Január 20-án ünnepli 60. születésnapját a világ tíz legjobb zenekara között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.
Fischer Iván 1951-ben született Budapesten. Előbb zongorázni és hegedülni tanult, majd cselló- és zeneszerzés tanulmányokat folytatott Budapesten. Hans Swarowsky híres bécsi karmester osztályában szerzett diplomát, majd két évig Nikolaus Harnoncourt asszisztenseként dolgozott. Nemzetközi karrierje a Rupert Foundation 1976-os londoni karmesterversenyének megnyerésével indult. Jelentős nemzetközi sikerek után 1983-ban visszatért Magyarországra és megalapította a ma már a világ tíz legjobb együttese között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekart. Új, intenzív próbamódszereket vezetett be, nagy hangsúlyt fektetve a kamarazenére és az egyes zenekari tagok kreatív munkájára. Az új zenekar egymás után kapta a meghívásokat a nemzetközi zenei élet legrangosabb fesztiváljaira (Salzburg, Edinburgh, Luzern, London), szenzációs sikerei Fischer Ivánt legújítóbb, legsikeresebb zenekarvezetői közé emelték. A BFZ az első magyar zenekar, amely elnyerte a Gramophone-díjat 1998-ban, majd két éve ismét megkapta a világ legtekintélyesebb komolyzenei lapjának elismerését, s Grammy-díjra is jelölték felvételét. Az együttes a legnagyobb komolyzenei fesztiválokon és koncerttermekben lép fel, s olyan szólistákkal és dirigensekkel dolgozott, mint Solti György, Yehudi Menuhin, Gidon Kremer vagy Kiri Te Kanawa.
1995-ben Fischer Iván exkluzív lemezszerződést között a Philips Classics céggel. Bartók és Liszt felvételeit Gramophone-díjjal, Arany Diapason-díjjal, Telerama-díjjal, Arte, MUM és Erasmus díjakkal tüntették ki. 2004-től a Channel Classics lemeztársasághoz fűzi megállapodás, itt megjelent lemezei nagy sikert arattak. Vendégkarmesterként rendszeresen vezényli a Berlini Filharmonikusokat, a Concertgebouw Zenekarát, a New York-i Filharmonikusokat, a Clevelandi Zenekart, az Orchestre de Paris-t, a Müncheni és az Izraeli Filharmonikusokat, az Orchestra of the Age of Enlightenment-t. Kiváló Bach, Mozart, Brahms, Mahler és Bartók interpretátorként tartják számon. Operakarmesterként Mozart-ciklust vezényelt a Bécsi Állami Operaházban és több produkciót irányított Zürich, London, Párizs, Brüsszel, Stockholm és Budapest operaházaiban. Zeneigazgatója volt a brit Northern Sinfonia of Englandnek és a Kenti Operának, első vendégkarmestere a Cincinnati Szimfonikus Zenekarnak. Gyakran dolgozik ifjúsági zenekarokkal, sikeres gyermek- és ifjúsági koncertsorozatokat indított el Budapesten. 2001-től 2003-ig a Lyoni Nemzeti Operaház zeneigazgatói posztját töltötte be. Alapítója a Magyar Mahler Társaságnak, patrónusa a Brit Kodály Akadémiának.
Munkáját számos alkalommal ismerték el: elnyerte a Magyar Köztársaság Elnökének Arany Emlékérmét és a nemzetközi kulturális kapcsolatok fejlesztéséért a Davosi Világgazdasági Fórum Kristály-díját. A francia állam a Chevalier des Arts et des Lettres címmel, a magyar állam Kossuth-díjjal tüntette ki. A magyar kultúra követe. Születésének hatvanadik évfordulója a zenekar dortmundi turnéján éri, ahol Bartók-műveket adnak elő.


(fv)
Fidelio
36 Hozzászólás
Elküldöm































Engem kedves mindegy, itt bántott meg oktalanul, elvárom a bocsánatkérést, ugyanitt. Ő is itt válaszolta, amit.
Kedves 1Gigi! Én már rögtön a félreértés után beírtam, hogy az én szövegemet vélte a tiédnek, és ez talán elég. A lényeg máshol van, így ha ismered az illetőt, élőszóban is rábeszélheted a továbbiakra, főleg a saját érdekükben!
Kedves Attila, még mindig várom a megkövetést, a 30-as hozzászólásban leírtakhoz. (Sajnos a Fidi rendszerében gondok voltak, ezért vagyok most 2Gigi)
De majd ha találkozunk, személyesen is tisztázni fogom Veled.
Előbb egy Kovács András Ferenc-szerezte békaverset írtam be egy másik témába, és eszembe jutott az elhanyagolt "házi feladatom", amit Falvay Attilától kaptam:
" A honlap arra való, hogy a koncertélet során megkívánt adatok hozzáférhetőek legyenek. Tehát nem pletyka rovat. Akit egyéb dolog érdekel, érdeklődjön. Ez egyébként így működik a világban, tessék utánanézni." (A kiemelések tőlem)
Megfogadva a tanácsot, megnéztem még néhány honlapot, hátha vannak benne elítélendő pletykák is régi tagokról, kapcsolatokról annak a szerintem elemien elvárható tiszteletnek és megbecsülésnek a jegyében, amit a művész úr is vall, csak a gyakorlatba nem viszi át.
" Volt kollégáim: Szabó Tamás, Fias Gábor és Devich János kitűnő művészek, akiknek a munkája mind a mai napig benne él az együttes játékában. Ezek olyan lenyomatok amit tisztelettel és megbecsüléssel kezelek."
xxxxx
A kvartettek közt talán a legrégebben alakult és ma is működő együttes a Borodin vonósnégyes, színvonalában igen közel a több mint 40 éves Kodály Kvartetthez. Ők így kezelik a vitatott kérdést a tisztelet és megbecsülés jegyében a hivatalos honlapjukban, amelyből idézem az idevágó részeket a Legacy rovatból /magyarul - örökség/:
"The first settled formation comprised Rostislav Dubinsky and Vladimir Rabeij (violins), Rudolf Barshai (viola) and Valentin Berlinsky (cello), performing under the name Quartet of the Moscow Philharmonic. During the first decade there were several changes of personnel: Nina Barshai (wife of Rudolf) replaced Rabeij after two years, then made way for Jaroslav Alexandrov in 1952. In 1953 – the year the quartet was required to play on a single day at the funerals of both Stalin and Prokofiev – Rudolf Barshai left to pursue his career as a soloist and conductor, and his place was taken by Dmitri Shebalin. The formation of Dubinsky, Alexandrov, Shebalin and Berlinsky lasted for two decades, having been cemented in 1955 by the change of name."
"... a new formation was necessitated when Alexandrov had to leave for health reasons (1974) and Dubinsky emigrated to the West (1976). Berlinsky, whose soul may be said to be invested in the Borodin Quartet, recruited two young Russian violinists, Mikhail Kopelman (1st violin) and Andrei Abramenkov (2nd)."
"After completing its 50th anniversary celebrations in 1995, the quartet again underwent membership changes. Viola-player Dmitri Shebalin retired to be replaced by Igor Naidin, while Ruben Aharonian became the new 1st violin when Mikhail Kopelman left. In 2007 Valentin Berlinsky handed over the role of cellist to Vladimir Balshin. Valentin Berlinsky passed away on Monday 15 December 2008."
Hogy ezek mennyit pletykálnak! Igaz hosszabb ideig dolgoztak együtt, volt bőven változás, mert az idő könyörtelen, de az örökség benne él a mai játékukban is, vallják a honlap további részében - angolul.
Falvay Attila is ezt vallja, csak éppen nem a honlapon, és ez az egész vita tárgya.
Mivel úgy általában a zenei honlapokról volt szó, megnéztem egy nagy együttesét is, ha már egy másik nagy együttes társalapítója és mai vezetője adja a téma címét: az enefzéről lesznek idézetek, mert ahhoz is köze van Falvay Attilának, hiszen az egyik kiváló, a honlapo a sorban az első koncertmestere a zenekarnak.
A valóban friss információkon túl persze ők is megtalálták a módját az örökség szerény, de tisztelettel és megbecsüléssel történő bemutatásának, nem pletykaszinten. Ebből nem idézek, de képek és tartalmas szövegek rögzítik a múltat, kellő arányban tárgyalva a mai dolgokkkal. Tanulni lehet az NFZ-től is!
Tisztelettel,
egy béka
És, hogy legyen béke már: javaslom egy Örökség, angolul Legacy alcím beépítését a kitűnő Kodály Quartet honlapjába, ahonnan egy kattintással elérhető a dícső múlt, és ez nem fogja zavarni azokat, akik éppen az együttes mai működésére kíváncsiak!
Egy bekezdésre kétszer reagáltam, nyilván rosszul másoltam át az eredetit, és a néhány elütésért is elnézést kérek :-(