BOZAY ATTILA (1939—)
Balatonfűzfőn született. Alapfokú zenei tanulmányait Békéstarhoson végezte, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolára került. A Zeneművészeti Főiskolán Farkas Ferenc növendéke volt, 1962-ben szerzett oklevelet. Ugyanebben az évben a szegedi Zeneművészeti Szakiskolán tanított, majd 1963—66-ig a Magyar Rádió munkatársa volt. 1967-ben UNESCO ösztöndíjjal Párizsban járt. 1968-ban Erkel-díjat kapott.
PEZZO SINFONICO
A 13-as opusz-számú zenekari darabot Bozay 1967-ben, párizsi tanulmányútján írta a Magyar Rádió megbízásából.
A magyar zeneszerzés közelmúltján végigtekintve megállapíthatjuk, hogy — miként az ötvenes évek első felében a divertimento volt komponistáink kedvelt műfaja — az utóbbi esztendők zenei divatja a notturnóknak, szerenádoknak kedvez. Ennek nyilvánvalóan nem világnézeti okai vannak, hanem zeneszerzőink elsősorban akusztikai kísérleteiket, a hangzás — tegyük mindjárt hozzá: szép hangzás — bizonyos effektusait próbálgatják ebben a műfajban, amely nem igényel túl sok „történést”, és beéri a hangszínek különféle valőrjeinek megszólaltatásával.
Mindez magyarázatul szolgálhat Bozay egytételes zenekari műve felépítéséhez, amely hat rövidebb szakasz (három expositio és három notturno) részben szerenád-jellegű, részben a bartóki éjszaka-zenére emlékeztető muzsikájából áll. Ez a konstrukció nemcsak a zeneszerzési eljárások gazdag változatosságára nyújt módot, de a hangulatok és érzelmek sokoldalú és mély kifejezésére is. „...a Pezzo sinfonicóban több idézet-szerűen felhangzó magyar gyermekdal jelzi a hagyománykeresés további aktualitását, és a kompozíció romantikus lelkületének éppúgy semmi kőre sincs a strukturalizmus sterilitásához, mint ahogy Bozay egyik darabjának sem” — írja Kroó György.
A művet 1968-ban Ferencsik János mutatta be: a kompozíció ajánlása is neki szól.
