GEORG PHILIPP TELEMANN (1681—1767)

G-DÚR BRÁCSAVERSENY

(I. Largo; II. Allegro; III. Andante; IV. Presto)

Telemann versenyművei annak a zenei aranykornak bő termését reprezentálják, amely az alkalmi-szórakoztató kereten belül tetszetős, sőt virtuóz hangszeres muzsikálnivalót nyújtott a német Collegium Musicumok résztvevői számára. A több mint másfélszáz hangszeres koncert keletkezési idejét mindmáig nem ismerjük. A németek e művek közül manapság többet arra használnak fel, hogy különféle átiratokban (pl. pengetős zenekarra) népszerűsítsék. Telemann maga nem tartotta valami sokra versenyműveit, ám azokban a szólista elé mégis a nagy igényű feladatok egész sorát állította (ami viszont ellentétben áll a zeneszerzőnek a virtuózokról alkotott, lesújtó véleményével). Az a körülmény, hogy versenyművei egy részének — így a G-dúr brácsaversenynek is — négytételes formát adott, arra utal, hogy Telemann mintaképe elsősorban az olasz kamaraszonáta lehetett. A barokk zeneszerzők idején kialakult versenymű-forma szerkezetét ez a koncert tulajdonképpen csak lassú bevezető tételével tágítja ki: egyébként ugyanúgy megtaláljuk benne a feszes ritmusú gyors tételt, a párhuzamos mollban éneklő lassú ariosót és a záró táncdarabot, mint a „tipikus” koncertek zömében.