FARKAS FERENC (1905—)

Nagykanizsán született. A budapesti Zeneakadémián 1922—27 között, Siklós Albert és Weiner Leó növendéke volt, majd két éven át a Vá­rosi Színházban működött mint korrepetitor és karmester. 1929—31-ig Rómában Respighinél tanult, majd Afrikában és Spanyolországban járt. 1933—35 között Bécsben és Koppenhágában filmzenéket írt. 1935—45-ig a Fővárosi Felsőbb Zeneiskolában, 1941—43-ig a kolozsvári konzervató­riumban tanított, majd az intézmény igazgatója lett. 1946—48-ig a Székesfehérvári Zeneiskola igazgatója volt, 1948 óta a Zeneművészeti Főiskola tanára.

1933-ban Liszt-díjjal, 1934-ben Ferenc József díjjal, 1943-ban Klebels­berg-díjjal, 1950-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1960-ban az Erkel-díj I. fokozatát kapta: 1965-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Mű­vésze lett.

Négy színpadi művet (A bűvös szekrény, 1942; Furfangos diákok, 1949; Csinom Palkó, 1950; Vidróczki, 1964), több oratóriumot, zene­kari-, kamarazeneművet, valamint számos dalt írt.

DIVERTIMENTO

(I. Allegro leggiero; II. Allegretto giocoso; III. Tempo di Minuetto; IV. Intemezzo; V. Allegro.)

Huszonöt esztendős volt Farkas Ferenc, mikor Divertimentóját kom­ponálta. A mű római tanulmányútjának termése, amellyel 1933-ban elnyerte a Liszt Ferenc pályadíjat. Hangszerelésének áttetsző világossága, formáinak logikus szerkesztése nyilván sokat köszönhet az olaszországi stúdiumoknak, de negyven esztendő távlatából, Farkas Ferenc azóta írt műveinek ismeretében, elmondhatjuk, hogy ezek a vonások a zene­szerző egész életművét végigkísérik és így nyilván hozzátartoznak mű­vészi alkatához. Ugyanez mondható el a Divertimento hangzásának mediterrán derűjéről, a műfajt híven értelmező harmonikus könnyed­ségéről, amely különösen az első két tétel alaphangulatát jellemzi; de nem kevésbé hatásos karakterdarab a harmadik helyen álló Menüett, valamint a záró rondót előkészítő Intermezzo sem.

A Divertimentót 1933-ban Dohnányi Ernő vezényelte a budapesti bemutatón.

PRELUDIUM ÉS FÚGA

Századunk első évtizedeiben az európai muzsika jellegzetes stílusa volt a neobarokk: számos zeneszerző úgy vélt kiutat találni bizonyos hangbeli és formabeli újítások káoszából, ha újból felidézi a muzsika nagy századának vívmányait, a zene egyenletes lélegzését, szabályos for­máit. A tehetséges zeneszerzők műveiben ez a felidézés több volt merő utánérzésnél: ők megtalálták a módját, miként tölthetik meg a zene egykori formavázát korszerű tartalommal, és a múltat a maguk egyéni hangján szólaltatták meg. S ha ez így volt a húszas években, foko­zott mértékben volt érvényes az elmúlt néhány évtized értékes alko­tásaira nézve. Farkas Ferencet széleskörű tájékozottsága, nemes ízlése egyaránt megóvja attól, hogy régies formában írott műveiből merő stílusgyakorlat váljék. Sőt, a prelúdium és fúga barokk hagyományait nagyon is mai eszközökkel támasztja fel a zeneszerző, hiszen művének témáját a tizenkétfokú hangrendszer készletéből konstruálja. Az 1947-­ben írt kompozíció első részé (a Preludium) e korszerű elemekre alkal­mazza Bach szigorúan kötött építkezésű háromszólamú invencióik kompozíciós szabályait. Ugyancsak a hagyomány ihlető erejű tisztelete, hatja át a két zenei gondolatra épült kettősfúgájának szerkesztését is. Benne jól érezhető a felemelkedés és lecsendesülés hangulati hullám­hegyének és hullámvölgyének egységes, nagy ritmusa. Mind a prelúdium, mind a fúga igen jól hangzó, választékos hangszerelésével kelti kifejező, élvezetes muzsika hatását.

