Domonkos Máté
Fidelio
7 HozzászólásNagy művészek esetében életművüket többnyire a környezetükből értjük meg és értelmezzük, a korból, a stílusból indulunk el és látjuk teljes egészében az adott munkásságot. Jóval ritkább az, amikor a kort és a stílust értjük meg az alkotó életművén keresztül.
Ebben az összefüggésben öntudatlanul megfogalmazódó kultúrtörténeti irányokról és tendenciákról beszélünk. Az is pozicionálási kérdés, hogy a szakterületen belül a kor, a stílus szemüvegén át látjuk a művészt, vagy pont fordítva, a kor vagy a stílus azanosítható egy szerzővel. E kultúrtörténeti metszéspontokat a magyar hangszerészetben néhány ember reprezentálja, de leginkább Nemessányi Sámuel életműve. Róla tartja azt a tudományos közvélemény, hogy halála után több hangszerét átcímkézték leleményes kereskedők, Guarneri del Gesú mestercédulákat gyártva és újra piacra dobták, többszörös áron eladva azokat. Ezért tartja magát az az egyébként igen nehezen bizonyítható vélekedés, hogy Nemessányi halála után a nemzetközi hangszerpiacon nőtt a Guarnerik száma és csökkent a Nemessányiké.
A kezdetek
A mindössze 44 évet élt, kilenc gyermeket nemzett Nemessányi Sámuel (1837-1881) eredendően nem is hangszerésznek készült, az elszegényedett felvidéki nemesi család sarját édesapja üvegfúvónak szánta, akit a fa jobban érdekelt, ezért 18 évesen Pestre jött műbútorasztalosnak tanulni. Sorsszerű, hogy az akkor rendkívül népszerű Schweitzer műhely közelében kezdte meg tanulmányait. Zach Tamás, Schweitzer tanítvány karolta fel Nemessányit, akit a források szerint mind a két mester tanított. Zach Tamás egyébként 1857-ben vette át Schweitzer műhelyét - amikor Nemessányit pártfogásába vette, már jelentős vonós hangszerkészítőnek számított az egyébként szintén saját döntése alapján, felnőtt korában hangszerkészítővé vált molnár.
Schweitzer János érdeklődése a cremonai iskola felé fordult, Amati és Stradivari jegyeit próbálta munkáiba integrálni, a feltaláló jellegű alkotó állítólag valóságos műhelyt rendezett be svábhegyi villájában az olasz lakkok tanulmányozása érdekében. A magas plasztikájú, bensőséges hangú osztrák és német hangszerek korában Schweitzer cremonai irányultsága friss szemléletet képviselt, a vonós hangszerkészítés új korszakát, a kópiakészítés időszakát előlegezte meg. Ebben a szellemi műhelyben kezdett tanulni Nemessányi. A nagy mesterrel, Schweitzerrel ellentétben nem kutatta a nagy olasz hangszerek titkát, és nem integrálni akarta azok eredményét, hanem az elsők között kópiákat készített. Az akkoriban megszokott négy év helyett három év alatt befejezte tanulmányait, majd egy évre Prágába ment az egyébként szintén Schweitzer tanítvány Sitt Antalhoz, ahol olasz hangszereket tanulmányozott és restaurált egy éven keresztül.
A szegedi korszak
Visszatért Magarországra, rövid idő elteltével végül Szegeden kezdte el hazai pályáját, feleségül vette a városi székesegyház orgonistájának lányát, Boldizsár Annát. Műhelyét elhalmozták megrendelésekkel, megbecsülés övezte az egészen fiatal, 25 éves hangszerkészítőt. Életmódja nagyon hasonló volt Guarneri del Gesúéhoz, képtelen volt a polgári élet nyugalmára, a szegedi megbecsülésből utazgatásokkal, munkákkal menekült el, sok városban feltűnt, dolgozott egy ideig, majd továbbment.
Pesten
Pestre többször hívják, az akkoriban nemzetközi központtá váló város pezsgő zenei élete kiváló közeg volt a zseniális hangszerkészítő számára, aki 1863-ban megkapta a Pesti Hangszerkészítő Céh mesterdiplomáját és felköltözött Pestre családjával együtt. Nemsokára átköltözött a Gránátos utca 4-be, ahol műhelye rendkívül sikeres lett, neves muzsikusok, zenetanárok, cigányzenészek és amatőrök egyaránt jártak hozzá. A jól működő hangszerészt a Boldizsár család is támogatta, akin ebben az időben már kiütközött mértéktelen és szélsőséges életmódja, ivott, költekezett, rászoruló barátainak folyamatosan kölcsönöket nyújtott. Felesége egészen korán, 1870-ben váratlanul meghalt, Nemessányi négy gyermeke Szegedre került a nagyszülőkhöz. Akkoriban együtt dolgozott segédjével és munkatársával Bartek Edével, akinek elvette a húgát, Annát. Az esküvőt Szegeden tartották, a Boldizsár család támogatásával.
Ismét elkezdett dolgozni, megint rendkívül népszerű lett és ismét folytatta szélsőséges életmódját, amit felesége nem bírt tovább - két gyerekkel hagyta ott a hangszerkészítőt. Szepessy Béla, az akkor hosszabb ideje vele dolgozó tanítvány is otthagyta Nemessányit, akit ismét a Boldizsár család karolt fel. Az anyós bérelt neki lakást, intézte a háztartás vezetését - műhelye pedig ismét fellendült. Szalonjában neves muzsikusok és művészek fordultak meg. És megint elkezdődtek a kilengések, az anyós végül visszament Szegedre a vagyon maradékával, hogy legalább a négy gyerek nevelését biztosítani tudja. Ezt követően bátyjának özvegyével költözött össze, ebből a kapcsolatból két gyermek született. Érdekes, hogy Nemessányira nem tudtak haragudni, még a Boldizsár családdal is helyreállt a kapcsolata. 1881 tavaszán összeesett az utcán és rövid szenvedés után meghalt, mindössze 44 évesen.
