földön - és tenném hozzá, nem némi pátosszal (hiszen a pátosz ez után az este után indokolt) - se égen. Quasthoff hangja égi hang, tiszta, lágy, lírai. S megszólalásában volt valami megfoghatatlanul földöntúli: éteri. 

A következő dal volt egykor Franz Xaver Gerlé (Gerl is Leopold Mozart tanítványa volt). A Per questa bella mano kedélyes, opera buffába illő dalocska. Különlegessége, hogy az obligát hangszer a nagybőgő, amit ritkán lehet ilyen magas fekvésben hallani. Az, hogy a nagybőgős (Anthony Manzo) előrejött játszani, már önmagában meglepő volt: egy közelben ülő a dal után megjegyezte - némi malíciával, ám joggal - „nem tudom, milyen bőgős, de jól játszotta a szerepét". A bőgő szerepeltetése tulajdonképpen csak fokozza e dal könnyedségét, báját. 

A Haffner szimfónia előadását is e szavakkal jellemezhetnénk: könnyed volt, bájos, a menüett tétel üde, friss. A fináléban a híres Osmin áriát idéző rész fanyar; a csellista szépen artikulálta.

Paisiello Nagy Sándor uralmát felelevenítő operájának szövegére írta Mozart a Mentre ti lasciót, mely áriával Dáriusz búcsúzik lányától. A búcsú fájdalmán túl az áriában az elmúlt élet örömei is megjelennek, nem is egyértelműen a keserűség jellemzi e dalt. Bár az kétségtelen, a „Megyek, sírj felettem, oh Istenem" soroknál, Quasthoff tökéletesen érzékeltette a megindultságot, azt, hogy a perzsák uralkodója mily nehezen szánja rá magát az indulásra. 

A következő áriában - mely egy a Così fan tuttéból kimaradt részlet -, Quasthoff megmutatta milyen jól érzi és érti Mozart humorát. Pajkosan, szatírjátékot formálva a dalból, adta elő a Rivolgete a lui lo sguardót. 

Ráadásként Thomas Quasthoff Sarastro In diesen Heil'gen áriáját énekelte. Quasthoffról írva méltánytalanság és ízléstelenség kitérni arra, az egyébként közismert és népszerűségében is bizonyára szerepet játszó (szomorú, de így van) tényre, hogy énekesünk a Contergan nevű, 1957-ben piacra dobott nyugtató áldozata. De ez az utolsó ária, ez a ráadás azért volt rám oly delejes hatással, azért is indított meg, mert Quasthoff fogyatékkal élő ember. Ez az ária pedig az ember felmagasztosítását jeleníti meg. A csarnok mélyére elvezető Sarastro amikor azt mondja, „a hely áldásra hív", nem csupán az oszlopokat mutatja, nem csupán a komor falakat, nem a Páholyt, hanem az Ég boltozatát, a Mindenséget is. És az utolsó mondatok „És nem vagy ember, hogyha itt, Nem árad rajtad át e hit" értelmezhetők úgy is: nem vagyunk az életre méltók, ha nem érezzük át a természet fenségességét. Engedni kell. El kell engedni mindent: bajainkat, ami ide, a léthez, mint problémához köt, egyáltalán az egónkhoz - el kell engedni, hogy átjárjon bennünket a hit. 

Mindezt olyasvalaki dalolta el, élő hittel, szenvedéllyel és meggyőződéssel, akire a sors már az anyja méhében lesújtott. Éppen ezért (is) soha, senki nem énekelte ezt nála hitelesebben (mégha szebben esetleg igen). Ahogy apró kezeivel lapozta Quasthoff a kottát, arra gondoltam: hozzá képest szánalmasnak és - főként - kicsinynek tűnhetünk vergődésünkkel, bajainkkal. Érthető miért énekesekkel gyógyították depressziójukat a királyok. 

Quasthoff a fölébe emelkedésből mutatott példát. Ahogy ő emelkedik a mindennapjait valószínűleg nagyban nehezítő fogyatékossága fölé Mozart segedelmével, úgy kellene - és mennyivel kisebb munka ez - a mindennapok nyűgei, a gondok fölé emelkedni. Őt hallgatva - és ezért volt példaértékű éneklése - úgy érezhettük: lehetséges. Nagyon is az. Könnyet, ha onthattunk Quasthoffot hallván, semmiképpen sem elkeseredettségünkben tehettük.

Thomas Quasthoff (ének) és a Camerata Salzburg

2011. március 23. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011

Vez.: Andrea Marcon

Mozart: C-dúr szimfónia, K. 338; Cosí dunque tradisci, K. 432; Per questa bella mano, K. 612; D-dúr "Haffner" szimfónia, K. 385; Mentre ti lascio, o figlia, K. 513; Rivolgete a lui lo sguardo, K. 584