Óévbúcsúztató koncert a Benkó Dixieland Banddel

December 29-én Micheller Myrtill és Berki Tamás énekesek közreműködésével adja hagyományos év végi koncertjét a BBB.

"A karácsonyi koncert ötlete 1982-ből, Ferencsik Jánostól származik; mely eredetileg az ÁHZ-val közös hangverseny lett volna, a Zeneakadémia szezonzáró eseménye. Viszont a terv megszületése után nem sokkal romlani kezdett a karnagy úr egészségi állapota, így a Benkó Dixieland Band nagyzenekari partner nélkül zárta a klasszikus évadot. Azóta minden év végén adunk egy ilyen nagyobb szabású koncertet, de már harmadik éve a Művészetek Palotájában. (December első napjaiban még volt talán 100-120 jegy.) Ahogy tapasztalom, ez az esemény hangulatát tekintve más, mint a többi fellépésünk: feltehetően legalább annyira családi hagyomány, mint évtizedek óta szokásos Benkó-koncert" - mesélte a Fidelio riporterének Benkó Sándor.

Benkó Sándor

Az 1957-ben alakult Benkó Dixieland Band a világon az egyik legjobb, Magyarországon a legnépszerűbb jazzegyüttes. Már első albumuk aranylemez lett, hazai fesztiválok és versenyek egész sorát nyerték meg, számos kitüntetést mondhatnak a magukénak. Koncertjeiken tízezres hallgatóság előtt olyan világsztárokkal dolgoztak együtt, mint az amerikai Milt Jackson, Freddie Hubbard, Al Grey, Buddy Tate, Joe Newman, Buddy Wachter, Henry Questa, Joe Muranyi, Eddy Davis, Cynthia Sayer, Harry Sweet Edison, Albert Nicholas, Wild Bill Davison, illetve az európai Chris Barber, Kenny Ball, Huub Janssen és Acker Bilk. Nemzetközi karrierjüket a hatvanas években kezdték a szomszédos országokban, s a hetvenes években léptek fel először Nyugaton. Amerikai sikersorozatuk a nyolcvanas években indult, és 1987-ben tetőzött, amikor az Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan részesítette őket elismerésben az amerikai jazz magas szintű képviseletéért.

Benkó Dixieland Band

A Benkó Dixieland évente 200-250 koncertet ad itthon és a nagyvilágban. Most jelent meg hetvenedik lemezük, s mintegy 130 órányi televíziós show-műsor készült velük. Tévéműsoraikat, riportjaikat évente mintegy 600 millió néző látja a világban. Rendszeresen turnéznak Európában, az USA-ban és a Távol-Keleten. Ők hazánk és a New Orleans-i jazz utazó nagykövetei.

Az óévbúcsúztató koncertről további információ és jegyvásárlás a hangversenyt szervező Filharmónia Budapest Nonprofit kft. honlapján!

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.