BALASSA SÁNDOR (1935—)
Budapesten született. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában karvezetői tanszakot végzett, majd a Zeneművészeti Főiskolára került, ahol Szervánszky Endre növendékeként 1965-ben kapott zeneszerzői oklevelet. 1964 óta a Magyar Rádió munkatársa.
CANTATA „Y”
A mű a zeneszerző 21-ik opusza. 1970-ben írta, Győr város hétszáz éves jubileuma alkalmára. Szövegét Beney Zsuzsa Zene című költeményéből Balassa állította össze. Az „Y” betű rajzos képe maga kitárt karokat, ujjongást szimbolizál. A komponista a széphangzás, a derű és örömteljes életérzés jegyében írta szimfonikus zenekarra és szopránszólóra szánt kantátáját. Énekszólama gazdag melizmatikával díszített, szárnyaló; híven fejezi ki a szöveg értelmét, mégis azt a benyomást kelti, mintha sikerült volna megszabadulnia a szavak béklyóitól.
A kantátát 1971-ben a Győri Filharmonikus Zenekar mutatta be Sándor János vezényletével. A szólót Sziklay Erika énekelte.






