Beethoven-maraton

Közel kerülni egy kivételes emberhez

Csajkovszkij és Dvořák életművéből még adható bő keresztmetszet egy teljes napon át tartó koncertsorozaton, de Beethoven esetében, az életmű gazdagsága miatt, erre kevesebb lehet az esély. Fischer Ivánt, a rendezvény művészeti vezetőjét, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatóját kérdeztük a dilemmáról. INTERJÚ

- Mindegyik Maraton keresztmetszet, egyetlen zeneszerzőnek sem tudjuk a teljes életművét bemutatni ilyen rövid idő alatt. De nem is ez a cél. A cél az, hogy a szerző alkotásait egy egész napon át hallgatva közel kerüljünk ehhez a kivételes emberhez. Olyasmi ez, mint egy rendkívül hosszú szerzői est, amelyen az élet különböző korszakaiból, sokféle műfajból válogatva megszólal egy-egy ízelítő. Beethovenről is meg fogunk érezni valamit, ugyanúgy, mint a másik két szerzőről. 

- Ugyanakkor azt elképzelhetőnek tartja, hogy lesz, aki éppen a Maratonon fedezi fel, hogy van egy egységes és jól artikulálható Beethoven-hang és -stílus?  

- Beethoven azonnal felismerhető, már néhány ütem után is. Aki végig fogja hallgatni az összes koncertet, a sokoldalúságot mindenképpen érzékelni fogja, de Beethoven egyéniségének "jelenléte" is lenyűgöző lesz. 

- A művek valamilyen koncepció szerint következnek egymás után? 

- A válogatást nemcsak szubjektív, hanem olyan szempontok is vezérelték, mint az, hogy legyen a műsorban líra, dráma, vallomás és vízió. Mindez megvan Beethoven életművében. Az is fontos irányelv volt, hogy bemutassunk zenekari, kamara-, vokális és versenyműveket is. 

- Ön milyennek látja Beethovent? Mit teszi a műveit legyűrhetetlenné és naggyá?  

- Egyrészt Beethoven minden hangja tökéletes. A zsenialitás nála olyan fokú, hogy szinte ijesztő. Ha végletes, felfokozott érzések szólalnak meg, nincs senki, aki nála többet tudna mondani. Másrészt viszont egy-egy hanggal, a legegyszerűbb eszközökkel olyan őszinte lírai érzéseket tudott megkomponálni, ami a legunalmasabb embereket is szíven üti.

Ludwig van Beethoven

- Az utolsó években kizárólag vonósnégyeseket komponált. Ezek nélkül adható-e teljes kép?  

- Nem törekszünk teljességre. Beethoven mindegyik korszakának olyan remekművei vannak, hogy értelmetlen lenne rangsorolni. A zongoraszonáták, szimfóniák, kamaraművek végigkövetik a szerzőt fiatalkorától az utolsó évekig. Érdekes lenne egy koncert csak fiatalkori vagy csak késői műveiből, de ez egy másik koncepció lenne. 

- Kevés olyan szerző van, akinél kamara- és nagyzenekari zene ilyen harmonikus egyensúlyban van, mondhatni, akinél mindkettő ugyanarról a nagyságról tanúskodik. A programmal is éreztetették ezt, hiszen egyik sem kerül túlsúlyba.

- Valóban, és ebben segít az, hogy több teremben tervezzük az előadásokat, egy nagyobb és egy kisebb helyszínen is, ahol természetes módon otthont találnak a zenekari és a kamaraművek is. 

- Mire lehet - lesz - elég ez az egy nap? 

- Arra, hogy valaki megismerhesse Beethovent, és ha megismerte, meg is fogja szeretni. Nem kell minden művét meghallgatni, de tizenegy koncert után valami nagyon meg fog változni a hallgatókban.


2010. február 21. 10:30 - 22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Előadóterem, Fesztivál Színház

Beethoven-maraton
A Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar közös rendezésében, művészeti vezető: Fischer Iván

 

www.mupa.hu
www.bfz.hu

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

A zenekart 1983-ban alapította Fischer Iván és Kocsis Zoltán, ahogy a londoni Times fogalmazott:,„Magyarország fiatal muzsikusainak legjavából". A cél az volt, hogy az igényes próbáknak és a magas követelményeknek köszönhetően az évente három - négy alkalommal hangversenyező zenekar produkciói a főváros zenei életének jelentős eseményeivé váljanak és Budapest új, nemzetközi színvonalú szimfonikus zenekarral gazdagodjék.

A zenekar fontosabb projektjei közül nagy visszhangot keltettek az operaprodukciók: A varázsfuvola, Cosi fan tutte, Figaro házassága, Idomeneo, Orfeo ed Euridice, A török Itáliában, a Bartók halálának 50.évfordulójáról megemlékező ciklus, a Mahler-szimfóniák előadásának többéves programja, a Brahms halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett sorozat, a Bartók - Stravinsky ciklus és a 2004-es Liszt-Wagner ciklus. 2005-től a zenekar Budapesti Mahler Ünnep néven saját fesztivált, 2008-tól egy-egy zeneszerző munkásságát bemutató "maratont" rendez.

Az együttes nagy hangsúlyt fektet az új zene népszerűsítésére: számos ős - és magyarországi bemutató fûződik a nevéhez, mecénásként is rendszeresen rendel műveket. 2006-ban a zenekar - első külföldi együttesként - elnyerte a Holland Zenei Díjat.

A BFZ nagyzenekari hangversenyei mellett számos egyéb sorozatot is indított. Rendkívül sikeresek és népszerűek lettek a kamarazene-hangversenyek, a kisgyerekek számára rendezett kakaókoncertek, a "Haydn-Mozart plusz" sorozat, amelyen a zenekar belső versenyen kiválasztott tagjai szólistaként is fellépnek és a Hősök terén, több tízezer hallgató előtt tartott ingyenes szabadtéri koncertek.

A Budapesti Fesztiválzenekar művészi munkáját 28 éve, alapítása óta Fischer Iván zeneigazgató irányítja.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG