Esti harmóniák

Liszt élete alkonyán elmondta Carolyne hercegnének, hogy muzsikusként már csak az az egyetlen vágya, “hogy gerelyemet a jövő határtalan terébe hajítsam”! Tudta, hogy nem ő az egyetlen komponista a világegyetemben, aki lekörözte közönségét, s bár a meg nem értettség fájdalmas sebeket ejtett rajta, hitt benne, hogy “világtalan közönsége ” talán még látóvá válik.

Saját művészete Liszt szemében Istentől származott, az elhivatottságnak ebben a tudatában irányította sorsát, ezt a célt a látszat ellenére sosem tévesztette el. Azt azonban, hogy Liszt 1861-ben Rómába költözött ennek ellenére is legfőképpen magánéleti motívumok vezérelték. Néhány életrajzíró véleményével ellentétben, dokumentumokból tudjuk, hőn vágyott rá hogy hitvesének nevezhesse Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnét. Carolyne már több mint egy éve Rómában tartózkodott, elkeseredett harcot vívva a Vatikánnal fiatalkori házasságának felbontásáért. A pápai engedély tudatában 1861. október 22-re volt a ceremónia kitűzve, melyet az utolsó pillanatban visszavontak Caroline egy unokatestvére azon tanúsítására, miszerint a házasság közös megegyezéssel, s nem kényszer hatására köttetett.

Liszt élete a meghiúsult házasság után gyökeres fordulatot vett. Caroline végig a legjobb barátja maradt, kapcsolatuk azonban más alapokra helyeződött. Mindenesetre Rómába jövetele az elkövetkezendő években egészen más értelmet nyert. Mivel mélyen vallásos ember volt, aki érzelmi világát meghatározó katolicizmusát még a szülői házból hozta, nagy hatást gyakorolt rá e város. Lisztet élete folyamán több ízben is megkísértette már a világtól való elvonulás, a papi pálya, melyhez legközelebb 1863 és 1865 között került, amikor Rómában a Madonna del Rosario kolostorban két évig visszavonultan élt. Az ötvenes évei elején járó művész az egyházi kisebb rendek közül felvett négyet: ajtónálló, fölolvasó, ördögűző és katolikus oltárszolga lett. Nem tett nőtlenségi fogadalmat, s bár voltak ez irányú tervei, végül lemondott a papságról, melynek kötelezettségei jelentősen csökkentették volna a zeneszerzésre fordított idejét, ami egyre fontosabb volt számára.

Kezdetben IX. Pius pápa személyes barátságban állt a mesterrel, s találóan “Palestrinájának” nevezte őt. Azonban Lisztnek nem adatott meg, mint hajdani kollégájának az egyházzene szentesített reformja, de darabjaiban testet öltenek a Palestrina stílus elemei, a modális hangnemek, s a gregorián dallamok. Ez figyelhető meg az 1846-os Pater noster férfikarban, s a zongoraciklusában a Költői és vallásos harmóniákban. Gregorián dallamokkal találkozhatunk még az 1848-ban komponált Férfikari misében, s 1850 és 1860 között az Esztergomi mise egyes tételeiben, a Haláltánc zongoraversenyben, a Dante-szimfóniában, s szimfónikus költeményeiben.  Ez a stílus az 1860-as évektől még inkább sajátjává válik. Betetőző művei a Missa choralis, a Szent Erzsébet legendája, a Krisztus című oratóriumoks a Via crucis. A koncerten elhangzó kórusművei is egyre nagyobb teret hódítanak napjainkban. A gerely földet ért.

Az abbé - Egyházi kórusművek orgonakísérettel

2011. október 18. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Debreceni Kodály Kórus (karig.: Pad Zoltán), Király Csaba (orgona)
Vez.: Scholcz Péter

Liszt: B-A-C-H fantázia és fúga, op. 46; Ave Maria; Ave verum; O salutaris Hostia; Qui seminant in lacrimisi; Quasi cedrus; Qui Mariam absolvisti; Missa choralis
Mosonyi Mihály: Ave Maria; Ave verum