Zenésztábor

Zene határok nélkül a címe annak a koncertnek, amelyet Balassagyarmaton ma nyolc órától adnak a július közepe óta tartó nemzetközi muzsikustábor tanárai és növendékei. Beethoven Karfantáziáját (Szokolay Balázs - zongora) és Orff Carmina Burana című oratorikus művét játsszák. Helyszín: Palóc liget szabadtéri színpada (eső esetén a volt vármegyeháza). Karnagy: Ember Csaba, vezényel: Karol Borsuk.

A muzsikustábort záró gála holnap 19 órakor kezdődik a város zeneiskolájában. Itt a musicalé a főszerep, az idén ugyanis a hangszeres képzés mellett musical kurzust is indítottak.

Balassagyarmatra tíz országból érkeztek fiatal muzsikusok és pályakezdő művészek; összesen száznegyven növendék, akiket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia tanárai, hazai és külföldi egyetemek, zeneművészeti szakiskolák zenepedagógusai, művészei oktattak. Ember Csaba, a fesztivál házigazdája és főszervezője tárlataikra is felhívta a figyelmet. Zeneiskolájuk képzőművészeti tagozatának növendékei együtt mutatkoznak be, és megtekinthető itt Kass János illusztrációsorozata is, amelyet A kék szakállú herceg várához készített. Bemutatják továbbá három fotóművész, Kristin Furest, Jaff Taylor és Pénzes Géza korábbi muzsikustáborokban készített fényképfelvételeit is.

(A ma esti előadásra jegyek igényelhetők a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában, Óváros tér 11.)

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG