ALBAN BERG (1885—1935)
Bécsben született. Rendszeres zenei tanulmányokat csak felnőtt korában folytatott, de már tizenöt éves fővel komponált. Húsz éves volt, mikor Schönberg növendéke lett. Első nyilvánosan bemutatott műve (Öt zenekari dal) ugyanazon a hangversenyen keltett zajos botrányt, mint amelyen Schönberg Kamaraszimfóniája, 1913-ban. Ennek ellenére következetesen megmaradt az atonális stílusban való komponálás mellett. Rendkívül lassan, aggályos műgonddal dolgozott, és keveset alkotott. Az első világháború idején a hadügyminisztériumban teljesített szolgálatot, ezalatt érlelte meg magában Wozzeck című operáját, amit 1921-ben fejezett be. Tevékenységét megosztotta a komponálás, tanítás és az avantgarde zenéért való harcos közéleti kiállás között. 1930-ban a Porosz Művészeti Akadémia tagja lett. 1932-től rendszeresen hosszabb időt töltött Karinthiában, a Wörthi tó mellett. Bécsben halt meg, ötvenéves korában. Lulu című operáját — amelyen hét évig dolgozott — befejezetlenül hagyta hátra.
Berg 1904-ben találkozott először Schönberggel, akivel Mahler iránt táplált közös csodálatuk hozta össze. Hat évig tanult Schönbergtől, aki valójában egyedüli mestere volt. A maga részéről — akárcsak Schönberg — Berg is a későromantika zenéjéből indult ki, és ő is eljutott addig a pontig, hogy ezt a stílust végleg kimerítettnek, idejétmúltnak érezte. Az új kompozíciós technikára Schönberg hívta fel a figyelmét. Míg azonban Schönbergnek „sikerült” teljesen feloldódnia a szerkesztés logikájában, Berg alapvetően lírai alkatát a dodekafon technika sem változtatta meg. Atonális, tizenkétfokú rendszerben írt zenéjének elsődleges mozgatóereje mindig az emberközpontú érdeklődés és szenvedélyes állásfoglalás maradt: ezért nevezték Berget „a dodekafon iskola romantikusának”.
ÖT ZENEKARI DAL, OP. 4
(1. Seele, wie bist du schöner; 2. Sahst du nach dem Gewitterregen; 3. Über die Grenzen des Alls; 4. Nichts ist gekommen; 5. Hier ist Friede.)
Peter Altenberg „képeslevelezőlap-szövegeire” 1912-ben, huszonhét éves korában írta Berg Öt zenekari dalát. A Schönbergnél töltött tanulóévek után ez volt első önálló kompozíciója. A korai mű máris határjelző a zeneszerző pályáján: első ízben írt nagyzenekarra, de a zenekari dal műfajától ezzel az opuszával el is búcsúzott. Ugyanakkor itt alkalmazta első ízben a dodekafon technikát, azt a zeneszerzési eljárást, amelynek metódusát mestere, Schönberg csak egy évtizeddel utóbb dolgozta ki. A tizenkétfokúság a ciklus ötödik, utolsó, passacaglia formájú dalában jelentkezik.
A kompozíció bemutatójának dátuma (1913. márc. 31.) arról nevezetes, hogy ezen a hangversenyen óriási botrányt rendezett a bécsi közönség, és a koncert — amelyet Schönberg vezényelt — rendőri beavatkozással ért véget. Az Öt zenekari dal civilizált körülmények között 1952-ben hangzott fel első ízben, Jasha Horenstein vezényletével.
HÁROM ZENEKARI DARAB, OP. 6
(I. Preludium. Langsam; II. Reigen. Anfangs etwas zögernd — Leicht beschwingt; III. Marsch. Mässiges Marschtempo.)
Schönberg negyvenedik születésnapját köszöntötte ezzel a kompozícióval 1914-ben Berg. A mű első két tételét 1923-ban Berlinben mutatták be Anton Webern vezényletével, a teljes kompozíció 1930-ban Oldenburgban hangzott fel első ízben, karmestere Johannes Schüler volt.
