A hét portréja: Arcangelo Corelli

A kiváló hegedűsként és jeles komponistaként ismert Corelli nemcsak e két területen jeleskedett: tanárként is eredményesen működött. Amszterdamból, Párizsból, Londonból keresték fel a tanítványok, az ő iskolájából került ki többek között Geminiani, Locatelli és Somis is.


Arcangelo Corelli
1653. február 17-én született Fusignanóban. Zenei tanulmányait Faenzában kezdte, tizenhárom éves korában került Bolognába, ahol négyévi tanulás után, 1670-ben a Filharmonikus Akadémia tagja lett (száz esztendővel később a gyermek Mozart is részesült ebben a kitüntetésben). A hetvenes években állítólag megfordult Párizsban, Rómában és Münchenben, a nyolcvanas években pedig Hannoverben. Annyi biztos, hogy 1685-ben (mikor első kompozícióit kinyomtatták), már Rómában élt. A Rómában letelepedett Krisztina svéd királynő 150 tagú udvari zenekarának vezetését bízta Corellire, a nápolyi király is több ízben próbálta – eredménytelenül – rábírni, hogy költözzék Nápolyba.

A kilencvenes évek táján Modenában működött, 1708-ban pedig ellátogatott Nápolyba, ahol Alessandro Scarlatti remek operai zenekara az ő concerto grossóit is kitűnően adta elő. Ennek ellenére a nápolyi út nem járt sikerrel: a király elégedetlen volt Corelli lassú zenéivel, és Scarlatti is ellene fordult. Visszatért Rómába, itt töltötte élete utolsó éveit. Halála után (1713. január 8.) Ottoboni kardinális a Panteonban állíttatott a mesternek művészi síremléket.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 3 00:04 2011.05.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte
  2. 2 14:42 2008.01.08
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Volt már Monteverdi, Bach és Händel is...

  3. 1 23:18 2008.01.07
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nahát, nahát ... Barokk szerző a hét muzsikusa! Helyes! :)

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG