Névjegyek / Együttesek
(min. 3 karaktert adjon meg a kereséshez)

A Fiatal Reformátusok Szövetségének országos kórusa 1997- ben alakult. Célja, hogy minél több gyülekezetbe elvigye énekszóban az evangéliumot. A fiatal kórustagok Szlovákia számos magyarlakta helységéből érkeznek, a keleti régióktól egészen a nyugatiakig. A kórus szívesen énekel istentiszteleteken, ...

Az A:N:S Chorust Bali János 1993-ban alapította a XV. század nagyszabású polifon kompozíciónak elõadására. Az együttes tevékenységének fõ célja a legnagyobb reneszánsz komponisták munkásságának feltárása; eddig Ockeghem, Obrecht, Brumel és Agricola mûveit mutatta be. Évente csupán néh...

Angol kamarazenekar. Története 1958-ban indult, amikor Neville Marriner hegedűművész felkérte tizenkét kollégáját, hogy alakítsanak egy olyan együttest, amely elsősorban a barokk zenére koncentrál. Úgy döntöttek, karmester nélkül fognak dolgozni, ahogy azt az általuk választott zenei korszak kamaraz...

Az Accord Quartet 2001-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem négy hallgatójából. Céljaik közé tartozik a "modern" világ és a komolyzene összekapcsolása igényes komolyzenével, új gondolatokkal, helyszínekkel. Rendszeresen koncerteznek Magyarországon és külföldön egyaránt. Mesterkurzus...

Az Ad Libitum Kamarazenei Műhely1999-ben alakult. Mivel a vonósok bélhúros és fémhúros hangszereken egyaránt játszanak, így a különböző korok műveit eredeti hangzásukban tudják megszólaltatni. A Műhely zongoraművész tagja rendszeresen ad koncerteket fiatal énekes művészekkel, így a hangszeres kamara...

Az Ad Libitum Kórus 1991 novemberében alakult meg Pethőné Kővári Andrea vezetésével. Az alapító tagok közül többen korábban is Andrea keze alatt énekeltek a III. Béla Gimnázium énekkaraiban, és felsőfokú tanulmányaik befejeztével újra keresték a kóruséneklés lehetőségét. Nekik is köszönhető tehát, h...

Az idén 21. évében lévő After Crying zenekar és alkotóműhely munkássága egyedülálló a hazai palettán, s a nemzetközi mezőnyben is ritkaságszámba megy. Klasszikusan képzett alkotóinak művészi célkitűzése, hogy olyan alkotásokat hozzanak létre, amelyek a mai zenei köznyelv elemeit használják, tehát s...

Az Akadémia Quartet 1994-ben alakult Budapesten. Sokat köszönhetnek pályájukon Rados Ferenc, BánfalviBéla, Gulyás Márta, Hargitai Géza, Zsigmondy Dénes, Tátrai Vilmos, Keller András, Sir George Solti mestereknek, az Új Budapest Vonósnégyes, Bartók Vonósnégyes, KellerVonósnégyes, Hagen Quartet, La...

A 80-as évek elején alapított kelet-berlini együttes a világ vezető barokk zenére specializálódott zenekara. Az Akademie für Alte Musik Berlin rendszeres vendége Párizs, Bécs, Amszterdam, Zürich, Brüsszel koncerttermeinek, sikeresen turnézott Japánban, dél-kelet Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában. 1...

Az Alban Berg Quartett harminc éve van jelen a világ legnagyobb zenei színpadain és a legfontosabb fesztiválokon. Az együttes a bécsi Konzerthausban, a londoni Royal Festival Hallban, a zürichi operában, és a frankfurti Alte Operben minden évben ad hangversenyt. A vonósnégyes tiszteletbeli tagja a W...

Az ugandai eredetű hangszerről elnevezett együttes (tagjai: Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán) megalakulása óta (1984) prominens szereplője a magyar hangversenyéletnek és a nemzetközi fesztiváloknak. Koncertjeik műsorán nem csupán 20. századi szerzők ütőhangszerekre írt kompozíci...

Az Angelica Leánykart 1989-ben alapította a kórus karnagya, Gráf Zsuzsanna. Tagjai a budapesti Városmajori Gimnázium zenei tagozatának jelenlegi és volt tanulói. A kórus az alapítása óta eltelt évek során a magyarországi kórusmozgalom élvonalába került. Rendszeresen fellépnek a Magyar Rádió és a Mag...

Az Anima vonósnégyes 1997-ben alakult. Tagjai 1993 óta rendszeres szereplői az északkelet-magyarországi térség zenei életének, hiszen az ekkor még működő Derniére illetve Kreisler kvartettek alapítói voltak. Ezen együttesek tagjaiként 1993-ban részt vettek Franco Rossi (Quartetto Italiano) mesterkur...

Az Arco'lor Quartett különlegességnek számít a magyar zenei élet palettáján. A zeneszerző, Monori András a vonósnégyesek megszokott hangzásvilágát alapul véve egy egészen új zenei közeget teremtett. A másodhegedűt a bolgár népi hegedűre, a gadulkára cserélte, miközben a többi hangszer (első hegedű, ...

Az 1995-ben létrehozott együttes művészeti vezetője és alapítója Dinyés Soma. A zenekar repertoárján elsősorban Johann Sebastian Bach oratórikus művei szerepelnek, melyeket historikus hangszereken és kis létszámú, szólista jellegű kórussal adnak elő. Több CD-t készítettek melyeken többek között Bach...

