GIUSEPPE VERDI (1813—1901)
Le Roncole-ban született, a Pó síkságon, apja kocsmáros volt. A falu orgonistájától kapta első zeneleckéit, majd tíz éves korában a bussetói gimnáziumba került, ahol már néhány művet is komponált a helybeli zenekar számára. Tizenkilenc éves volt, mikor a milánói konzervatóriumban elutasították felvételi kérelmét, ezért magánúton tanult Lavigná-nál. A harmincas évek elején egy bravúros beugrással (Haydn Teremtés c. oratóriumának vezénylésével) hívta fel magára a figyelmet. Első operáját (Oberto) 1839-ben mutatta be a milánói Scala. Ezzel kezdődött első alkotói korszaka, amely 1850-ig tartott, és magába foglalta a Nabuccót (1842), a Lombardokat (1843), az Ernanit (1844), valamint Schiller három drámájának operai feldolgozását (Jeanne d'Arc, A haramiák, Luisa Miller). A második korszakból való a Rigoletto (1851), a Trubadúr (1853) és a Traviata (1853), a harmadik korszak kiemelkedő alkotása A végzet hatalma (1862), a Don Carlos (1867) és az Aida (1871), az utolsó, kései korszak két remekműve az Otello (1887) és a Falstaff (1893). Ez után már csak a Quattro pezzi sacri című énekkari sorozat kerül ki a mester műhelyéből, aki nyolcvannyolc éves korában, Milánóban hunyt el.
Verdi egész életművét az őszinte érzelem és az ezt kifejező dallam elsődleges fontossága hatja át. Ábrázolásának középpontjában mindig az ember (és nem a miliő)áll. Ehhez elsősorban emberi hangra volt szüksége a zeneszerzőnek, innen a vokális műfaj kizárólagossága életművében. Még önálló hangversenyszám gyanánt megszólaltatható nyitányt is keveset írt, és ezek sem hasonlíthatók a klasszikus nyitányokhoz: a komponista nyilvánvaló célja nem a virtuóz zenekari darab, hanem a szó szoros értelmében vett előkészítés a színpadi cselekményre. Az opera fő motívumait felhasználó nyitányból nem alkot szabályszerű szonátatételt, hanem egyveleg jellegű „katalógust” nyújt a drámához.
A SZICÍLIAI VECSERNYE — NYITÁNY
A mű Scribe és Duveyrier szövege nyomán készült, 1855-ben a párizsi Operában mutatták be. A francia fővárosban ez idő tájt tartották a világkiállítást, és ez Verdi operája számára is biztosított némi érdeklődést, később azonban elhalványult a mű sikere. A Szicíliai vecsernye azoknak a kompozícióknak egyike, amelyekben a mester számos engedményre kényszerült a francia nagyoperához szokott párizsi közönség ízlése kedvéért. A darabot egyébként alig egy esztendővel a párizsi ősbemutató után, Budapesten is játszották, jelentős sikert azonban itt sem aratott.
A VÉGZET HATALMA — NYITÁNY
Spanyol eredeti nyomán Francesco Maria Piave írta az opera szövegkönyvét, amit Verdi az orosz udvar felkérésére komponált. A művet 1862-ben mutatták be a pétervári udvari operaházban. Később (1869) a komponista átdolgozta a darabot, és ebben a formában Milánóban bocsátotta nyilvánosság elé. A tragikus történetet karakterisztikus — valósággal vígoperaian életszerű — mellékalakokkal és színes epizódokkal teszi érdekessé, de ezzel óhatatlanul megbontja a dráma egységét.
