ANTONÍN DVORÁK (1841—1904)
Nelahozeves-ben született. A prágai orgonaiskolában tanult, majd színházi muzsikus lett. Az Ideiglenes Színházban (a prágai Nemzeti Színház elődjében) megismerte Smetanát és a cseh nemzeti zene lelkes harcosául szegődött ő is. A nyilvánosságnak Smetana mutatta be Május éj című notturnóját és III. Szimfóniáját 1874-ben. A következő évben osztrák állami ösztöndíjat kapott, Brahms is felfigyelt rá, és beajánlotta kiadójához. 1878-tól külföldi hangversenyein maga vezényelte műveit, és mindenütt nagy sikert aratott. 1890-ben a prágai konzervatórium tanára lett. 1892—95-ig a New York-i konzervatóriumot igazgatta, majd a prágai konzervatórium élére került. Itt működött haláláig.
E-DÚR SZERENÁD, OP. 22
(I. Moderato; II. Menuetto. Allegro con moto; III. Scherzo. Vivace; IV. Larghetto; V. Finale. Allegro vivace.)
A nagyszabású szimfóniák és versenyművek mellett Dvorák szívesen írt könnyebb fajsúlyú — rendszerint szabadtéri megszólaltatásra szánt szerenád- és szvitmuzsikát is. Két szerenádja közül az első vonószenekarra íródott 1875-ben. Hangulata — a műfajnak megfelelően — vágyakozásból és vidámságból tevődik össze. Öt rövid tétele közül az első — a szimfóniák nyitó tételéhez hasonlóan — a mű legjelentősebb gondolatait fejezi ki nyugodt menetű dallamosságával. A második a ciklikus formák hagyományos tánctétele, formáját tekintve menüett, azonban táncos jellegű muzsikájából is a szerenádzenék vágyakozó, epedő hangja csendül ki. A harmadik tétel scherzo, ez azonban már valódi tánczene. A negyedik tétel mély költői tartalmat hordoz, az éjszaka varázsos pillanatait énekli meg. Az ötödik tétellel féktelen vidámság hangján int búcsút a zeneszerző. A darab magában hordja a jóval később komponált Szláv táncok csíráit is. 1876-ban mutatták be a Prágai Filharmonikusok.
D-MOLL SZERENÁD, OP. 44
(I. Moderato quasi Marcia; II. Menuetto. Tempo di minuetto; III. Andante con moto; IV. Finale. Allegro molto.)
A fúvós hangszerekre, gordonkára és bőgőre írott második szerenád 1878-ból való, ugyanebben az évben mutatták be Prágában a Cseh Színház zenekarának tagjai, a szerző vezényletével. A hangszerek összeállítása szabadtéri előadásra predesztinálja ezt a hangulatos muzsikát: a fúvósok kamarazenei szólamai viszik a főszerepet, míg a mély vonós hangszerek funkciója a harmóniák megtámasztása. A négy tétel kissé régiesnek tűnő, kedélyes hangulatvilágát csak egy ízben — a harmadik tételben — váltja fel bensőséges hangú lassú zene. Az első tétel humoros induló, a második — bár a zeneszerző menüettnek nevezi — scherzo, amelyben cseh népi tánc (a sousedská) elemeit dolgozta fel Dvorák. A gyors trió pedig a furiant ritmikáját idézi fel. Csak a harmadik tétel igazi szerenádmuzsika, poétikus vallomás édes-bús dala. A szerenádok hagyományos „elvonulás”-zenéjét a zárótétel reprezentálja, amelynek életvidám mozgalmasságába Dvorák ismét cseh nemzeti táncot (polkát) szőtt bele.
CSEH SZVIT, OP. 39
(I. Preludio [Pastorale]. Allegro moderato; II. Polka. Allegretto grazioso; III. Sousedská [Minuetto]. Allegro giusto; IV. Romanza. Andante con moto; V. Finale [Furiant]. Presto.)
A mű 1879-ből való, ugyanebben az évben mutatták be Prágában. Kamarazenei hangszerelése és témáinak hangsúlyozott népi jellege voltaképpen a két szerenáddal megkezdett sort folytatja. Rövid első tétele pasztorális jellegű zene, amely dallamvonalainak vezetésével és ellenpontozásával barokk reminiszcenciákat idéz fel. Az utána következő tánctételek sorát a negyedik tétel gyengéd hangú románcdallama szakítja meg, amely a fuvola és angolkürt párdalaként hangzik fel. Vérpezsdítő Furiant rekeszti be a szvitet, amelynek során első ízben hangzik fel trombita és üstdob az együttesben.
