FERRUCCIO BUSONI (1866—1924)
Empoliban született. Gyermekkorában anyjától tanult zongorázni; első nyilvános hangversenyét Triesztben, nyolc éves korában adta, a következő évben pedig Bécsben mutatkozott be nagysikerű szólóesten. Egyike volt kora legragyogóbb zongoravirtuózainak, Mozart óta első ízben választottak ilyen fiatal művészt a Bolognai Filharmonikus Akadémia tagjává (1881). 1913-ban Rossini és Verdi után mint harmadik olasz művész nyerte el a francia Becsületrendet. Mint pedagógus is világhírű volt. 1889-ben a helsinki konzervatóriumban tanított, Sibelius is nála tanult. De tanított Moszkva, Boston, Weimar és Bécs konzervatóriumaiban is, utóbbi pozícióban 1908-ban lett Emil Sauer utóda. 1913-ban a bolognai Liceo Musicale igazgatója lett, az első világháború után pedig a berlini Szépművészeti Akadémia zeneszerzés professzora. A háborús éveket Zürichben töltötte, itt írta két vígoperáját (Arlecchino és Turandot, 1914—1917.) Az élete főművének tartott Doctor Faust című opera befejezetlenül maradt. Busoni Berlinben halt meg, ötvennyolc éves korában.
Busoni egyike azon ritka olasz művészeknek, akik a német hangszeres zene hagyományait kívánták folytatni. Zongoraművei Bach és Liszt nyomdokain haladnak, operáit ezzel szemben századunk zenei törekvései inspirálták. Kompozícióit az új kifejezésre irányuló törekvés, új hangzatokkal és hangsorokkal való kísérletezés nyugtalan, bár termékenyítő szelleme hatja át. Mégis úgy tűnik, a spekulatív elem túl nagy súllyal húzza le ezt a zenét ahhoz, hogy az ihlet szárnyalása igazán magasba emelhesse. Műveinek lineáris polifóniája Hindemithet ösztönözte, a hallgatóságra gyakorolt közvetlen hatása azonban nem áll arányban a komponista elméleti felkészültségével és muzikális adottságaival.
TURANDOT-SZVIT, OP. 41
(I. Kivégzés, városkapu, búcsú. Alla marcia, Allegro; II. Truffaldino. Introduzione e marcia grotesca; III. Altoum. Sostenuto e gravemente; IV. Turandot. Misurato e solenne; V. A női lak. Andantino piacevole e tranquillo; VI. Tánc és ének. Moderato amante; VII. Éjszakai keringő; VIII. Gyászinduló és törökös finálé. In modo di marcia funebre e Finale alla Turca.)
Carlo Gozzi meséjéből 1904-ben írt zenekari szvitet Busoni, majd utóbb operát komponált az anyagból; ezt a munkát 1917-ben, Zürichben fejezte be. A mű Busoni érett korszakának alkotói vívmányait reprezentálja, és találóan jellemzi a rikító színekkel felrakott elbeszélés hőseit és helyzeteit. A szvit nyolc tételében gyakran találkozunk a kínai zene sajátos dallamfordulataival, a zene stílusa azonban a XVIII. századi olasz vígoperáét imitálja; sziporkázó szellemessége, villámgyors riposztjai, gunyorossága pedig a commedia dell'arte világát eleveníti fel. A dramaturgiai koncepció egyébként annyiban tér el Puccini későbbi feldolgozásától, hogy nem szerepel benne Liu tragikus figurája, a Kalaf szerelmében csalódott Adelma elhatározza, hogy másnál keres majd vigasztalást.
ELÉGIKUS BÖLCSŐDAL (BERCEUSE ELÉGIAQUE), OP. 42
Busoni 1907-ben rövid Bölcsődalt komponált zongorára. A gyengéd hangú darab merőben eltér a zeneszerző neoklasszikus törekvéseitől, és ezért a kortársak körében nagy feltűnést keltett. Két évvel később, anyja halála emlékére zenekarra írta át Busoni a darabot, a következő címmel: A férfi bölcsődala anyja ravatalánál. A cím arra a bölcsődalra utalt, amit egykor az anya énekelt gyermekének, és amit a felnőtt férfi a halott búcsúztatására énekel — természetesen módosított, az élet és az elmúlt évek által megérlelt változatban.
A kompozíciót 1910-ben, New Yorkban mutatták be Gustav Mahler vezényletével.
ARLECCHINO KÖRTÁNCA (RONDO ARLECCHINESCO), OP. 46
1917-ben, zürichi tartózkodása idején írta Busoni Arlecchino avagy az ablakok című egyfelvonásos vígoperáját. Munka közben készítette el egyik vázlatából a Rondo Arlecchinesco című zenekari darabot, amelyet Frederick Stocknak, az 1929-es chicagói bemutató karmesterének ajánlott. A commedia dell’arte közismert bergamói figurája, Arlecchino, Busoni zenekarának változatos hangszerein szól a hallgatókhoz, a szabad fantázia kötetlen formanyelvén.
SARABANDE ÉS CORTÉGE, KÉT ZENEKARI TANULMÁNY A DOCTOR FAUSTHOZ, OP. 51
A Doctor Faust című opera lett volna hivatva arra, hogy betetőzze és összefoglalja Busoni életművét; a darab azonban befejezetlenül maradt reánk. Philipp Jarnach rekonstrukciójában került színre 1925-ben, egy évvel a komponista halála után, Drezdában. A színpadi kompozíciót megelőzően Busoni két zenekari tanulmányt írt a Fausthoz, ezeket 1921-ben Berlinben mutatták be. A Sarabande a hős utolsó jelenetét kíséri és közeli halálára utal; a Cortége a pármai hercegi pár esküvőjén a nászmenetet kíséri.
