A Koncertkalauz Pándi Marianne Hangversenykalauz című, az 1970-es években megjelent négykötetes munkájának online változata. A forrás bizonyos adatai - különösen a 20. századi szerzőkre vonatkozó fejezetekben -, az eltelt négy évtized alatt elavulhattak.

GOLDMARK KÁROLY (1830—1915)

Keszthelyen született. 1842-ben kezdett hegedűt tanulni Sopronban, amit utóbb Bécsben folytatott 1848-ig. Ettől kezdve tíz éven át mint színházi hegedűs működött. Első szerzői estjét Bécsben rendezte 1857-ben. 1865-ben mutatták be Sakuntala nyitányát, amelynek nagy sikere nyomán magyar állami ösztöndíjat kapott. A Sába királynője című opera (1875) alkotójaként már mind szülőhazájában, mind külföldön elismert komponista volt. Bécsben halt meg, nyolcvanöt éves korában.

SAKUNTALA — NYITÁNY, OP. 13

Goldmark első kimagasló kompozícióját a hindu Kálidásza Sakuntala című költeménye ihlette. A mű programja a következő: Sakuntala egy nimfa leánya, akit a bűnbánók ligetében nevelt fel a szerzetesi kaszt egyik főpapja. Vadászat közben idetévedt Dusjanta király, aki megpillantotta Sakuntalát és szerelemre gyulladt iránta. Gyűrűt adott a leánynak, hogy mint felesége, kövesse majd a királyi palotába. Sakuntala azonban szerelmében szórakozottá vált, és megfeledkezett a vendéglátás szent kötelességéről egy tekintélyes pappal szemben. Ezért a pap bosszúból kitépte emlékét a király szívéből. Ráadásul Sakuntala a gyűrűt is elvesztette. A király, mikor elébe vezették, nem ismert rá, és eltaszította magától. Mindenki elhagyta, csak anyja állt melléje. Utóbb a gyűrűt a halászok megtalálták, és a királyhoz vitték, aki erről újból emlékezett Sakuntalára. Hosszas keresés után sikerült legyőznie a gonosz démonokat és megtalálnia szerelmét.

FALUSI LAKODALOM — SZIMFÓNIA

(I. Hochzeitsmarsch. Moderato molto; II. Brautlied. Allegretto; III. Serenade. Allegro moderato scherzando; IV. Im Garten. Andante; V. Tanz. Allegro molto.)

 

Goldmark a hatvanas évek elején telepedett meg Bécsben, itt írta első szimfóniáját, amelynek a Falusi lakodalom címet adta. A mű öt tételét is programatikus címekkel látta el. E viszonylag korai alkotás már teljes képet ad Goldmark zeneszerzői erényeiről, sajátos, keleties színezetű, gazdagon áradó dallamosságáról, amely későbbi műveiben — Wagner hatásával együtt — valóságos névjegyévé vált.

A szimfónia első tétele: Nászinduló. Rövid, jellegzetes dallamát változatokban dolgozza fel a komponista. E változatok gazdag képzeletről és fejlett hangszerelési technikáról tanúskodnak. A második tétel zenei funkciója szerint közjáték, címe Menyasszonydal. A rövid darab változatos és finom ritmikai leleményével gyönyörködtet.

A szimfónia harmadik tétele a hagyományos scherzo mozgalmasságával és szellemes ötleteivel sziporkázik, bár címe szerint Szerenád. A negyedik tétel lassú zene, lírai pihenő: A kertben. A finálé bővérű Tánc, bizonyos fokig emlékeztet az első tétel nászindulójára.

A szimfónia a budapesti bemutatón igen nagy hatást keltett: a darab első budapesti előadását maga Goldmark vezényelte 1876-ban.

Pándi Marianne

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Már megkopott az új Bolsoj fénye?

A 700 millió dollár értékű restaurálás egymagában nem volt elegendő ahhoz, hogy visszatérjen Moszkva nevezetes operaházának régi dicsősége.

Nem komoly

Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA

Tragédiától Tragédiáig – tízéves a Nemzeti Színház

Az új Nemzeti Színház megnyitásának jubileumára nagyszabású programsorozattal készülnek.

Boldog születésnapot, Szinetár Miklós!

80. születésnapját ünnepli a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze.

Borok és hegedűk a Fonóban

Hangszerészek és borászok bemutatkozása mellett klasszikus és népzenei koncerteket kínál a budai zeneház három februári szombaton.

Lovagi torna az orgonán

Magyar Állami Operaház

Az improvizáció kétségtelenül rizikós vállalkozás - akárcsak a párbaj. Karosi Bálint és Sietze de Vries improvizációs orgonapárbajára február 10-én, a Müpában kerül sor.

Szorosabbra fűzi kapcsolatait a Fesztiválzenekar és a Müpa

Vajda Gergely (fotó: MTVA)

A közelgő Mozart-maraton aprópóját megragadva a BFZ új vezetősége stratégiai együttműködési megállapodást kötött Káel Csabával.

Posta Victor: 'Ahol tét van'

Arts&Business

A Madách Színház következő premierje az Én, József Attila című darab. A produkcióban a költő egyik megszemélyesítője Posta Victor. INTERJÚ

Elhunyt Antoni Tápies

James Ensor: A halál uralkodik a hét főbűn felett (KOGART Ház)

A világhírű katalán festő és szobrász a kortárs európai művészet egyik legismertebb alakja.

Mai évfordulók