EDWARD ELGAR (1857—1934)
A Worcester-környéki Broadheath-ban született, apja templomi orgonista és zenemű-kereskedő volt. A fiú, bár egy ideig ügyvédi irodában dolgozott, gyakran helyettesítette apját az orgona mellett. Worcesterben zenekart vezényelt, hegedült és aktív zenei tevékenységet folytatott. Első kompozícióját, egy zenekari Intermezzót 1883-ban mutatták be Birminghamben. 1885-ben apja utóda lett a worcesteri St. George székesegyházban. A nyolcvanas évek végén Londonba költözött, és véglegesen a zeneszerzésnek szentelte életét. 1899-ben írt Enigma-variációira a magyar származású Richter János hívta fel a nyilvánosság figyelmét. A kitüntetések és a társadalmi megbecsülés számos jele kísérte a továbbiakban zeneszerzői pályafutását, amit az 1904-ben kapott nemesi rang tetőzött be. Alkotói pályafutása azonban már a húszas években derékba tört, felesége halálát soha nem tudta kiheverni. Utolsó kompozícióját — szimfóniáját — haláláig nem fejezte be, és úgy rendelkezett, hogy ez a műve mindörökre befejezetlen és kiadatlan maradjon.
Elgar zenéjét keveset játsszák, így a hangversenyek közönsége alig ismeri. A romantikus elődök — elsősorban Schumann és Wagner lírai vénája ebben a zenében halványabb árnyalatokkal, bágyadtabb hőfokon nyilatkozik meg, artisztikus csiszoltsága, szerzőjének nemes ízlése azonban tagadhatatlan.
ENIGMA-VARIÁCIÓK, OP. 36
Elgar első jelentős zenekari műve, 1899-ből. Címe tulajdonképpen: Változatok egy eredeti témára. Az „enigma” maga a titokzatos téma, amelyet valójában sohasem szólaltat meg a zenekar, de amely latens mivoltában, mint „rejtett kíséret” valamennyi változaton végigvonul. A rejtélyesség további fokozását szolgálja az a kezdőbetűpár, amely valamennyi variáció élén utal a zeneszerző egy-egy barátjára, más feltevés szerint magára a komponistára, aki a variációkban önmaga zenei jellemzését adta.
A mü az 1899-es londoni bemutató óta (amelyet Richter János vezényelt) világszerte ismertté vált, és egyike Elgar legnépszerűbb kompozícióinak.
COCKAIGNE — HANGVERSENY NYITÁNY, OP. 40
A mű alcíme: London városában. Cockaigne a világvárosnak egyik jellegzetes negyede, a cockney nyelvjárás hazája. A zenekari mű eleven, realisztikus képet ad a századforduló Londonjáról, forgalmas utcáiról, színes látnivalóiról. Egy szerelmespár a darab két „főszereplője”, ők járják London utcáit, a nyitány középrészének lírai intermezzója azonban a bensőséges érzelmeknek is helyet ad a nagyváros forgatagában. A művet az utca visszatérő zaja, mozgalmas lüktetése fejezi be.
Az 1901-ben komponált nyitányt keletkezésének évében mutatták be Londonban.
FALSTAFF — SZIMFONIKUS TANULMÁNY, OP. 68
Az egytételes kompozíció a következő programatikus fejezetekre tagolódik: I. Falstaff és Henrik herceg; II. Eastcheap — Gadshill — Sertéskocsonya — Dínomdánom és alvás; III. Falstaff indulója — Visszatérés Gloucestershire-be — Az új király — Vágtatás Londonba; IV. Henrik király felvonulása — Falstaff megszégyenülése és halála. A zeneszerző e szimfonikus tanulmányhoz nem Shakespeare híres Falstaff-ját, a Windsori víg nők című vígjáték főhősét vette mintaképül, hanem a IV. Henrik és V. Henrik című drámákat.
A mű gyors tempójú kezdete úgy indul, mint egy szimfóniatétel, a kocsmabeli jelenet azonban már scherzo elemeket használ. Falstaff elalvásához nyugodt menetű gavotte szolgáltat altatódalt, a gloucestershire-i közjátéknak viszont gigue adja karakterisztikus ritmikáját. A befejezés ismét a szimfóniák nagyszabású fináléit idézi, a korábban alkalmazott témák transzformációjával.
A művet 1913-ban a leedsi fesztiválon mutatták be.