VII. SZIMFÓNlA, D-MOLL, OP. 70
(I. Allegro maestoso; II. Poco Adagio; III. Scherzo. Vivace; IV. Finale. Allegro.)
1884-ben a Londoni Filharmóniai Társaság tiszteletbeli tagjául választotta Dvorákot, és ez alkalomból szimfónia írására kérte fel. Hetedik szimfóniáját Dvorák rendkívül rövid idő, mindössze három hónap alatt írta 1885-ben. A londoni ősbemutatót ugyanebben az évben ő maga vezényelte. A mű első tétele komor küzdelem és válság színtere. Zenekari hangzásából a komponista száműzött minden öncélú fényt és színt, valósággal aszkétikusan kopár muzsikát írt ezúttal. A második tétel megnyugvásról, harmóniáról tesz tanúságot, itt már a romantikusan daloló kürtöt is megszólaltatja a zeneszerző. A scherzo nem vidám, inkább feszült muzsika, csak középrészében csendülnek fel a természet derűs hangjai. A zárótételben a komponista végre szabadjára engedi sodró temperamentumát, izzó hangszín-fantáziáját. A tétel több helyen emlékeztet Dvorák Husziták című nyitányára.
VIII. SZIMFÓNIA, G-DÚR, OP. 88
(I. Allegro con brio; II. Adagio; III. Allegretto grazioso; IV. Finale. Allegro ma non troppo.)
Az 1889-ben írt G-dúr szimfónia válságos periódus lezárását jelzi a zeneszerző életében: hangulata az előző szimfóniához képest derűsebb, oldottabb. Hozzájárul ehhez Dvorák vidéki tartózkodásának nyugalma, Vysoká természeti tájának varázsa is. Mindez egyúttal arra is ösztönözte, hogy új szimfóniájának egyéni, az eddigiektől eltérő jelleget adjon. Ez különösen a mű saroktételeiben sikerült a komponistának. Az első tétel a természettel való ünnepélyes és boldog találkozás hangulatát örökíti meg. A lassú második tétel romantikus látomás egy ősi várról, amelynek romjai letűnt dicsőségről regélnek. A scherzo után következő finálé Beethoven Eroica-szimfóniájának mintájára variációs tétel: témája cseh népdalelemekből szerkesztett dal.
IX. SZIMFÓNIA, E-MOLL (AZ ÚJ VILAGBÓL), OP. 95
(I. Adagio — Allegro molto; II. Largo; III. Molto vivace; IV. Allegro con fuoco.)
Dvorák 1892—95 között a New York-i Nemzeti Konzervatórium igazgatója volt. Amerikában szerzett élményei, a szokatlan és tanulságos új benyomások hatása alatt komponálta e-moll szimfóniáját. A néger és indián népzenék felfedezése éppúgy nyomot hagyott alkotásán, mint a nagyvárosi élet; a szimfónia alapvető érzése azonban a honvágy.
Dvorák a művet 1893 első hónapjaiban írta, a bemutató ugyanez év végén zajlott le New Yorkban. Sikere rendkívüli volt, a zeneszerzőt a konzervatórium háromszáz dolláros nagydíjával is megjutalmazták.
Az első tétel pregnáns ritmikája, színes és lendületes dallamossága a nagyvárosi benyomásokat tükrözi. A második és harmadik tételben az új élményanyag a régivel, az Újvilág népzenéje az otthon hagyott mélosszal társul. A lassú tétel ösztönzője Longfellow Ének Hiawatháról című indián tárgyú költeményének erdei temetést leíró részlete volt: Dvorák mindezt az emlékezés távolába helyezve dolgozta fel, így vált e tételből az egzotikus kolorit ellenére is megrendítő vallomás a népről, amelyhez tartozik. A harmadik tétel tánc-jellegét folklorisztikus dallamfordulatokkal és erőteljes ritmikával domborította ki a zeneszerző. A zárótétel megírása előtt Dvorák emlékezetesen szép napokat töltött egyik Iowa állambeli cseh településen. Itt az az öröm érte, hogy Európában maradt gyermekei meglátogatták. A honvágy helyett így az örömteljes viszontlátás kapott hangot a szimfónia befejezésében.
