A vér és méz földje

Játsszon a Fidelióval és vegyen részt Angelina Jolie filmjének hazai vetítésén!

Törökül a "bal" mézet, a "kán" pedig vért jelent. E szavak összevonásából született a Balkán szó, erre utal a címválasztás is: In the Land of Blood and Honey. A vér és méz földje a délszláv háború idején játszódik, amely kettészakította a Balkán-régiót az 1990-es években. A történet Danijelről (Goran Kostic) és Ajláról (Zana Marjanovic), a két bosnyák fiatalról szól, akik a brutális etnikai konfliktus két szembenálló oldaláról származnak. Danijel, a boszniai szerb rendőr és Ajla, a boszniai muszlim művész már együtt voltak a háború előtt, ám kapcsolatukat végérvényesen megváltoztatta az országszerte terjedő erőszak.

Jelenet A vér és méz földje című filmből

Hónapokkal később Danijel már apja, Nebojsa Vukojevich tábornok (Rade Serbedzija) alatt szolgál katonai tisztként a szerb hadseregben. A két szerelmes akkor találkozik újra, mikor Ajlát a Danijel parancsára cselekvő katonák elragadják abból a házból, melyben eddig nővérével, Lejlával (Vanessa Glodjo) és annak kisgyermekével lakott. Ahogy a háború rátelepszik a fiatalok életére, úgy változik meg a kapcsolatuk, motivációik, és egymáshoz való viszonyuk homályossá, állampolgári hűségük pedig bizonytalanná válik. A vér és méz földje azt a hihetetlen érzelmi, morális és fizikai kárt mutatja be érzékletesen, amelyet az értelmetlen háború okoz a benne részt venni kényszerülő emberek életében.

Az Angelina Jolie írta és rendezte film forgatása 2010. szeptember 27-től 2010. november 27-ig tartott, az utómunkálatokat 2011. november 20-án fejezték be az alkotók. A fim mindössze 10 millió dollárból készült, ami rendkívül alacsony költségvetésnek számít egy amerikai finanszírozású film esetében. Rade Serbedzija talán az egyik legtöbbet foglalkoztatott színész, aki a jugoszláv területekről származik (Goran Visnjic mellett), hiszen feltűnt már többek között Az Angyalban, a Blöffben, a Mission: Impossible II.-ben, az Űrcowboyokban, a Batman: Kezdődik!-ben, a Harry Potter és a Halál Ereklyéi I. részében és az X-Men: Az elsőkben.

A vér és méz földje magyarországi premierje március 1-jén lesz, a filmet 16 éves kor felettieknek ajánlják.

Ha az alábbi kérdésre adott helyes válaszát 2012. március 1-jén 12 óráig beküldi, páros belépővel részt vehet A vér és méz földje című film vetítésén.

Kérdésünk: A filmet szinte teljes egészében Magyarországon forgatták. Budapest mellett mely város szolgált még a jelenetek felvételének helyszínéül?

A játékban való részvétel lezárult!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 09:31 2012.03.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A helyes válasz: Esztergom

    A szerencsések: mira08, pannati, emese.horvathne

    Gratulálunk!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft