Lépjen Crossover dimenziókba!

  • 2012. február 8.   -   
  • szerző(csj)   -   
  • forrásFidelio   -   

A Klasszikon együttes 3D show-elemeket felvonultató produkcióra készül február végén az Urániában. Legyen a Fidelio vendége az esten!

A Klasszikon immáron ötödik éve koncertezik Opera Crossover című műsorával, amelyben nemesen ötvözött hangzásra lel a klasszikus és könnyűzene. A magasan képzett, nagy szakmai múlttal és számos elismeréssel rendelkező komoly- és jazz-zenészek által alkotott formáció a klasszikus operai dallamokat a legkülönbözőbb könnyűzenei műfajok stílusjegyeivel ötvözi, úgymint jazz, swing, musical, rock'n'roll, szalonzene vagy akár blues. Az együttes koncertjein, illetve 2011-ben megjelent CD-jükön is az áthangszerelt és jazzimprovizációkkal díszített instrumentális és oratórikus művek mellett főként a zenerajongók által jól ismert és közkedvelt operaslágerek feldolgozásai hallhatók.

A crossover opera a klasszikus opera és egyéb zenei műfajok keresztezéséből létrejött új zenei stílus egyre szélesebb rajongótáborral büszkélkedhet idehaza is, nemtől-kortól függetlenül. A Klasszikon együttes, mely a crossover opera meghonosítója és egyik legjelesebb hazai képviselője is egyben, immáron öt éve interpretál közismert operaáriákat a crossover jegyében. Az együttes tagjainak - Sebők Monika, Zsemlye Sándor, Tiba Sándor, Martos Attila, Nagy László Adriánnal - hitvallása, hogy művészetével közelebb vigye és megszerettesse az operát a fiatalabb generációkkal is. Ennek jegyében 2012. február 22-én egy idehaza újdonságnak számító, 3D show-elemeket felvonultató szuperprodukcióval készül az együttes az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Klasszikon - Crossover dimenzók

"A Klasszikon újabb dimenzióba lép február végén, hiszen a ránk jellemző újító zenei hangzásvilág mellett ezúttal a színpadi látvánnyal szó szerint is közelebb visszük hallgatóságunkhoz a klasszikusokat. Bízom benne, hogy a Klasszikon 21. századi olvasatának zenei és képi egysége, vagyis  előadásunk és a 3D látvány kompozíciója felejthetetlen élménnyel ajándékozzák majd meg lelkes közönségünket" - osztotta meg gondolatait Sebők Monika énekesnő, az együttes művészeti vezetője legújabb produkciójukkal kapcsolatosan. Az Uránia Nemzeti Filmszínház kiváló helyszínválasztásnak ígérkezik, hiszen a nagyterem impozáns színpada, illetve a 3D vetítést lehetővé tevő technológia is egyaránt rendelkezésre áll.

A Klasszikon énekesnője koncertjeik alkalmával röviden ismerteti a soron következő áriában megjelenő szituációt, hangulatot, elősegítve ezáltal a hallgatóság azonosulását az adott művel. Az operai szereplők emberi tulajdonságainak bemutatása, az áriák által bemutatott helyzetek leírása már sokszor önmagukban is magyarázatot adnak a 21. századi zenei átiratokra. Sebők Monika az örökérvényű művek 21. századi interpretálásának remek lehetőségét látta meg az óriásvászon virtualizált 3D világában. A klipek között lesz olyan, amelyben a tradicionális színrevitel elemei dominálnak, más jelenetek viszont modern felfogásban elevenednek majd meg. Minden számhoz egyedi értelmezésű klip készül, amelyben az adott ária szereplője, annak lelkivilága vagy a történet szülte reflexiók jelennek meg.

Kérdésünk: Hány klipet láthatnak a Crossover dimenziók - 3D show-elemekkel díszített élőzenei produkcióban?

A kérdésre 2012. február 18-án 12 óráig helyesen válaszolók közül hárman lehetnek partnerükkel a Fidelio vendégei az esten.

A játékban való részvétel lezárult!

Kapcsolódó program(ok) – a részletekért kattintson a linkre!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft