BEDRICH SMETANA (1824—1884)
Litomsl-ben született. Tizenkilenc éves korában kezdett hivatásszerűen zenét tanulni. Liszt támogatásával egy prágai zeneiskola élére került, ahol 1848—56-ig működött, majd Svédországban vezette a göteborgi Filharmonikusok zenekarát 1861-ig. 1862-ben végleg Prágában telepedett le mint kóruskarnagy és zenekritikus, továbbá a cseh Nemzeti Színház karmestere. 1866-ban mutatták be Az eladott menyasszony című nagyszerű vígoperáját, amely a zeneszerzőt világhírűvé tette. 1874-ig még három operát írt, ekkor azonban vissza kellett vonulnia a nyilvánosságtól, mivel elvesztette hallását. Elvonult Jabkenic-be, ahol Hazám című zenekari sorozatát és még négy operáját megírta. Élete utolsó szakaszát elborult elmével szenvedte végig, Prágában halt meg hatvanéves korában.
AZ ELADOTT MENYASSZONY — NYITÁNY
Az Eladott menyasszony című vígoperán Smetana 1863—66-ig dolgozott. A remekművel nemcsak a cseh nemzeti opera klasszikus műfaját sikerült megteremtenie, hanem a vígopera kései, nagyszerű példányát is. Eredeti ötletektől duzzadó, temperamentumos, naiv és bájos zenét írt, amelynek őszintesége, keresetlen vidámsága valósággal felüdíti a hallgatót. Az opera nyitány témáit a második felvonás fináléjából vette a zeneszerző, a szonátaformát játékos és mégis komoly felkészültséget eláruló ellenpontos szerkesztéssel kombinálja.
A darabot 1866 májusában mutatták be Prágában, viharos sikerrel.
HAZÁM
Smetana Má Vlast (Hazám) című szimfonikus sorozata az 1874—79-es években keletkezett: abban az időben, amikor a zeneszerző már teljesen süket volt. Hat szimfonikus költeményben énekelte meg cseh szülőföldjének természeti szépségeit és történelmi múltját. Az első darab: Vysehrad, a Moldva fölött kinyúló legendás szirt, amely a múlt letűnt dicsőségét és a mondabeli kobzos, Lumir dalait idézi a zeneköltő emlékezetébe. A második darab a híres Moldva (Vltava) eredetét és folyását írja le, partvidékének minden költői szépségével és romantikájával együtt. Kevésbé ismert a Sárka, a bosszúálló amazon komor históriáját elbeszélő szimfonikus költemény. A sorozat negyedik darabja: Cseh erdőkön és mezőkön, ismét honi táj szépségeit festi: a természet idilljét falusi mulatság népi dalaival és táncaival élénkíti. Az utolsó két szimfonikus költemény, Tábor és Blaník egyazon tárgykörből vette mondanivalóját: a huszita háborúk vad és szenvedélyes küzdelmeiből. A Tábor-ban korálvariáció formájában dolgozza fel a husziták harci korálját („Nem vagytok-e ti az Isten harcosai?”), a befejezésnél pedig a Vysehrad témáját idézi fel, mint a hazaszeretet jelképét. Blaník hegye egyike volt a nagy huszita harcok színtereinek. Az előbbi szimfonikus költemény anyagát képező korál és a Vysehrad-téma itt is felhangzik, utóbbi nagyszabású apoteózisként, mint a jövőbe vetett hit himnusza.