Az Ars Nova Énekegyüttes története 1990-ben kezdődött Kecskeméten. Már a megalakulás évében az Athéni Nemzetközi Kórusversenyen első díjat nyert. Ezt követően az együttes egyéni hangzásának, virtuóz énektechnikájának kimunkálása mellett rendkívül széles repertoárt sajátított el, amiben a kortárs mag...

Az Art of Strings kamarazenekart 2004-ben Nagymengyi Dóra alapította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és Főiskola frissen végzett vonósaival. A sikeres bemutatkozó koncertet követően felkérést kaptak a 2005. májusában rendezett III. Pilisvörösvári Nemzetközi Trombitaversenyen való részvételre - ...

Az ASKO Ensemble azok közé a kamaraegyüttesek közé tartozik, akik kizárólag 20. századi zenét játszanak. Az ASKO (Amsterdam Student Chamber Orchestra) 1966-ban ifjúsági zenekarként alakult, és mintegy 30 év alatt professzionális együttessé fejlődött. Az együttesnek nincsen állandó karmestere, ennek ...

Az Auer Vonósnégyes 1990-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóiból. Tanáraik Mihály András, Kurtág György, Rados Ferenc, és a Bartók Vonósnégyes egyik alapító tagja, Devich Sándor voltak. Az együttes a kitűnő magyar hegedűművész és pedagógus, Auer Lipót (1845-1930 ) nevét vette fel, a...

Az Aula Kamarakórus tizenkét főből álló vegyeskar, amely egy baráti társaságból jött létre. Tagjai pedagógusok, mérnökök, bölcsészek. 1998 januárja óta dolgoznak együtt rendszeresen. Kezdetben évekig a Műegyetem Központi épület aulájában próbáltak (innen a névválasztás). A kórus eleinte önállóan saj...

A zenekart 1949-ben alapították, első vezetője Eugen Jochum volt, aki 1960-ig töltötte be ezt a pozíciót. 1961-től 1979-ig Rafael Kubelik irányította az együttest, 1981-ben Kyrill Kondrachint nevezték ki a zenekar élére, 1983-tól Colin Davis töltötte be ezt a pozíciót. 1993-tól Lorin Maazel irányítj...

A Banchieri Énekegyüttes 1988-ban történt megalakulása óta a régi és kortárs "a capella" zene egyik legfiatalabb és legtehetségesebb elõadóiként vált ismertté Magyarországon, Európában és Japánban. A "Kodály Zoltán zenepedagógiai módszer" világszínvonalú oktatásáról híres nyíregyházi Kodály Isk...

Az együttes 1995 óta működik. Létrejöttének célja, hogy a Baptista Egyház tulajdonában lévő harangokkal szolgáljon, a közösséget erősítse, valamint színvonalasan képviselje egyházi és világi helyszíneken egyaránt. Célja továbbá az is, hogy azokat a fiatalokat – akik szabadidejükből szívesen áldoznak...

A Baptista Központi Énekkar 50 éve, 1957-ben alakult Bányai Jenő karnagy és Beharka Pál orgonaművész vezetésével. A kórus azóta is működik, állandó szereplője a magyar konceréletnek, rendszeresen fellép a Mátyás Templomban, a Kelenföldi Barokk esték rendezvénysorozatában. Műsorán a kisebb lélegzetű ...

1998-ban volt 50 esztendeje annak, hogy egy 18 éves, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, mely Magyarország legrégebbi egyeteme (akkor az egyetem Pázmány Péter nevét viselte) Jog- és Államtudományi Karára frissen felvett fiatalember, Baross Gábor megalapította azt az énekkart, mely 1969 óta a Bartók ...

A Bartók Vonósnégyes világhírű muzsikusai 1957 októberében adták elsõ közös hangversenyüket, s 40 éves jubileumuk táján már túl voltak a 3600. fellépésükön. 1963-tól viselik Bartók nevét. Mind az öt kontinenst bejárták, legendás hangfelvételeket készítettek, számos kitüntetésük között van két K...

A Bartos Trió 1985 januárjában adta első koncertjét a Fészek Művészklubban. Tagjai mindmáig ugyanaz a három művész: Danyílova Galína - hegedű, Bartos Csaba - cselló, Ivanyickaja Irina - zongora. A Bartos Trió kezdettől elkötelezte magát a magyar zenei életben kevéssé jelen levő trióirodalom, vala...

A Zenekart 1842-ben alapították; ezt megelőzően nem működött professzionális zenekar az osztrák fővárosban. 1833-ban Franz Lachner, a Hofoper karmestere az operazenekar tagjaiból verbuvált együttest hívott életre szimfonikus zene játszása céljából. A kezdeményezés azonban nem állandósult, csak kilen...

Született: 1972, Siklós Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: Egyetemi tanársegéd, DLA folyamatban, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanszék: Zeneelmélet Oktatott tárgyak: Zeneelmélet, Szolfézs, Transzponálás, Partitúraolvasás Tanulmányok: 1987-1991: Pécsi Művészeti Szakközépiskola - karveze...

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar jelenlegi karmestere, és művészeti vezetője Somogyi-Tóth Dániel, aki 2007 novembere óta irányítja a zenekar szakmai tevékenységét. A tartalmas közös munka, a megyében és Budapesten adott több - rendkívüli fogadtatásban részesült - koncert, a megye más együtteseivel...

Programkereső

-
csak ingyenes programok