VINCENZO BELLINI (1801—1835)
Számos, a maga korában nagy sikerű — és nálunk is rendszeresen előadásra került — operája közül ma aránylag keveset ismerünk. Az olasz belcanto forrón áradó dallamossága a Bellini-operák színpadáról hódította meg egész Európát, sőt, hatása ott él a hangszeres zenében, Chopin és Liszt műveiben is. Az emberi hangot Bellini páratlan hozzáértéssel és ihlettel szólaltatja meg, ízig-vérig olasz, hajlékony és érzéki szépségű dallamossága méltán teremtett iskolát. Zenekari palettája azonban számunkra már fakónak tűnik.
NORMA — NYITÁNY
Az 1831-ben bemutatott Norma c. opera hangszerelésére a zeneszerző különös gondot fordított, mivel sokan hibáztatták korábbi műveinek henye zenekari kidolgozását. A mű nyitánya ennek ellenére is gyakrabban hangzik fel sétakoncertek vagy szalonzenekarok műsorán, mint hangversenyteremben. Komor hangulatú bevezetéssel indul, majd epikus, elbeszélő hangon folytatódik. Közismert, indulószerű dallamát zaklatott, tragikus közjáték szakítja félbe. A befejezés — a nyitány terjedelméhez képest meglehetősen hosszú kóda — felszabadult hangulatban, apró, játékos trilla-motívumokkal zárja le a művet.