A mester
Nemessányi a romantikus művész archetípusa: amikor elfogta az ihlet, kizárt mindenkit a műhelyből, szakadatlanul dolgozott, miközben a kintiek csak éneklését, fütyörészését hallották. Még a családtagjait sem engedte be, a lázas tevékenység eredményeként jöttek létre a legnagyobb Nemessányi hangszerek. Utána hetekig nem dolgozott, kezébe se vette a szerszámokat.
A hangszerek
Anyagválasztásában nem ismert megalkuvást, csak a legjobb minőségű fákkal dolgozott, sokszor egészen el tudta vékonyítani a tetőt, a szakirodalom ismer 2,2 mm-es példányokat is. F nyílásai kecsesek, határvonalaik egészen élesen rajzolódnak ki a tető ritmikus geometriájából, a csúcsok bátrak és ragyogóan illeszkednek, a plasztikák harmonikusak. Szerette a sötét tónusokat, nagyon ritkák a világos színvilágú Nemessányi hegedűk. Csigái egészen gyönyörűek, a mozgalmas formák és ívek tökéletes lezárásai a nyaknak.
Nemessányi reprezentálja a magyar hangszerkészítési innovációt és egyediséget. Amikor a magyar hangszerészetre gondolunk, akármennyi név is jut eszünkbe, az egyik biztos Nemessányi lesz.
Elküldöm
Semmi gond a cikk tartalmával, ezt mindegy is megírta!
Egyedül azt nehezményezte, hogy egy magára valamit is adó zenei portál, lehetne egy kicsit igényesebb az elírásokkal, helyesírási hibákkal szemben.
Az interneten egyébként is kezd elharapózni a felületes, sok hibával teli írás. ( index, stb)
A Fidelio ne tartozzon ezek közé!!
A magyar nyelvet, igenis Grécsi tanár úr stílusában kéne beszélni, írni!
Úgy gondolom a zseni, mindenképpen zseni. Akárhogy is élik az életüket és bárki is írjon róluk. Lehet azon vitázni, hogy Grécsi tanár úr vagy Schmitt Pál stílusában és helyesírásában olvas szívesen az ember. A nagy elődök mindenképp azok maradnak. És büszkék lehetünk rájuk. Legyenek napjainknak is hasonló egyéniségei! Legyünk egyre többen, akik felül tudunk emelkedni a kicsinyes vitákon, és cizelláltan éljük életünket!
Így is maradtak elütések...
Elmagyarázom, miért nem érted, hogy miről beszéltem, bár eléggé világosan fogalmaztam előtted több mint 10 nappal, pontosan éppen 1511 perccel:)
A cikk érdekes és tartalmas , éppen annyira jól volt megírva lényegét tekintve, mint te is észlelted utánam több mint 10 nappal, éppen 1511 perccel, de valamire felhívom a figyelmedet, és ezzel a netes újságírás lehetőségeit is értelmezheted, mert arra nem gondoltál:
A cikket éppen az én észrevételem után javították, talán a szerző, talán a Fidelio, és ez is lenne a lényeg. Mivel én nem vagyok a Fideliónál sem olvasószerkesztő, sem korrektor, csupán kettőt tehetek: először nekik írok, vagy a hozzászólási jogommal élve, azonnal nyilvánosan mindenkinek. Mivel előbbire sokszor nem történt semmi, az utóbbit tettem, számítva a reakcióra, a cikk ordító hibáinak javítására. Utóbbi majdnem hiánytalanul meg is történt, aminek örülök, bár éppen 8 hiba még így is maradt, mert ahogy te sem, a javítást végző sem fedezte fel az összeset. A megfejtő változatlanul jutalmat kap, de csak hetet keressen, mert egyet megint kiemelek: mi az a vonós hangszerkészítés a vonóshangszer-készítés helyett?
Hogy mennyire így volt, bizonyíték az általam említett egyetlen elírás eltűnése, de említhetném a Schweitzer-név háromféle írásmódját, ami szintén eltűnt. A többit most hagyjuk, mert magam sem számoltam meg, annyira bosszantott az eredeti cikk trehány kivitelezése!
Hasonló esetekben a Fidelio visszaigazolhatná az észrevételt, és a teljeskörű javítás után törölhetné azt, mert így azt hihetnék egyesek a javított változat olvastán, hogy a jóindulatú hozzászóló kitalálta az egészet, pl. az élvet, és rosszindulatú a Fidelio egyébként tartalmában jól megírt és érdekes cikkéhez, ill. szerzőjéhez, megtetézve a Fidelio olvasószerkesztőjével és korrektorával.
Ezek után kérném a Fideliót, nyilatkozzon: mkor és mire föl javították az erdetileg feltett és általam olvasott cikket, és hány hibát javítottak? Persze az egyszerűség kedvéért itt leközölhetnék az eredetit! Kár, hogy a most is meglévő nyolcat nem vették észre!
Újból ki kell hangsúlyoznom, miként számos alkalommal megtettem közvetlenül a Fideliónak: néhány apró hiba éppen azért bosszantó, mert csupán néhány tized százalékban tartozik a cikkek lényegéhez, de a sokkal nagyobb számú és durva hiba igenis megengedhetetlen, mert rontja az amúgy tartalmas és érdekes cikk értékét. Erről persze már írtam...
A Fidelio adjon magára!
:-)
Kettőtök között állok: érdekes, számomra informatív cikk, sajnos valóban sok elírással.