Abbado első zeneóráit hegedűs édasapjától, Michelangelo Abbadotól kapta. Később a milánói konzervatórium hallgatója lett, ahol Antonio Vottotól vezénylést, Friedrich Guldától pedig zongorát tanult. 1955 és 1958 között Bécsben Hans Swarowskynál tökéletesítette tudását, 1958-ban Koussevitzky-díjat, 19...
Ábrahám Márta hat éves korában kezdett el hegedülni Erdélyi Sándornál. Tanulmányait tíz éves korától a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Sós Natasa osztályában. A Zeneakadémián Kovács Dénes és Rados Ferenc növendékeként kapott Cum Laude diplomát 1996-ban. Ruggiero Ri...
Tizenhárom éves korában, 1954-ben adta első önálló estjét, műsorán Paganini Capricciói is szerepeltek. Négy évvel később ő volt a genovai Paganini Verseny első győztese. 1971-ben létrehozta a Cremonai Vonós Fesztivált és a Nápolyi Nemzetközi Zenei Heteket - ez utóbbin a közönség a próbákra is beülhe...
1935-ben Temesváron született, Kolozsváron és Bukarestben végezte a Zeneakadémia karmester szakát, és részt vett a Holland Rádió karmesteri mesterkurzusán. 1971 óta szereplője a nemzetközi koncert- pódiumoknak Európa számos országában, Japánban, Észak- és Dél-Amerikában. 1960-tól 1963-ig a Botoşani ...
Áchim Erzsébet zongora tanulmányait szülővárosában, Gyulán kezdte 5 éves korában, később a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta orgona szakon, Virágh Endre növendékeként. Már a konzervatóriumi évek alatt működött templomi orgonistaként a Budapest-Tabáni templomban. A Liszt Feren...
1947. március 17-én született Kolozsvárott. A kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán, Ruha István osztályában szerzett diplomát 1972-ben. Ezt követően a Főiskola tanára, 1990-től professzora lett. 1991-től a "Philharmonia Hungarica" első karmestere volt a zenekar megszűnéséig. Szólistaként Európa szinte...
Pierre-Laurent Aimard zongoraművész 1957-ben született Franciaországban, tanulmányait a párzsi Conservatoire-ban Yvonne Loriodnál és Maria Curcionál végezte. Először 12 évesen találkozott Olivier Messiaen zeneszerzővel, akinek azután később egyik leghivatottabb interpretátora lett. 1973-ban megnyert...
Fujii Aki a Zeneművészeti Középiskola után a Tokyo Egyetem művész karán végzett, zongora és zenetudomány szakon. Karrierje korán elindult: az egyetemre való jelentkezésekor elnyerte a Japán Zeneszövetség ifjú művészeknek járó díját. A Zeneszövetség által rendezett 45. ifjú zenész koncerten az est zo...
Joseph "Joe" Alessi Amerika legismertebb harsonaművésze, a hangszer világsztárjainak egyike. 1959-ben született, édesapja trombitaművész, édesanyja a Metropolitan Opera kórusában énekelt. Harsonaművészi tehetsége már korán megmutatkozott. 16 éves korában felvételt nyert a San Francisco Ballet Orch...
Orgonaművész és csembalóművész. Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte meg mind két diplomáját. 1979-ben orgonaművészi diplomája után Németországban mesterkurzusokon képezte tovább magát Harald Vogel és Klaas Bolt professzoroknál, akik a historikus régizenei előadásmód mesterei. 1989/9o...
A magyar zongoraművész, zeneszerző és tanár 1933. január 6-án született Budapesten. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Viski Jánosnál zeneszerzői (1951-59), Ambrózy Bélánál zongoraművészi (1955-60) tanulmányok után nyert diplomát. 1960-tól az Országos Filharmónia szólistája, 1964-től a...
Almásy László Attila 1962-ben született Budapesten. Első zongoratanára Gáspár Tiborné volt, első orgonatanárai Kárpáti József és Baróti István voltak. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Hambalkó Edit növendékeként 1980-ban Békés-Tarhoson, Magyarországon elnyerte az Országos Sza...
A német trombitaművész, orgonista és zenetudós 1734. június 15-én, Weissenfelsben született. Kétéves korától apjától, Caspar Altenburgtól tanult trombitálni, de a barokk társadalom hanyatlása miatt Johann sohasem talált magának állást trombitatudásával. 1757-ig Merseburgban tanult orgonát és zenesze...
Született: 1955, Budapest Tudományos fokozat, egyetemi beosztás: főiskolai adjunktus, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanszék: Fúvós Oktatott tárgy: Kürt, zenekari szólamismeret Tanulmányok: Zenei tanulmányait öt éves korában kezdte, első hangszere a harmonika volt. Tíz éves korától a harmonika m...
Lengyel zongoraművész, 1969. április 4-én született Varsóban. Konzervatóriumi tanulmányait Lyonban és Strasbourgban végezte, majd visszatért szülővárosába, ahol a Chopin Zeneakadémia hallgatója lett. Ezt követően az Észak-Kaliforniai Egyetem zongora szakán képezte magát tovább Los Angelesben. Ol...
