A Budapesti Kommunkációs és Üzleti Főiskola Arts and Business szakirányú továbbképzésének oktatói között a Fidelio alapítóját is ott találjuk. tovább...

18 éves korában kiállítása nyílt grafikáiból New Yorkban, majd dolgozott rajzolóként a Pannónia Filmstúdióban Jankovics Marcellnél, és később az ő fejéből pattant ki a régi Postabank-reklámok macija is - mindeközben harminc éve kortárs képzőművészeti alkotások, képregények és karikatúrák gyűjtője, a tíz éves kArton Galéria és Múzeum tulajdonosa. tovább...

Még nincs egy hónapja, hogy Litkai Gergely tölti be a Mikroszkóp Színpad művészeti vezetői pozícióját, és máris tucatnyi kész előadás-tervvel rukkolt elő. Karnyújtásnyi időn belül beindul tehát a humor nagyüzem a budapesti játszóhelyen. A műsorstruktúra kialakításánál a kiskamaszokra éppúgy gondolt az új vezető, mint a klasszikus és aktuális kabaré, valamint az alternatív színpadi humor kedvelőire.INTERJÚ tovább...

Sztankay István pályájára emlékezve felidézte jelentős munkáit, alakításait, partnereit, és beszélt arról, hogy a színház továbbra is szívügye, drukkol, hogy ne kényszerüljenek bezárásra. tovább...

A közkedvelt mese először látható a Budapesti Bábszínházban. Játékfilmként még a nyolcvanas évek elején mutatták be András Ferenc rendezésében, azóta senki sem gondolkozott a csúnya fiú történetének feldolgozásán. Gimesi Dóra dramaturg szerint nem volt könnyű bábszínházra alkalmazni Lázár Ervin népszerű művét. tovább...

Béres Móni jelmez- és látványtervező, valamint alkalmi öltözékeket készít. Táncosokkal, bábokkal dolgozik. Munkái legközelebb január 30-án és 31-én a MU Színházban láthatóak a Gergye Krisztián Társulat Folyamatos jelen című performanszában. tovább...

Az 1996-ban alakult Ewald Rézfúvós Együttes fennállásának másfél évtizede alatt megnyerte az összes rangos nemzetközi versenyt, négy Artisjus Díj mellett Liszt-díjat és Junior Prima Díjat kapott, több mint ötszáz koncertet adott itthon és külföldön, és megjelentetett tíz lemezt. A kvintett elsőtrombitását a következő évek terveiről is kérdeztük. tovább...

Márton Dávid néhány év alatt az európai színházak egyik legkeresettebb rendezőjévé vált. Sajátos színpadi formájában a színházat a zene felől közelíti meg, előadásai ugyanakkor nem hasonlítanak a hagyományos zenés színházi produkciókra. tovább...

Dés László, Geszti Péter és Békés Pál közös munkájából született A dzsungel könyve című darab sikerszériája már lassan tizenöt éve tart. A következő interjúkollázsban a Pécsi Nemzeti Színház előadásának alkotói kötetlenül mesélnek az előadás munkafolyamatáról és a musicalhez fűző kötődésükről. tovább...

Nyertél egy yachtot. És jön az özönvíz. Igyekszel menekíteni, amit lehet. Még egy gorillát is vásárolsz. De mi van, ha mégsincs yacht, és átvertek? Oleg és Vlagyimir Presznyakov Csónak című darabjának magyarországi ősbemutatója előtt a szerzők meséltek a darab születésének történetéről. tovább...

November közepén mutatta be a Trafó Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát, a HOPPart Társulat és a Nézőművészeti Kft. koprodukciójában. Az előadás januártól ismét műsoron van. A rendezőt, Koltai M. Gábort faggattuk. tovább...

Komor tónusú, de igazi szenvedélyeket, a szerelem és a gyász mélységeit, a vágy és az élet szépségeit is megmutató opera A halott város – mondja Rálik Szilvia, aki Marie-Marietta kettős főszerepét énekli a Korngold-opera január 27-i magyarországi ősbemutatóján a debreceni Csokonai Színházban. tovább...

Február közepén lép először nyilvánosság elé a huszonéves énekesekből alakult Moltopera. A társulat igazgatóját kérdeztük koncepcióról, repertoárról, közreműködőkről, és a praktikus részletekről is. tovább...

Ír, olvas, táncol. De még hogy! Tessék kikeresni Apáti Bence - "civilben" a Magyar Nemzeti Balett magántáncosa - blogját valamelyik böngészőprogram segítségével, és az első ige valóságtartalmáról máris megbizonyosodhatnak. A harmadik ellenőrzésére az Operaházban többek között az Örvényben című esten nyílhat mód. tovább...

Kocsák Tibor zeneszerzés közben dohányozni szokott, de talán a komponálásra a legnehezebb időt szakítania. A többszörösen kitüntetett zeneszerző a Madách Színház zenei igazgatója, aki alkotótársával, Miklós Tiborral számos musicalt és rockoperát írt. Zeneszerzésre pedig ott az éjszaka, a nyári szünet vagy a piros lámpa. tovább...

Az Örvényben című kortárs balettestet január 22-én újra műsorára tűzi az Operaház. A szerelem különféle állapotait bemutató est est egyik darabja A halál és a lányka, amelynek női főszerepét Kozmér Alexandra, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosnője alakítja. tovább...

A tavaszi félévben ismét indul Arts&Business menedzser szakirányú továbbképzés a BKF-en, ahol a művészet üzleti oldalát, és az üzlet művészetét is el lehet sajátítani. A gyakorlati szemléletű képzésről a kommunikációs és PR alapismereteket oktató Román Balázst, a kreativ.hu főszerkesztőjét kérdeztük. tovább...

Van-e szabály arra, hogy miként emlékezzünk? Semmiképpen. Választhatjuk akár a magányos fohászt, vagy a közös elcsendesülést. A Himnusz és Cseh Tamás születésnapján – január 22-én – a Thália Színházban dalokkal emlékeznek. A Születtem Magyarországon 2. című zenés színházi esten Cseh Tamás-Bereményi Géza-dalok idézik meg a több, mint két éve eltávozott zeneszerző, előadóművész alakját. A színházi koncerten nyolc kiváló színész tolmácsolásában hallgathatja meg a közönség a szerzeményeket. Az estet a dalok szövegírója, Bereményi Géza rendezi. Vele beszélgettünk. tovább...

A közszférát érintő leépítések közepette az egyik legnagyobb vágást épp a Magyar Állami Operaház kapta, amelyet tavaly ősztől Ókovács Szilveszter kormánybiztos vezet: 1,7 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak, mintegy 180 dolgozótól kell megválniuk. A kormánybiztos szerint ennek ellenére van kiút az Operaház számára. tovább...

Az Esős vasárnappal kezdődött Tordai Teri pályája, aztán alighogy elvégezte a Színművészeti Főiskolát, belecsöppent a német filmiparba. Híresztel, tékhogy pornófilmekben szerepelt, ő viszont nyugodt, mert az akkori produkciók visszakereshetők a YouTube-on. A hetvenedik születésnapját nemrégiben ünnepelte, munkakedve azonban lankadatlan, csaknem minden este láthatja őt az Új Színház közönsége. tovább...

Kun Attila és a Badora Dance Company január 13-án és 14-én Bestia című új, közös produkcióját mutatja be a Trafó második Départs estjén. A koreográfussal és a társulatot vezető, az előadásban is táncoló Barta Dórával beszélgettünk. tovább...

Székesfehérvári Csárdáskirálynő-bemutató után, az Én, József Attila épp csak elkezdődött Madách színházi próbafolyamata közben találkozunk Balla Eszterrel, akivel a szerepek mellett arról is beszélgettünk, milyen kihívást jelent anyaként színésznek lenni. tovább...

Az Asztalizene nagy sikere után Térey legújabb verses regényéből, a Protokollból készült színpadi mű Fekete Ernő főszereplésével. Az előadást január 22-én mutatják be a Radnóti Színházban Valló Péter rendezésében. tovább...

A két évtized alatt felnőtt egy teljes generáció. A gyerekszínház is sokat változott, paradigmaváltás néhány éve történt, amikor fiatal, kortárs magyar írók darabjai is sorra bemutatásra kerültek. 2009 óta egy nemzetközi projekt, a "Platform 11+" bővíti a repertoárt: több előadást is láthatnak a fiatalok januárban a program kapcsán, portugál, cseh, észt és német ifjúsági koprodukciók várják nem csak a középiskolásokat - mondja Novák János igazgató. tovább...

