Kaposvár utcáin az emberek a zenéről beszélgetnek, a klasszikus zene itt és most él. Gyakran hallhatjuk a fellépők neveit, egy felejthetetlennek megélt előadás reminiszcenciáit, még a legváratlanabb helyeken is, mintha az egész város a kamarazenére figyelne. Nem véletlenül.
A fesztivál első teljes napján igen magas színvonalú produkciók tanúi lehettünk. Akinek volt szerencséje mindkét koncertet hallani, az megtapasztalhatta, mire is képes ez a fesztivál, hogy Kaposváron az egy négyzetméterre jutó zenei tehetség mennyisége most minden bizonnyal a módfelett sokjegyű számok felé tolódott el. No és nem utolsó sorban gazdagodhatott néhány nagyon sokáig emlékezetes zenei élménnyel.
A délelőtti koncert Maurice Ravel Bevezetés és Allegro című, 1906-ban íródott kompozíciójával kezdődött, melynek különlegessége a hárfa szerepeltetése, mégpedig jelentős feladattal, és éppen ezért igazán üde színfoltot jelentett a hallgatóságnak. Szép játékot hallhattunk az együttestől, nagyszerűen keverték ki a mű megkapó színeit, minden különleges hangárnyalat a maga teljességében tárult elénk. Természetesen külön dicséret illeti Vigh Andrea hárfajátékát, hangszerének erényeit hiánytalanul képes volt felmutatni, és különösen varázslatos pillanatokat teremtett az Allegro kezdetén. Ám a dicséret mindenkit egyaránt illet, V. Papp Viktória fuvola, és Reto Bieri klarinét játéka talán mégis külön említendő.
Kocsis Zoltán és Kokas Katalin a folytatásban Claude Debussy g-moll hegedű-zongora szonátáját szólaltatták meg figyelemre méltó értelmezésben. Debussy, bár nehéz szólamot bíz a zongoristára, mégis alapvetően a hegedű számára osztotta a vezető szerepet.
A mostani előadásban az erőviszonyok némileg másképp alakultak, minden bizonnyal a művészek egyéniségéből fakadóan, nagyobb egyenlőség alakult ki a két hangszer között, így az interpretáció egyedi színeket kapott. Kokas Katalin hegedűjátékában az erőteljes taktusok szólaltak meg hitelesebben, a második tétel talán színtelenebbre sikerült. Ám a mű egészét szemlélve kevés kivetni valót találhatunk, különösen szem előtt tartva Kocsis Zoltán mindig kitűnő és precíz közreműködését.
A koncert leghalványabb pontját Antonín Dvořák Bagatelljei jelentették, és ez talán csak részben írható az előadók számlájára, a mű bizonyos részei nem tartoznak a szerző legsikeresebb munkái közé. Ez nem jeleneti azt, hogy nem örülhettünk szép pillanatoknak, a Dvořákra jellemző dallamosság kellő érzelemmel való megjelenítésének; de sajnos ezek ellensúlyaként enerváltabb percek is akadtak.
Ha a koncertnek itt lett volna vége, valószínűleg sokkal kevésbé tűnne gyengébbnek a Bagatellek, azonban Dvořák e-moll „Dumky" triója olyannyira kiemelkedő előadásban hangzott el, hogy teljes mértékben hatása alá vonta a hallgatót, némileg elhomályosítva az addigiakat. Kokas Katalin hegedülése, Nicolas Altstaedt cselló és Nagy Péter zongorajátéka nyomán néha valóssággal izzott a levegő, mindhárman tökéletes átéléssel, teljes odaadással játszottak, a legapróbb részletekig elsajátított szólamaikat hatalmas erővel tolmácsolták. Ki kell emelni a második tétel ihletettségét, és a finálé már-már valószerűtlen intenzitását. Kár lenne fennakadni apróságokon, a fesztivál valószínűleg első igazán nagy produkciója volt ez.
Ilyen előzmények után beülve az esti koncertre, az ember elvárásai érthetően magasak. Franz Schubert monumentális C-dúr vonósötöse nem tekinthető a koncerttermek leggyakoribb vendégének, lehetne vitázni, miért, talán nem tévednénk nagyot, ha a mű hosszát, és az első hallásra kevésbé emlékezetes dallamvilágát okolnánk. Pedig igazán figyelemreméltó darab, néha meglepően modern hangzásképpel; gondoljunk csak a Scherzo disszonáns taktusaira.
