Óbudai nosztalgia

Két romantikus és egy huszonegyedik századi művet szólaltatott meg sorozata zárókoncertjén, hétfőn a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör széksorait megtöltő közönség azonban olykor úgy érezhette: barokk zenét hall. Gáláns menüettet, a Napkirály idejéből, Lully-féle ouverture-t, és passacagliát Händel-módra.

Edward Grieg muzsikájával kezdődött ez a különös múltidézés, a Holberg-szvittel. A népszerű a-moll zongoraverseny és megannyi kedves lírai darab szerzőjét ezúttal nem földije, a bergeni születésű író sorai ihlették meg, csupáncsak az a kor, amelyben élt - lényegében a nagy Johann Sebastian ideje (Ludvig Holberg pár hónappal Bach előtt született és négy évvel élte őt túl). Vagyis a későbarokk, illetve az, amiről az öregedő Bach már nemigen vett tudomást: a gáláns stílus. Grieg ezeket az éveket álmodta vissza, persze a megszépítő messzeségből. Kandírozott barokk az övé: cukrosabb, mint a valódi, nem maga XIV. Lajos lejti a táncot, csak bábfigurája és báb-udvarhölgyei. Karásonyfa-díszek a szaloncukrok mellett. Mindez azonban hallatlanul ízléses, finom, szeretnivaló. Második számként Kerek Gábor szvitje hangzott el. Bátorság egy ilyen, kevésbé ismert mai magyar komponista művét műsorra tűzni, de meghajtom a fejem: bölcs döntés volt a Liszt Ferenc Kamarazenekar részéről. Azt ugyan nem hiszem, hogy Zeneakadémiai zenetörténet-vizsgán valaha is Kerek Gábor életművéről fogom szigorlatoztatni a diákokat (ennek egyébként a múló idő is gátat vet: vészesen közeledik a nyugdíj), ám elismerem, a hallott darab szellemes, ügyes, bevezető ouverture-je jólesően fanyar, Farkas Ferenc tanár úr, generációk egykori nevelője alighanem jelest adott volna rá annak idején, az ötvenes-hatvanas években (legfeljebb némi húzást-tömörítést javasolt volna).  A szünet utáni Brahms B-dúr szextett (amelyet most 18 tagú vonósegyüttesen hallhattunk), pedig magában álló remekmű. Szándékosan régies második tétele a Händel-variációkra emlékeztető témából indul ki, s nagyjából úgy passacaglia, ahogy a negyedszázaddal későbbi negyedik szimfónia zárótétele az, vagyis, hogy Beethovent idézzük: con alcune licenze - némi szabadsággal. A zeneszerző barátai egyébként azt állítják: Brahms különösen nagyra tartotta ezt a tételét, szívesen idézte fel szűk társaságban, zongorán. Tudta a kaporszakállú, mire lehet különösen büszke.

Egy szó, mint száz: remek műsort talált ki a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Változatosat és egyszersmind olyat, amelyet koncepció tart össze. Ha matematikatanár volnék, azt mondanám, közös nevező a művek közt.

A megvalósítást is egyértelműen, sőt, lelkesen dicsérhetem. Rolla János azon kevés vezetők közé tartozik, akik megértették, mit parancsol az idő. Megfiatalította együttesét, de úgy, hogy mégis megtartott benne régi muzsikusokat (Sándor Anna azt hiszem az alapítástól kezdve a csellószólam erőssége). És ott van maga Rolla irányítóként továbbra is, de olykor átengedi a vezérszerepet az új generációnak (a Kerek Gábor darabban pl. Tfirst Péternek).  Ez a tapintatos átalakítás és irányítás vezethetett oda, hogy a Kamarazenekar ma is olyan, amilyen hajdani diákkoromban volt: elsőrangú. Amikor rázendítettek a Holberg-szvitre, szinte megállt a levegő. Kőből legyen a szíve, akit nem hat meg ez a felhangdús, tágas hangzás, ez az egyöntetűség, fegyelem. Kis szeplőket utóbb ugyan néha felfedezni véltem (a Brahms-mű fináléjánek kezdetét pl. ha lemezfelvétel iránytója lennék, újrajátszatnám), de mit számít ez egy élő koncerten. Lisztéknek talán az a legfőbb titkuk, hogy végtelenül profik (ilyen brácsaszólammal ugyan melyik kamaraegyüttes büszkélkedhet?), és mégis olyan ügyszeretettel végzik a feladatot, mintha pályakezdő ifjak lennének, akik éppen ezzel a régvárt bemutatkozó koncerttel akarják felhívni magukra a figyelmet.

Ismerik ugye a régi slágert: „Jöjjön ki Óbudára/ egy jó túros csuszára"?  A feledhetetlen élmény hatására sétáltam a közelben, hátha akad rendes, régi vágású vendéglő, amely elérhető áron kínálja ezt az egyszerű, de ízletes fogást (szalonnapörc, de csak pörc, nem nyamvadt darabok, ugye, barátaim?). Nem volt szerencsém (vagy csak bamba voltam). Mindenesetre átfogalmaznám a szöveget. Jöjjön ki Óbudára, egy jó kis koncertre! Ne tévessze meg, hogy a buszmegállótól rideg lakótelepi környéken kell néhány száz métert gyalogolni. A Kiskorona utcában még él valami a régi Óbudából, sárga fények világítanak, ott a Társaskör épülete, nem messze a templom. És gyönyörű muzsika szól, Krúdy Gyula is elismerően bólintana hozzá, mielőtt megrendeli a fröccsöt - szódával! - meg az aranyló húslevest. Velőscsonttal.

Liszt Ferenc Kamarazenekar

2012. január 23. 19:00 Óbudai Társaskör

Hangversenymester: Rolla János

Grieg: Holberg-szvit
Kerek Gábor: Szvit
Brahms: B-dúr sextett, op. 18