Fidelio
11 HozzászólásA német karmester a XX. század elejének egyik legjelentősebb, legizgalmasabb zenésze volt. Művészetének középpontjában a német romantikus zeneszerzők darabjai álltak. Életéről Szabó István készített Szembesítés címmel filmet.
 | Wilhelm Furtwängler |
Karmesterként is viszonylag korán, 20 évesen debütált a Kaim Zenekarral. A műsoron I. szimfóniájának Largo tétele, Beethoven Házavatás nyitánya, valamint Bruckner IX. szimfóniája szerepeltek. Tulajdonképpen ez a koncert döntötte el pályájának további alakulását: zeneszerzőként ugyanis vegyes fogadtatásban részesült, és a komponista-életmóddal járó állandó anyagi bizonytalanság sem tűnt vonzónak, így energiáit ezentúl a vezénylésre koncentrálta.
1906-1907-ben a Breslau Stadttheaternél dolgozott: ez volt az első állása. A következő évadban Zürichbe ment, majd útja a müncheni udvari operába vezetett, ahol régi tanára, Mottl keze alatt tevékenykedhetett. Az 1911-21-ig terjedő időszakban több németajkú nagyvárosban dolgozott mint zeneigazgató, így vezényelt Lübeckben, Frankfurtban, Mannheimben és Bécsben is. 1920 és 1922 között a berlini Staatskapelle dirigense volt, 35 éves korában pedig az a megtiszteltetés érte, hogy az ünnepelt Berlini Filharmonikusok élén ő foghatta a karmesteri pálcát, sőt ezzel párhuzamosan a lipcsei Gewandhaus zenekarát is igazgatta 1928-ig.
A ’20-as évek második felében a New York-i és a Bécsi Filharmonikusok hívták meg magukhoz. A ’30-as évek elején Bayreuthban, Salzburgban, illetve a berlini Operában dirigált. 1932-ben Geothe Arany Érmet kapott. Amikor a náci párt hatalomra került 1933-ban, Furtwangler, noha büszke volt német származására, erős ellenállást tanúsított, még Hitler jelenlétében sem volt hajlandó tisztelegni. 1934-től számos zsidó származású muzsikusnak segített, és visszautasított mindenféle felkérést, ami a náci területről jött. Nem sokkal később Albert Speer tanácsára Svájcba menekült. A háború után főleg Bécsben és Londonban vezényelt. 1954. november 30-án hunyt el Baden-Badenben.
Elküldöm
Ti-is kedvéért a Mesterdalnok-nyitány frenetikus felvétele 1942-ből:
http://www.youtube.com/watch?v=3rM96_RS1Os&feature=related
Köszönöm szépen! Fritz Busch visszaemlékezéseit, gondolom, jól ismered. Bár szimbólumokat kerülő, józan fogalmazó, a gyerekkori látogatását a kölni dómnál jelképes erejűnek éreztem. Emlékszel rá?
Részlet Doráti Antal Egy élet muzsikája című könyvéből
"Fritz Busch-sal először "a színházban" találkoztam személyesen. Nem
emlékszem, mely operákat próbáltam neki - és vele -, de barátságunk
tulajdonképpen a munka-kapcsolatból nőtt ki, a jelentős kor- és hivatásbeli rangkülönbség ellenére.
Egyik vendégszereplés alkalmával tett egy megjegyzést, mely megváltoztatta életem útját. Nagyon esetleges meghívás volt, Inkább csak megemlítette, hogy ha arrafelé járok, álljak meg Drezdában, és hallgassak meg néhány operaelőadást őnáluk, látogassam meg őt, és lehetőleg maradjak is ott, mint az ő zenei "vezérkarának" tagja.
Abban az időben - ez úgy 1926-27-ben lehetett - kezdtem a színháznál nyugtalan lenni. Ennek több oka is volt.
Mint korrepetitor, rövid idő alatt sok tapasztalatra és nagy biztonságra tettem szert. A karmesteri megbízások sikeresen indultak, és egyáltalán nem tűnt lehetetlennek, hogy egy napon én leszek a színház zeneigazgatója. Ám volt bennem egy mindinkább növekedő elégedetlenség, hogy nem tudok eleget, és a tapasztalataim köre sem elég tág.
A külhoni világ valamiféle varázslatos földnek tűnt a szememben, ahol "igazi" zenét művelnek, s amelyben meghallhatom, megláthatom és megtanulhatom mindazt, amit otthon nem tudtam.
Ehhez hozzáadhatjuk az egyre romló politikai légkört: a fasizmus itáliai uralomrajutását; magának Magyarországnak a jobbratolódását egy rövid életu kommunista ura 10m után; az antiszemitizmus terjedését. Egyszeriben rá kellett ébrednem - elsősorban előre sejtésből, nem pedig megalapozott ismeretek alapján, hiszen politikai fogalmaim a leghalványabbak voltak -, hogy én a "zsidó táborhoz" tartozom, ami hátrányosnak bizonyulhat .. A boldog gondolatszabadság légköre, amelyhez gyermekkorom óta hozzászoktam, megszűnt immár.
Az, hogy olyan családból származom, a melyben többféle vér keveredett többek között jókora porció zsidó vér is, az természetesen nem volt számomra újdonság. De ennek valamennyi velejáróját tökéletesen figyelmen kívül hagyták mind a szüleim, mind a barátaik és valójában egész társadalmunk is, mely még a század elején meglévő felvilágosult liberalizmus rövid időszakának ugyancsak gyöngécske napfényében sütkérezett. Lehet, hogy másoknak, másutt nehezebb dolguk volt, de az én ifjú éveimnek atmoszférája és környezete olyan volt, amilyennek leírtam. Fölébredni ebből az álomszeru létezésből: megrázkódtatást jelentett és sebesülésekkel járt.
Ezek együttesen képezték annak fő okát, hogy az 1925-től 28-ig terjedő időszakban mind szilárdabb lett bennem az elhatározás: kitörök abból a szűk csapdából, amivé szülőhazám változott. Hozzájárult ehhez még a velem született vándorló kedv is."
Ésa legteljesebb filmrészlet az ominózus 1942-es április IX.-ből:
http://www.youtube.com/watch?v=Yqff1F0Ijn0&feature=related
Furtwängler temetése
http://www.youtube.com/watch?v=HwaWhqqxRlk&NR=1