JACQUES IBERT (1890—1962)
Párizsban élt. 1909-ben került a Conservatoire-ba, ahol Pessard, Gédalge és Vidal tanította. Az első világháború idején a haditengerészetnél szolgált. A háború után elnyerte a Római díjat, a Medici villában írta két nagysikerű kompozícióját, a Readingi fegyház balladáját és az Escales-t. 1927-ben mutatták be Párizsban Angélique című első operáját, amit hat színpadi műve követett. 1937-ben a Római Akadémia igazgatójává nevezték ki; ez volt az első eset, hogy muzsikus került ebbe a pozícióba. A második világháború befejezése után megosztotta tevékenységét Róma és Párizs között, majd lemondott római állásáról és elvállalta a két párizsi opera egyesített vezetését. 1950-ben látogatást tett az Egyesült Államokban, ahol a Berkshire Music Center zeneszerzési mesteriskoláját vezette. Két utolsó zenekari művét amerikai megrendelésre komponálta.
Stílusának legfőbb ismérve a szellemesség, szarkasztikus humor, világosság, ragyogó hangszerelés és virtuóz technika.
ESCALES (KIKÖTŐK)
(I. Roma — Palermo; II. Tunis — Nefta; III. Valencia.)
Az első világháború idején teljesített haditengerészeti szolgálata számos földközi-tengeri kikötőt megismertetett a zeneszerzővel. Ezeknek színes forgataga és sajátos népzenéje mély benyomást tett Ibert-re, aki 1922-ben írt zenekari szvitjében örökítette meg e benyomásokat. Az olasz kikötők koloritját a fuvolán felhangzó olasz dallam érzékelteti. Majd oboán megszólaló kromatikus témajelzi Afrika partjait. A befejező vágyakozó és érzéki muzsika spanyolos-móros témája a vonósokon hangzik fel.
Az Escales-t 1924-ben Párizsban mutatták be.