Főiskolai osztályáról sokan azt hitték, hogy zenés osztály, pedig prózai színészként énekelték a Sztárcsinálókat. Vida Péter ma már inkább zenés-táncos szerepeket játszik. Januárban ő Frosch, A Denevér részeges fegyőre. Prózai szerep Strauss operettjében – az Operaházban. tovább...

A kulturális értékek holnap még nem válthatók aprópénzre, ám a Művészetek Palotája szerint a kultúra fejlesztési ágazat - véli Káel Csaba vezérigazgató. A Müpa vendége lesz áprilisban a világ legjelentősebb művészeti szövetsége, az IAMA (International Artist Managers' Association), mintegy 400 híres menedzsernek mutatkozhatnak be a fiatal tehetségek. tovább...

2011-ben is több világsztár nyilatkozott nekünk, köztük koreográfusok, akik a Pet Shop Boyszal és a Radioheaddeal is dolgoztak, a kortárs design egyik legmeghatározóbb alakja, bájos gazember frakkban, műfajt tágan értelmező jazzénekesnő, nem beszélve magáról Liszt Ferencről - a sor igen illusztris, tessék csak meggyőződni róla! tovább...

Az egyre népszerűbb jazz-zongoristát január 14-én a csodagyerek Hodek Dávid társaként hallhatjuk a Müpában, nemrégiben jelent meg első közös lemeze Fábián Julival, triója pedig 2012 októberben mutatja be új CD-jét. tovább...

A Folkbeats népzenei kategóriájának győztese nemcsak előadóművész, életének fontos része a tanítás és a népdalgyűjtés. Nem véletlen, hogy gyors egymásutánban megkapta a Junior Prima Díjat, és Erste az elsőkért! ösztöndíjat is. tovább...

Az Operaház örökös tagját, Kossuth- és Liszt-díjas, kiváló és érdemes művészt, operaházi tagságának 50 éves jubileuma alkalmából múltidézésre és jövőbe tekintésre kértük. tovább...

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Aki a jogi kar helyett a szaxofont választotta

Joshua Redman pályája mesébe illő, és esélyes, hogy a Budapest Jazz Clubban tartandó február 15-i koncertje is az lesz.

Pénz hiányában bezár a Liceu

Egyelőre két hónapig találnak zárt ajtókat Barcelonában az operarajongók.

Egyre rohadtabb

Magyar Állami Operaház

Mármint a világ. Legalábbis Mohácsi János szerint, aki 18 év elteltével újra megrendezte a Csárdáskirálynőt. KRITIKA

Dörner és az első társulati ülés

Az igazgató szerint az esemény jó hangulatú volt, minden indulatos megnyilvánulás nélkül zajlott le. A színészek a hírügynökségnek nem nyilatkoztak.

Jandó Jenő 60

John Malkovich - The Infernal Comedy (fotó: Olga Martschitsch)

Február 1-jén ünnepelte kerek jubileumát a Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész.

Zsoldos Dávid: 'Meg kell tanulunk kooperálni és kompromisszumokat kötni'

Arts&Business

A Budapesti Kommunkációs és Üzleti Főiskola Arts and Business szakirányú továbbképzésének oktatói között a Fidelio alapítóját is ott találjuk.

Fischer Ádám levelet írt az EP-nek az Új Színház ügyében

Kulturális és sajtóbizottság nyílt nap a Parlamentben (fotó: MTI)

A karmester az Új Színház új igazgatójának hivatalba lépése alkalmából szerette volna felhívni a figyelmet a kinevezéssel kapcsolatos problémákra.

Kozma Péter: 'Jó ötletnek tűnt a Niagarán gumimatracon evezni''

James Ensor: A halál uralkodik a hét főbűn felett (KOGART Ház)

A tíz éves kArton Galéria és Múzeum tulajdonosa mesélt nekünk gyűjtőszenvedélyről, a 21. századról és mindenekelőtt a képregényről és a karikatúráról.

Mai évfordulók

  • Yrjo Kilpinen születése (1892)
  • Tóth Aladár születése (1898)
  • Adolphe Sax halála (1894)