DECSÉNYI JÁNOS (1927—)

Budapesten született. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában Sugár Rezső, a Zeneművészeti Főiskolán Szervánszky Endre növendéke volt. 1951 óta a Magyar Rádió munkatársa. 1955-ben Varsóban VIT­-díjat nyert, 1956-ban az olaszországi Vercelli-ben rendezett zeneszerzői versenyen ért el értékes helyezést.

ÖT CSONTVÁRY-KÉP

(I. Önarckép; II. Mária kútja Názáretben; III. A Panaszfal bejára­tánál Jeruzsálemben; IV. A taorminai görög színház romjai; V. Magá­nyos cédrus.)

Decsényi a zenén kívüli társ-művészet adaptációja során olyan fel­adatra vállalkozott, amelyet előtte a romantikusok már sikerrel meg­oldottak. De míg annakidején maguk a zenében ábrázolt festmények is egyszerűbben felfoghatók voltak a néző számára, Decsényi szimfo­nikus ábrázolásainak tárgyai már szerteágazó gondolattársításra ösztö­nöznek: ennek megfelelően bonyolultabb, áttételesebb a festményeket megjelenítő zene gondolatvilága — és keletkezésének idejére jellemzően — eszközeinek tára is. A formálás elvei hagyományosak ugyan, de ezeken túlmenően Decsényi felépített művében egy rejtett variációsoro­zatot is, amelynek kulcsát lényegében csak ő maga ismeri. Az öttételes nagyforma egységét az első tételben bemutatott zenei anyagnak a finálé­ban való. variált visszaidézésével biztosította. Ez az anyag az Önarckép című tételben fűként recitativók formájában jelenik meg. A lassú máso­dik tétel (Mária kútja Názáretben) során felhangzik egyik legrégibb dallam-emlékünk, az Ó-magyar Mária siralom idézete. A harmadik tétel passacaglia-formában jeleníti meg a jeruzsálemi Panaszfal bejára­tát, a Taorminai görög színház romjainak zenei ábrázolásához vi­szont scherzo-megoldást választott a zeneszerző. A jelentős terjedelmű befejező tétel a legnépszerűbb Csontváry-képet „ábrázolja”, az Önarc­képre utaló, nyilvánvaló célzással. A nagyzenekari kompozíció hangzá­sát orgona is gazdagítja.

A művet Decsényi 1967-ben komponálta; bemutatóját 1969-ben Oberfrank Géza vezényelte. A darabot szerzője a Magyar Rádió és Tele­vízió Szimfonikus Zenekarának ajánlotta.

MELODIAE HOMINIS

(I. Skolion; II. Hymnus; III. Naenia; IV. Carmina africana.)

A kamarazenekarra komponált mű a Budapesti Kamaraegyüttes szá­mára készült 1969-ben. Négy tétele visszapillant a zenekultúra egy-egy jelentős mozzanatára: ezeknek széles térbeli és időbeli dimenzióival az emberi kultúra egyetemességét érzékelteti a komponista. A négytételes darab első tétele a görög zene néhány reánk maradt emlékének egyi­két, Seikilos skolionját idézi fel, ezt a dallamot dolgozza fel a szo­náta klasszikus formájában. A második tétel gyermekhangra írt zsol­tár, az európai többszólamúság hajnalát idézi vissza Szent Magnus himnuszának megszólaltatásával. Decsényi az idézet feldolgozásánál hű marad a középkori dallam egykorú cantus firmus-technikájához. A harmadik tétel szabad parlando-dallamossága palóc siratóéneket ele­venít fel: a finálé pedig afrikai néger dallamokat illeszt rondóformába. A művet hangversenyteremben Mihály András vezényletével mutatták be 1970-ben.