Francia trombitaművész. 1933. május 21-én látta meg a napvilágot Alès-ban, Észak -Franciaországban. Édesapja bányász volt, és emellett amatőr zenész – trombitán játszott. Az ő biztatására kezdett el fia is zenét tanulni tíz éves korában. Maurice négy évvel később, apja nyomdokait követve bányás...
Az angol zongoraművészt Daniel Barenboim figyelemreméltó pianista- és zenei tehetségként jellemezte, a szakkritika az angol zongoraiskola aranykorát képviselő nagyok – Myra Hess, Solomon, Clifford Curzon – méltó örököseként üdvözölte. 1999-ben Chopin halálának 150. évfordulója alkalmából fontos zene...
A New York Times szerint Leif Ove Andsnes generációjának legérdekesebb zongoristája. Nagyszerű hang, fürge ujjú technika, ritmikai integritás és világos áttekinthetőség jellemzi játékát. A Carnegie Hallban lévő fellépése után a magazin azt írta róla, hogy szinte félelmetes, mennyire egyensúlyban van...
Svájci karmester, aki 1883. november 11-én született Vevey-ben. Gyermekkorában édesapja matematikára, édesanyja zenére tanította. Kezdetben az előbbi iránt mutatott komoly érdeklődést; 1903-ban diplomázott a Lausanne Egyetemen. 1905-09-ig matematika-professzorként dolgozott. A zene azonban egyre ink...
A Nemzeti Énekkar karigazgatója muzsikus családban született, kisgyermekként zongorázni és fuvolázni, később nagybőgőzni és ütőhangszereket tanult. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát fuvola szakon végezte el, diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán fuvola és karnagy szakon szerez...
Az első ismert trubadúr (más nevén Guillaume d’ Aquitaine, Guilhelm de Peitieus), 1071 és 1127 között élt. Aquitánia IX. hercege, egyben Poitiers VII. grófja roppant hatalommal és földbirtokkal rendelkező nagyúr volt. Számos gáláns – és nem gáláns – kalandban volt része, melyek miatt az egyház többs...
Született: 1969, Dorog Tanszék: Népzene, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Oktatott tárgy: Brácsa Tanulmányok:1992: diploma - ELTE Tanárképző Főiskola - Ének-zene-karvezetés szak2003: diploma - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - Ének-zenetanár kiegészítő szak, kiváló minősítéssel Oktatói tevékeny...
Az argentin származású zongoraművész 1941. június 5-én született Buenos Airesben. Eleinte zongoratanárnő édesanyja tanította. Nyolcéves korában debütált egy Mozart-zongoraversennyel. A család 1955-ben Európába költözött, Martha Argerich ezt követően Svájcban folytatta zenei tanulmányait Friedrich Gu...
Chilei zongoraművész. 1903. február 6-án született Chillán-ban, és 1991. június 9-én hunyt el Mürzzuschlagban, Ausztriában. A XX. század egyik legnagyobb zongoristája csodagyermekként kezdte pályafutását. Édesanyjától kapta első zongoraleckéit. Első nyilvános szereplésére öt éves korában került sor ...
Vladimir Ashkenazy generációjának egyetlen olyan tagja, aki zongoraművészként az orosz tradíciót és iskolát folytatta. Nagy nemzetközi versenygyőzelmekkel indult karrierje az 1950-es és 60-as évek fordulóján. Hatalmas repertoárral rendelkezik mind a szóló-, mind a kamara-, mind a versenymű-iroda...
Énekművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett operaénekesi diplomát Sólyom-Nagy Sándor osztályában. 2002-től a Deutsche Opera m Rhein stúdiójának tagjaként a düsseldorfi operában, illetve a duisburgi színházban játszott. Fellépett a Saloméban és az Ariadné Naxos szigetében (Strauss) va...
Izraeli karnagy, oboaművész. Vezénylést a párizsi Schola Cantorumban tanult. Hivatásos zenész pályáját az Izraeli Kamarazenekar szólóoboistájaként kezdte. Egy neves amerikai karmester, Robert Shaw ösztönzésére kezdett el foglalkozni a kórusirodalommal és a kórusvezényléssel. Huszonöt évesen lett a K...
Avvakumovits Györgyi énekművészi diplomáját 2002-ben szerezte a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumának egyetemi tagozatán. 2003-ban a grazi Zeneművészeti Egyetemre nyert felvételt, ahol opera- és színpadi képzésben vett részt. Énektanárai Bakonyi Ilona, Temesi Mária és Prof. Claudia Rüggeberg vo...
Babits Antal klarinétművész a modern kísérleti zene egyik élvonalbeli magyar képviselője. Számos zenei műhely alapítója a hetvenes évek közepe óta, amelyek alapelve tartalmilag és előadás tekintetében egyaránt a zenei nyitottság és szabadság volt. Babits hosszú ideig játszott duóban Lajkó Félix bőgő...
Wilhelm Backhaus német zongoraművész 1884. március 26-tól 1969. július 5-ig élt. Lipcsében született, és a lipcsei konzervatóriumban tanult Alois Reckendorfnál 1899-ig, a későbbiekben magánórákat vett Eugen d’Albertnél Frankfurt am Mainben. Első koncertkörútján tizenhat éves volt. 1905-ben elnyer...