FURFANGOS DIÁKOK — SZVIT

(I. Vásár Debrecenben; II. Zsuzsika tánca; III. Verbunkos; IV. Vásári cigányzene; V. Szerelmi kettős; VI. Részeg tánc — Tréfás gyászinduló — Csikóstánc)

A Furfangos diákok című egyfelvonásos táncjátékot — amely Jókai A debreceni lunátikus című novellájából készült, 1949-ben mutatta be a Magyar Állami Operaház. Egy évvel később Farkas Ferenc zenekari szvitet állított össze a mű kiemelkedő részleteiből. A hat tétel meg­annyi karaktertáncot foglal magában, sőt, az utolsó tételt három darab­ból szerkesztette a zeneszerző.

CANTUS PANNONICUS

(I. Magyarország dicsősége; II. Ágneshez; III. Búcsú Váradtól; IV. Egy dunántúli mandulafáról; V. Könyörgés Mars istenhez békéért.)

Farkas Ferenc egész életművét a nemes ízlés, a magyar és klasszikus hagyományok értő ápolása, a kifejezés mindenkori választékossága jellemzi. Stílusa csiszolt, költői világa bensőséges, hangzásvilága magán viseli az impresszionizmus stílusjegyeit, émelyeket nyilván olasz mes­terétől, Respighitől sajátított el a komponista. A sokoldalú képzettség, széleskörű európai tájékozottság Farkas művészetében a magyar zene hagyományainak tudatos ápolásával társul. Ez adja alaphangját a Cantus Pannonicus című kórusműnek is, amelyet a zeneszerző a nagy humanista költő, Janus Pannonius verseiből állított össze 1959-ben. Janus Pannonius a XV. században írta latin nyelvű költeményeit, amelyekben korát és környezetét máig elevenen élő, nagyszerű ábrázoló­erővel jelenítette meg. A reneszánsz poéta műveiből Farkas Ferenc öt költeményt választott ki megzenésítésre. Az első költemény — mintegy beköszöntésül — Magyarország dicsőségét énekli meg. Tekintettel a latin szöveg metrikus lejtésére, a zeneszerző elsősorban a ritmus kifejező eszközével élt e tétel zenei feldolgozásánál. A bevezető tétel súlyos ­veretű, ünnepélyes hangját könnyed, bensőséges — olaszos — szerenád­muzsika követi. A reneszánsz madrigálzenék stílusára utal az énekkart kísérő hangszeres együttes is, amely pengető hangszerekből — hárfából, csembalóból; cselesztából, gitárból és mandolinból — áll. A harmadik tétel megkapó természeti kép, címe: Búcsú Váradtól. A muzsika téli utazást ír le, rendkívül finom és választékos eszközökkel. De helyet kap a tétel végén a búcsú könnyes hangulatának kifejezése is. A követ­kező tétel tavaszt váró lírai közjáték, majd a befejező költeményben a béke óhaja csendül fel. A költő Marshoz, a háború istenéhez könyörög békéért. A zeneszerző a művet záró kódéban ismét visszaidézi a kezdő tétel magyaros dallamát, ily módon kerekítve le a költemények sorozatát: békét kérünk Pannoniának, ahonnét új versek szállnak a világba...

GYÁSZ ÉS VIGASZ

(Introduzione. Marcia funebre I. — Consolatio — Marcia funebre II. — Consolatio II. — Citatum — Furioso — Consolatio IIL)

1965-ben írta Farkas Ferenc ezt a zenekari darabot. A kompozí­ció külső indítéka Fejős Pál magyar származású amerikai filmrendező két évvel korábban bekövetkezett halála volt. A mű egyetlen tételbe tömöríti a címében foglalt két lelkiállapot különféle fázisait, a kedély különféle hullámzásait, amelyek egyúttal a formai felépítésben is szere­pet játszottak. A befejezés hangja a vigaszé, megnyugvásé.

A művet 1967-ben Ferencsik János mutatta be.