BOZAY ATTILA (1939–)
BAGATELLEK, op. 4
Az 1961-ben készült három darabot szerzője Szűcs Lórántnak ajánlotta. Az első darab szemlélődő hangulatú, lírai mozzanatokban gazdag. Ezzel a hangulattal a dinamikus középrész anyaga kontrasztál. A második bagatell dúsan ékesített, szabadon ritmizált melodikája nyugvó hangzatok és ostinatók felett bontakozik ki. A harmadik darab kontrapunktikusan szőtt, mozgalmas zene.
VARIÁCIÓK, op. 10
Az 1964-ben komponált darab ajánlása Szűcs Lórántnak szól. A változó ütemű, parlando, rubato előadandó téma fölé a zeneszerző odaírta: „mintegy magyar népdal módjára”. Két szimmetrikus tizenkét fokú sorból szerkesztett dallamának rajza, lejtése valóban szuggerál bizonyos magyar népdalhangulatot. Az első variáció a cifra előkékkel idézi fel ugyanezt; a második, repetált nyolcadhangjaival a cimbalom illúzióját kelti. Ugyancsak húros hangszereket idéz fel a harmadik változat, míg a negyedik nyugodt menetű dallamot állít szembe lebegő tremolókkal. Az ötödik variáció furulyaszót imitál, a hatodik hangszerrel kísért éneket, a hetedik duhaj táncot. A nyolcadik változatot mintha a hegedű üveghangjai szólaltatnák meg, a kilencedik „síppal-dobbal” hangzik, a tizedik rögtönzött kadencia jellegű; epilógusként pedig visszatér a tizenkét fokú „magyar népdal” témája.
INTERVALLI, op. l5
(I. Quasi Prologo; II. Quasi Notturno; III. Quasi Finale)
Idézzük a zeneszerző ismertetését:
„Az 1969-ben írt darab, mint magyar alcíme (Hangközök, Időközök) mutatja, két problémával foglalkozik: 1, a hangközök szerepével egy adott kompozícióban, 2, a várakozás, a relatív és abszolút csend (szünet) jelentőségével. A kettő közöl az első, a hangközök szerepe megtervezett, kidolgozott, a szüneteké inkább ötletszerű, esetleges. A hangközök variációszerű szakaszokban jelentkeznek, s belőlük különböző alakzatok: effektusok, motívumok, dallamok, harmóniák formálódnak. Egy-egy szakaszra egy-egy hangköz és annak fordítása a jellemző, de jelenlétük nem kizárólagos: különösen a kompozíció későbbi szakaszaiban már gyakran egymással kombinálva találjuk őket. A hangközök felhasználásának talán legtakarékosabb módját a primitív mondókák, gyermekdalok mutatják. Erre hivatkozva csaknem a teljes darabon végigvonul egy ilyesfajta motivika is, minden konkrét idézet nélkül. Ellenkező végletként különösen a szakaszok határain, majd egyre sűrűbben másutt is (pont, vessző, kettőspont, gondolatjel stb. szerepkörökben) jelentkezik egy másik hangzásvilág: a kromatikus hangfürtök (clusterek) világa. A clusterek főleg a szünetek ritmizálásában fontosa…” A három tétel hangköz-történései: I. nagyszekund, kisterc (nagyszext), kvint (kvart); II. kisszekund (nagyszeptim), nagyterc (kisszext); III. bővített kvart. (A zárójelbe tett hangközök az előző hangköz fordításai).
UTÓJÁTÉK, op. 19/a
A Körmendi Klárának ajánlott mű 1970-ben keletkezett, a kamaraegyüttesre írott Sorozat című darab utolsó tételéből.
Ötszólamú szerkesztésben, bizonyos fokig szabad tizenkét fokú rendszerben alkotott hangzatok váltakoznak e hangzatok dallamfigurációinak rövid képleteivel. „Lényegében a kompozíció egésze a zenei anyag változatlanságának hatását kelti, pillanatai viszont a folytonos változást hangsúlyozzák” – írja e művéről a zeneszerző.