A Preludium mindössze ötvenhét ütemből áll; annál meglepőbb, hogy ez a rendkívül szűkszavú, úgyszólván jelzésekre szorítkozó zene mégis rejtett lelki rokona Mahler epikus szélességben kibontott, ráérősen hömpölygő szimfonikus világának. A rövid prelúdium az ütőhangszerek „szólójával” kezdődik és ezzel is fejeződik be. A Körtánc az osztrák Ländlerek hangját — nyilvánvalóan Mahler megfelelő tánctípusait — idézi fel, akárcsak a befejező Induló, amely Mahler kedvelt sors-motívumát értelmezi újra.
DER WEIN (A BOR) — KONCERTÁRIA
A szonátahangra és zenekarra 1929-ben írt koncertáriában Berg Baudelaire három költeményét zenésítette meg egyetlen nagyforma keretében. A dalok szövegét Stefan George fordította németre. Az első költemény: L’ame du vin (A bor lelke) a bor lelkéről énekel, amely a dugó kihúzása után kiszabadul a palackból. A következő: Le vin des amants (A szerelmesek bora) azt a folyamatot írja le, amelynek során a részegség mámora szerelmi mámorrá válik. A harmadik vers: Le vin du solitaire (A magányos ember bora) a magára maradt költőnek az italból merített inspirációját énekli meg. Az egyes költemények szövegét hangszeres közjátékok fűzik össze. Az első dal bevezetésből és öt epizódból áll, ezeknek egyike nem más, mint érzelmes tangó! A második dal kétrészes, ebben keringő hangzik fel; a befejező dal — az ária harmadik szakasza — az elsőnek rövidített változata. A művet 1930-ban Königsbergben mutatta be Ruzena Herlinger, Hermann Scherchen vezényletével.
LULU — SZVIT
(I. Rondo; II. Ostinato; III. Lulu dala; IV. Változatok; V. Adagio.)
A Lulu című operát Berg befejezetlenül hagyta reánk. A mű szövegkönyvét ő maga írta Wedekind két színdarabja nyomán. Hét évig dolgozott a darabon, amelyből két felvonással, a harmadik egy töredékével és a fináléval készült el élete végéig (1935). Az opera öt részletét szimfonikus szvit formájában is feldolgozta, és ebben a formában a mű még az operát megelőzően, azaz a komponista életében bemutatásra került: 1934-ben Erich Kleiber vezényelte Berlinben.
Különös, bizarr és vészterhes miliőben játszódik az opera szövevényes és tragikus története: mutatis mutandis megfelel a romantikus opera szövegkönyveinek, azzal a különbséggel, hogy éppen azt az elemet nélkülözi, amely ezeket a romantikus történeteket valószerűvé teszi: a pátoszt. Kiégett emberek céltalan szenvedélyei, sodorják a darabot a katasztrófa felé; feldolgozásában — az elsődlegesen instrumentális fogantatású korábbi Berg-operával, a Wozzeck-kel ellentétben — a zeneszerző a vokális fogalmazást részesíti előnyben. Az egész mű egyetlen tizenkétfokú soron alapul. Az első tétel (Rondo. Andante és Himnusz) az opera címszereplőjének varázsos, morbid szépségét érzékelteti A második tétel (Ostinato. Allegro) annak a történés-sornak zenei aláfestését idézi, amelyet Berg a színpadon vetítéssel adat a közönség tudtára: Lulu meggyilkolja férjét, ezért börtönbe jut, ahonnan barátai kiszabadítják. A Lulu dala című tétel a mű lírai csúcspontja. A Változatok (Moderato) a harmadik felvonás társas összejövetelének talmi csillogását érzékelteti. A változatoknak alávetett téma utoljára elcsépelt és banális verkli-melódia formájában jelenik meg, eredeti ritmusában és harmonizációjában. A befejező Adagio nemcsak a zenekari darabnak, hanem a színpadi műnek is legnagyobb szabású jelenete, amelyben, mint valami modern haláltáncban, tanúi lehetünk e furcsa tragédiahősök elbukásának.