Néhány perc után nyilvánvalóvá vált, az előadók nem sajnálnak semmit a zenélést illetően, nem tartalékolnak, nem óvatoskodnak, a két utolsó tételben pedig még tovább fokozódó energia, egészen a fehéren izzó intenzitásig terjedő impulzivitás vált jellemzővé. Elgondolkodtató, mi történne, ha egy nagyzenekar minden egyes tagja ilyen összpontosítással, ekkora átéléssel játszana. Talán kicsit már túlzó is volt ez a két végéről égetett gyertya, az erő néha kissé erőszakossággá változott. A vonók láthatóan nehezen viselték a megpróbáltatást.
Az interpretáció a szélsőséges dinamikáról szólt, az erővel szemben nagyon halk pianókat vonultatott fel, melyek viszont lényegesen kevésbé szóltak szépen, az Adagio nélkülözte a varázslatosságot, a különleges schuberti légkört. Inkább a technikai megoldásokra terelődött a figyelem, a tartalom a háttérbe szorult.
Hozzá kell tenni, ez csupán az előadás magas színvonala miatt merült fel problémaként, olyan dolog ez, melyet alighanem észre sem venne az ember, ha hétköznapi közreműködőkkel hallaná a művet. A közönség természetesen kitörő örömmel fogadta az előadást, tegyük hozzá, teljes joggal.
A második félidő igazi csemegét kínált. A Jánosi Együttes közreműködésével ismerhettük meg Bartók Béla két népszerű művének, a Román népi táncoknak és a 2. rapszódiának népzenei gyökereit. Nagyszerű élmény volt hallani autentikus előadásban a forrás zenei anyagát az adott művek előtt, mindenképp új fénybe helyezték a jól ismert dallamokat. A Román népi táncokat a Székely Zoltán féle hegedű-zongora átiratban hallhattuk, az előadás különlegessége volt, hogy Perényi Esztert zongorán Kelemen Barnabás kísérte. Élvezetes játékot hallhattunk mindkettejüktől.
Ami viszont a koncertet zárta, arról nehéz írni. Természetesen az történt, hogy Kelemen Barnabás immár hegedűvel a kezében, 2. rapszódiát játszott. Engedtessék meg: frenetikus volt. Az, ahogyan Kelemen uralja a bartóki hangzásvilágot, a játékstílust, maga a tökéletesség. Nagy Péter pedig a délelőtti után most újból remekelt a zongoránál. Ezt talán nem is lehet jobban csinálni.
Távozáskor arra gondolhattunk, itt a Zselic lankái közt valódi oázis alakult ki a zenét nélkülözni nem tudók számára. Érdemes eljönni, hiszen még csak az elején tartunk.
2011. augusztus 13. 11:00
Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál
Km.: Kokas Katalin (hegedű), Kocsis Zoltán, Nagy Péter (zongora), Vigh Andrea (hárfa), Alina Pgostkina (I. hegedű), Lesták-Bető Eszter, Banda Ádám (II. hegedű), Amihai Gorsz (brácsa), Kokas Dóra, Nicolas Altstaedt (cselló), Reto Bieri (klarinét), V. Papp Viktória (fuvola), Perényi Benjámin (zongora)
Ravel: Bevezetés és Allegro
Debussy: g-moll hegedűszonáta, L 140
Dvorak: Dumky Trió, op. 90
2011. augusztus 13. 19:00
Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál
Km.: Alina Ibragimova, Kokas Katalin, Perényi Eszter (hegedű), Maxim Rysanov (brácsa), Kokas Dóra (I. cselló), Nicolas Altstaedt (II. cselló), Kelemen Barnabás (zongora, hegedű), Nagy Péter (zongora)
A Jánosi Együttes bemutatja a klasszikus művek népi gyökereit
Schubert: C-dúr vonósötös, D 956
Bartók Béla: Román népi táncok, UE 8474; II. rapszódia, Sz. 89, BB 96


Orosz Ádám
Fidelio
25 Hozzászólás
Elküldöm































Az ősi, dákoromán neveket is csak úgy szabad írni, hogy Klúzsnapoka, Mojmir és Szvatopluk kedvenc városa meg kizárólag Bratyiszlava, hehehe...
Kedves Zsölény, abszolút jogos. Egy ilyen szép, francia városnevet csakis úgy lehet írni, hogy Strasbourg. Ergo Wise (23) is téved.... :))))
Vagy Straßburg :)!
(bocsánat: vagy Strassburg, vagy Strasbourg.)
Kedves t2, köszi szépen az infókat (a nagy francia emberbarátról, Albert Schweitzerről nem elfeledkezve, egyébként Felvidéken is lehet találkozni a nagy szlovák festővel, Ladislav Mednánskyval, hehehe), remélem, ha eljutok oda egyszer, tanulmányozhatom az elzászi dialektust (eddig csupán a hozzá közel eső alemannt sikerült), nem tűnik el teljesen...