MAX REGER (1873—1916)

Brandban született. Wagner művészetének hatására választotta a zenei pályát, egy ideig Hugo Riemann tanítványa volt, stílusa elsősorban Bach és Brahms műveinek tanulmányozása nyomán alakult ki. A századforduló éveiben orgonaműveivel aratott nagy sikert. 1901-től Münchenben zongorakísérő, utóbb a zeneakadémia ellenpont tanára volt. 1907-ben Lipcsében tanított a konzervatóriumban és az egyetemen. 1911—14 között Meiningenben volt udvari karmester. Lipcsében halt meg.

VÁLTOZATOK ÉS FÚGA EGY MOZART-TÉMÁRA, OP. 132

„Reger művészete (Straussé és Mahleré mellett) a századforduló korának szerteszaggatottságát, kétségbeesett útkeresését legmagasabb művészi fokon képviseli” — írja a zeneszerzőről Molnár Antal. Életművéből főként orgonakompozíciói és kamarazenéje emelkedik ki. Zenekari műveinek jellemzője a másodlagos ihlet: így a Böcklin nyomán írt szimfonikus költeményekben, a Hiller-változatokban, a Mozart-változatokban. A Mozart-témára írt variációk keletkezési éve 1913. Olyan témát választott ki Mozart zenéjéből, amelyre eredetileg is variációk készültek: az úgynevezett „török indulós” A-dúr zongoraszonáta első — variációs — tételének nyugodt lejtésű témáját. Kilenc változatban mutatja be Reger ennek a témának zenekari feldolgozásban rejlő lehetőségeit. Az utolsó előtti lassú tétel az eredeti dallamra épülő kötetben fantázia, a befejezés pedig nagyszabású fúga.