Dunán innen, Dunán túl

"Finnugor zene nincs, de minden finnugor népnek van saját zenei hagyománya" - mondta kutatásai összegzéseként a 80 éves Vikár László a magyar népdalkutatás élő klasszikusa.

Vikár az ötvenes-hatvanas években tizenhét megye 176 falujában 4471 népdalt gyűjtött. 1952-ben Kodály Zoltán küldte őt Karádra, a népdalok kincses településére, ahol a harmincas években maga is feljegyzett számos dalt. Sok évtizedes pályája során a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanáraként nemzedékeket oktatott a népdal szeretetére és jelentőségére. Ám életművének legkiemelkedőbb tudományos eredménye a Volga vidéki finnugor és török népek zenéjének összegyűjtése és vizsgálata. Ezzel a munkával szintén Kodály Zoltán bízta meg.

Vikár László Kodály akadémiai aspiránsaként, Bereczki Gábor nyelvész társaságában 1958-ban indult a Szovjetunióba, a Volga és Káma folyók vidékére, hogy felkutassa a magyar őshaza dallamait. 1979-ig összesen kilencszer tértek vissza négy-hathetes gyűjtőutakra, és mintegy 4000 lejegyzett illetve felvett dallamot és dalszöveget hoztak haza. A hatalmas gyűjtőmunka nagy részét publikálták is. (Vikár László csak távoli rokoni kapcsolatban áll a századforduló legendás népdalkutatójával, a világon elsőként fonográffal népdalt gyűjtő, Kodályra és Bartókra nagy hatást gyakorló Vikár Bélával.)

Kodály és Bartók a magyar népzene ősi magját keresve már egészen korán érdeklődni kezdett az ugor és a török rokonnépek zenéje iránt. Az első forrásanyagot Y. Wichmann nevű zenetudós néprajzi-nyelvészeti útja során gyűjtötte 1906-ban, amikor is kéttucat hegyi cseremisz dalt rögzített 11 fonográfhengeren. Az anyagot Bartók lejegyezte, és azonnal felismerte a magyar népdalokkal közös pentatóniát (öt különböző hangból épülő hangrendszer. A magyar népdalra a félhangnélküli, kvintváltós pentatónia jellemző). Ezek a gyűjtések jelenleg a budapesti Néprajzi Múzeumban találhatók.

Kodály a húszas-harmincas években egy másik cseremisz, csuvas és kazányi tatár gyűjteményt tanulmányozva hasonló "kvintváltást és pentatóniát" talált, ami "a magyar népzene egy rétegével oly meglepő és mélyenjáró hasonlatosságot mutat, hogy ősi összefüggésükben már ma is alig lehet kételkedni", írta. Kodály Zoltán szerint "az ötfokúság a magyar lélek ősi, ösztönös zenei kifejezésmódja. Ezért nem tudta eltörölni európai hatás, beolvadás, vérkeveredés, s az újabb, többé-kevésbé idegen hatásokat magába fogadó műdal befolyása".

Szovjetunióbeli személyes kutatómunka a második világháború előtt elképzelhetetlen volt. Kodály ugyanakkor nem tartotta elegendőnek, hogy nyelvrokonaink zenéjét csak mások publikációján keresztül vizsgálhatják. Elsősorban a finnugor cseremisz és a török népekkel rokonítható csuvas zenei hagyományok érdekelték. Az ötvenes években ennek felkutatásával bízta meg Vikár Lászlót, aki mellé egy nyelvészt javasolt, hogy az akkori felvételeken sokszor érthetetlen dalszövegeket is le lehessen jegyezni. Vikár Lászlóék nemcsak a két kijelölt nép, hanem a környező népek (az egykori Magna Hungaria területe) anyagait is gyűjteni kezdték. Az 1958 és 1979 között összesen csaknem 400 napot kutattak. Ezer cseremisz népdalt vettek föl, amelyek többsége "nagy hangterjedelmű pentaton". A magyar népdallal való hasonlóság nem csak egy-egy dallamban, hanem a mélyebb zenei formákban és gondolkodásmódban is tetten érhető.

300 faluban jártak, a cseremisz és csuvas dalokon kívül jelentős mordvin, votják (udmurt), baskír és kazányi tatár anyag is összegyűlt. Feldolgozás után kiderült: hogy a magyar népzene finnugor zenével való rokonságánál sokkal erősebb a török zenei elemekkel való kapcsolat.

"Kimondottan finnugor zene nincs, de minden finnugor nyelvű népnek van saját zenei hagyománya", állapítja meg Vikár László. A cseremisz dalok „kvintváltó pentatonja" csak a népcsoport területének déli részén, a csuvas határvidék közelében gyűjtött anyagokban lelhetők fel. A többi finnugor nép dalai viszont nem mutatnak a magyar népdallal szoros kapcsolatot. (Az már korábban nyilvánvaló volt, hogy a finnek népzenéje és magyar népzene között nyomokban is alig lehet hasonlóságot találni).

A kutatással igazolódott, amit Kodály már korábban sejtett: a cseremisz dalok zenénkkel való hasonlósága valószínűleg átvett török (valószínűleg ó-bolgár) zenei elemeknek köszönhető. A bolgár, tatár, baskír uralom, szomszédos csuvas néppel való kapcsolat pedig konzerválta a türk zenei hatást (pentatóniát) azáltal, hogy a többi környező néphez képest kevésbé engedte elterjedni a szláv-orosz többszólamúságot.

Vikár László nagyszabású kutatómunkájával közelebb kerültünk a népzenekutatás eredeti kérdésének - honnan ered a magyar népzene ősrétege? - megválaszolásához. Az egyik nagy forrás a török hatás.  Utolsó gyűjtőútján, 1936-ban, Bartók Béla Ahmet Adnan Saygun török népzenekutató kíséretében Törökországban kutatott népzenét. "Alig hittem füleimnek: uramfia, hiszen ez mintha egy régi magyar dallamnak változata volna. Örömömben mindjárt két teljes hengerre vettem föl az öreg Bekirnek énekét és játékát..." - írta. A Volga-menti anyagokból is a türk eredetű népek zenei szála a meghatározó. (A sokéves kutatásról Vikár László könyvet írt Volgán innen, Volgán túl - Naplójegyzetek a magyar őshaza vidékéről címmel).

A másik forrás az ősi pentatónia hazája, Belső-Ázsia. A mai Kína területén élő ujguroknak például nemcsak pentaton, hanem kimondottan ereszkedő dallamú, kvintváltós, hangsúlytalan végződő dalaik vannak.

Vikár László a finnugor kutatást megelőző, 1955-ös kínai útja után a következőket írta: "A kínaiaknál sok olyan dallamot találtunk, amelynek a magyar dallamokkal való rokonsága kétségtelen".

Kodály szerint: "letörölhette az idő a magyarság arcáról a keleti vonásokat, lelke mélyén, ahol a zene forrása fakad, ott él még egy darab őskelet... A magyarság ma legszélső idehajló ága a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó különböző népek lelkében gyökerezik".