Hallgatni arany

A hagyományos koncertrepertoár legközepéről választotta programját Takács-Nagy Gábor és együttese, ám produkciójuk egy pillanatra sem tűnt sokadik utánjátszásnak.

A büfé üzemel - hangzott a MÁV Szimfonikus Zenekar hűséges bérleteseinek szóló tájékoztatás a koncert első száma előtt; a zenekar üzemel - tehettük hozzá magunkban pár perccel később, immár a Varázsfuvola nyitányát hallgatva. Kedvező árak amott, áradó kedély emitt, minthogy Takács-Nagy Gábor pálca nélküli vezénylését követve roppant lendülettel és derűs komolysággal látott a muzsikáláshoz a szimfonikus együttes. A nyitány előadását már vizuálisan is a közvetlenül a karmester köré ültetett fafúvós hangszercsoport dominálta, ízes és plasztikus játékuk pedig egészen különös bájt kölcsönzött a nyitó perceknek. Míg a vonóskart olykor érezhetően a harsányság külső határvonaláig ragadta saját elánja, addig az élményszerű fagott-belépések és klarinétmelódiák sora, s jószerint mindahány fafúvós megszólalás olyan előadói kultúrát sejtetett, amit jobbára csak tekintélyesebb és ünnepeltebb zenekaroktól szokás méltán elvárni.  

A koncert Esz-dúrban indult, s úgy is folytatódott, hiszen második szám gyanánt Mozart Esz-dúr szimfóniája (No. 39, K. 543) szólalt meg - de csakis Takács-Nagy Gábor szavai után. A rokonszenves művész ugyanis, akinek muzsikusi autoritását kétség kívül nem érheti gáncs, a koncert minden száma előtt intézett néhány keresetlen szót a közönséghez. A hangulati alapozás és a szubjektív műismertetés zsánereit váltogató megszólalások nem tűntek éppenséggel nélkülözhetetlenül szükségesnek, de nem bizonyultak különösebben zavarónak sem: inkább csak valamiféle formálódó bizalmasságot jeleztek a vezető karnagy és a bérletes tábor között. Az Esz-dúr szimfóniát például friss filmélménye, Forman Amadeusa, s általában Mozart gyermeki szerepjátszása felől értelmezte Takács-Nagy, s bár mindez élőszóban némiképp sután hangzott, a zenekari előadás meggyőzően igazolta vélekedését. A gyors hangulatváltások és a szélsőséges gesztusok ugyanis valóban érzékletesen kirajzolták a saját játékában gyönyörködő, elsősorban önmagát szórakoztató komponista gyermekded vonásait. A változatlanul remek formát mutató fafúvósok mellé immár a vonósok is felzárkóztak, s különösen a harmadik és a negyedik tételben, az előbbibe energikusan betoppanó ländler vastag derűjének, majd a finálé sebes sodrásának előadásában mintaszerű összjátékkal gyönyörködtettek.

A koncert második felét Johannes Brahms II., D-dúr szimfóniája töltötte ki, amely előtt Tóth Árpád Esti sugárkoszorú című klasszikusát játszották be hangfelvételről, Latinovits Zoltán előadásában. Merthogy Takács-Nagy Gábor az oly népszerű szimfóniát a komponista Clara Schumann iránt táplált romantikus érzéseinek fölemlítésével kívánta a közelünkbe hozni. Mi tagadás, ezen a ponton a recenzens keblében némi elkedvetlenedés támadt, ámde az érdemi produkció ezúttal is felülírta a fenntartásokat. Sőt, az első tétel olyan eszményi szépséggel indult, hogy az még az első rész kiváló Mozart-játéka után is váratlan meglepetést jelentett. Itt végre a rezek is döntő szerephez juthattak, s a főtémát elővezető kürtszólam ki is állta a próbát, méghozzá szó szerint fényesen. A folytatásban ugyan már nem sikerült ezen a rendkívüli formakultúrájú és koncentrációjú szinten tartani az előadást, de azért a két középső tétel megszólaltatása így is kiemelkedett a szabványinterpretációk sorából: leginkább éppenséggel a friss rátekintés nyilvánvaló igényének és a zenei folyamat személyességének köszönhetően. A negyedik tétellel azután a MÁV Szimfonikus Zenekar újra felért az indulás hegymagasára, s az eufórikus hangulatot keltő kitörésekben is kivételesen összefogott együttes játékkal örvendeztetett. Ráadás gyanánt - akárcsak a szimfónia 1877-es bécsi ősbemutatóján - a harmadik tétel hangzott fel még egyszer: Takács-Nagy által ekképp megidézve a mű legelső karmesterét, Richter Jánost, s egy obligát Magyar tánc helyett újfent elszabadítva a táncos léptű scherzót.      

MÁV Szimfonikus Zenekar 

2011. november 10. 19:00

Olasz Kultúrintézet 

Vez.: Takács-Nagy Gábor

Mozart: Varázsfuvola - nyitány; Esz-dúr szimfónia, K. 543
Brahms: II., D-dúr szimfónia, op. 73 

Lukács-bérlet