A Koncertkalauz Pándi Marianne Hangversenykalauz című, az 1970-es években megjelent négykötetes munkájának online változata. A forrás bizonyos adatai - különösen a 20. századi szerzőkre vonatkozó fejezetekben -, az eltelt négy évtized alatt elavulhattak.

GEORG PHILIPP TELEMANN (1681 — 1767)

A maga idejének sikerekben bővelkedő, alkotásokban rendkívül gazdag zeneszerzője volt. Magdeburgban született, Lipcsében tanult, itt lett az Új Templom orgonistája, és hívta életre a Collegium Musicum együttesét. Hírnevére és népszerűségére jellemző az a körülmény, hogy a Tamás templom megüresedett kántori állásába a városi tanács Telemannt szerette volna szerződtetni, a zeneszerző azonban ekkor már Hamburgban működött, ezért a lipcseiek „kénytelenek voltak beérni” Johann Sebastian Bachhal! Az utókor nem bánt méltányosan Telemann-nal, híre csak kevéssel élte túl őt magát. Pedig — ha nagysága nem is mérhető Bachéhoz vagy Händeléhez — kiváló ízlésű, sokoldalú zeneszerző volt, aki csaknem minden műfajban jelentőset alkotott. Számunkra abban rejlik legfőbb értéke, hogy olasz és francia stílusú műveit a kelet-európai népzenék akkoriban még egzotikusnak ható elemeivel gazdagította.

VÍZI ZENE (C-DÚR OUVERTURE)

(I. Ouverture; II. Az alvó Thetisz: Sarabande; III. Az ébredező Thetisz: Bourrée; IV. A szerelmes Neptun: Loure; V. Játszadozó najádok: Gavotte; VI. Tréfás tritonok: Harlequinade; VII. A viharzó Aeolus: Tempéte; VIII. Enyhe Zephyr: Menüett; IX. Apály és dagály: Gigue; X. Víg tengerészek: Canarie.)

 

Hamburg, ahol Telemann élete utolsó éveit töltötte, haladó társadalmi szervezetű, virágzó kereskedőváros volt, amely a nagy tengeri hatalmakhoz hasonlóan saját hajórajjal rendelkezett. Ez a tekintélyes admiralitás 1723-ban ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Ez alkalomra Telemann két művet írt, egy asztali zenét és egy szerenádot. Az asztali zene, műfaját tekintve az ekkor divatos szvitmuzsika volt, amelyet megnyitó tételéről Ouverture-nek is neveztek. Alcíme szerint a mű „Vízi zene”, de magyarázatképpen Telemann még hozzáfűzte ezt a címet: „Hamburgi apály és dagály”. A természet jelenségeit, így a vízi élményeket ábrázoló és megörökítő programzenék nem ritkák a barokk zeneszerzők művei között. Telemann ábrázolásának tárgya részben maga a tenger, örökké változó képeivel, részben a tengerészek és a tengerparti város életének egy-egy mozzanata. A zeneszerző a szvit egyes tételeit is programszerű címekkel látta el.

Pándi Marianne

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Mai évfordulók

  • Aldo Clementi születése (1925)
  • Charles Roland Berry születése (1957)
  • Gustav Theodore Holst halála (1934)
  • Robert Capa halála (1954)