(min. 3 karaktert adjon meg a kereséshez)

1671. június 8-án született. Velencei mester volt, aki a zeneszerzést nem hivatásszerűen, hanem csupán kedvtelésből művelte. Zenéjét J. S. Bach is ismerte, néhány kompozíciójából átiratot is készített más hangszerekre. 1694-1740 között 48 operát írt (köztük 1708-ban a Pimpinone című intermezzót, ame...

Alessio Vlad zeneszerzést a Santa Cecilia Akadémián tanult, karmesterként Franco Ferrara, Sergiu Celibidache és Bruno Campanella növendéke, majd Leonard Bernstein asszisztense volt. Asszisztens karmesterként dolgozota Spoletói Fesztiválon és a Római Operában, maestróként Montepulcianóban debütált. N...

Bonnban született 1770. december 17-én. Korán megnyilvánuló zenei tehetségét apja — aki közepes képességű udvari muzsikus volt — lelkiismeretlen és kapzsi módon igyekezett kamatoztatni; a családnak valóban már gyermekkorában Beethoven volt az eltartója, még mielőtt igazi mester tanította volna. A ny...

Szentesen született. Muzsikus családból származik, édesapja szintén énekes. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát Réti József és Révhegyi Ferencné tanítványaként végezte el, s 1971-ben szerzett diplomát. Még abban esztendőben szerződtette a Magyar Állami Operaház, s Lenszkijként debütált az Anyegin...

A Grenoble-környéki La Côte-Saint-André-ban született 1803. december 11-én. Apja orvos volt, aki fiát is erre a pályára nevelte, és érettségi után, 1821-ben Párizsba küldte az egyetemre. Berlioz azonban inkább a zenéhez vonzódott, így Le Sueur tanítványává szegődött. Miután a Conservatoire-on több í...

1838. október 25-én született Párizsban. Muzsikus családban nőtt fel. A Conservatoire-ba még tíz éves kora előtt felvételt nyert. Az első félév után díjat kapott szolfézs-zeneelméletből, 1852-ben pedig zongorajátékát jutalmazták első díjjal. Zeneszerzést Halévynél, összhangzattant Zimmermann-nál és ...

Bozsik Yvette 1968. augusztus 11-én született Szolnokon. 1988-ban végezte el az Állami Balettintézetet, majd '89-ben a Művészképző Iskolát. Pályáját azonban nem klasszikus táncosként folytatta, hiszen még hallgatóként, 1986-ban az akkori színházi élet egyik leginkább alternatívnak számító együttesét...

Zenei tanulmányait a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaként kezdte, majd a Városmajori Gimnáziumban érettségizett, ének-zene tagozaton. Énekpedagógus diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző szakán szerzett, Schmiedt Annamáriánál, majd operaénekes diplomát szerzett a Liszt Ferenc Ze...

Busa Tamás zenei tanulmányait szülővárosában, Csongrádon kezdte. Zongorázni, orgonálni és oboázni tanult, s énekelni viszonylag későn kezdett. 1987-ben felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumának ének tagozatára. Énekesi pályafutása is Szegeden, az ottani Nemzeti Szính...

Votkinszk-ban született 1840. május 7-én. Családja nem volt muzikális, ő maga sem készült erre a pályára, bár zongorázni tanult. Jogi tanulmányai elvégzése után az igazságügy-minisztériumban dolgozott (1859). A hatvanas évek elején ismét folytatott zenei tanulmányokat, a pétervári konzervatóriumban....

Francia zeneszerző. 1836. február 21-én született St.-Germain-du-Val-ban (Sarthe). A párizsi Conservatoire-ban Adolphe Adam tanítványaként 12 évesen pályadíjat nyert egyik művével. 1853-tól a Théâtre Lyrique korrepetítoraként és karmestereként működött. Tíz évvel később a párizsi Opéra-ban ugyanezt ...

Budapesten született 1951-ben. A Magyar Állami Operaház gyermekkórusának tagja volt 1958-1966. között. A Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumban volt hegedű főtanszakos, majd az I. István Gimnáziumban érettségizett 1970-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakának elvégzése után rövid ...

1797. november 29-én, Bergamóban született az olasz operák nagymestere, aki komikus és komolyabb színpadi műfajokban egyaránt otthon volt, Rossini nyomdokain haladt, pszichológiai-drámai kezdeményezéseivel Verdi fontos előfutárának tekinthető. 1806 és 1815 között a bergamói kántor, Simon Mayr tan...

(Helyesen: Dvořák, Antonín) Nelahozeves-ben született 1841. szeptember 8-án. A prágai orgonaiskolában tanult, majd színházi muzsikus lett. Az Ideiglenes Színházban (a prágai Nemzeti Színház elődjében) megismerte Smetanát és a cseh nemzeti zene lelkes harcosául szegődött ő is. A nyilvánosságnak Smet...

1810. november 7-én született Gyulán. Középiskolát Pozsonyban végzett, zenei tanulmányait Klein Henrik irányította. 1827 táján Kolozsvárott működött mint zongoratanár. Pesten 1834-ben tűnt fel zongorajátékával, majd a következő évben ugyanitt színházi karmester lett. Az 1837-ben megnyílt Nemzeti Szí...

Liszt- és Kossuth-díjas zeneszerző. 1905. december. 15-én született Nagykanizsán, 2000. október 10-én hunyt el Budapesten. Első zongoraleckéit nyolc éves korában vette. Tanulmányait kezdetben magánúton, majd a Nemzeti Zenedében folytatta. 1922-27-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albe...

1971. július 14-én született. Tanulmányait a Balettiskolában kezdte, később a Balett Intézetben folytatta, majd a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt. A Bartók Béla Konzervatóriumban énekelni, hegedűn és zongorán játszani tanult. Diplomáját 1997-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola magánének...

Énekművész, szoprán, 1978-ban született Szegeden. 1992 és 1996 között a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Konzervatóriumának ének szakos hallgatója volt. 2002-ben énekművész-tanári, 2004-ben operaénekesi diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kovalik Balázs tanítványaként....

1977. május 1-én született Budapesten. Tanulmányai: Zeneakadémia - magánének és opera tanszak Énektanulmányait 1994-ben az Újpesti Zeneiskolában kezdte, a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta, majd a Zeneakadémián öt évig Andor Éva művésznőnél tanult. A 2002/2003-as tanév...

1685. február 23-án született Halléban. Ellentétben a vele egy évben született pályatársával, Bachhal, – akit sorsa és hivatása teljességgel Németországhoz kötött – Händel európai karriert futott be. Szülei – ugyancsak ellentétben a Bach-család évszázados zenei hagyományaival – ellenezték zenei pály...

Joseph Haydn 1732. március 31-én született az ausztriai Rohrauban. A bécsi klasszikus stílus egyik legnagyobb mestere, a szimfónia megteremtője a rohraui bognármester fiából lett világhírű komponistává. Gyermekéveiben a bécsi Szent István-székesegyház fiúkórusában énekelt, majd innen „kiöregedve”, n...

Kesselyák Gergely a fiatal karmester-generáció egyik jelentős egyénisége. Budapesten született 1971-ben. Korai zenei tanulmányai (zongora, cselló, nagybőgő) után felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző szakára, ahol Lukács Ervinnél tanult, diplomáját 1995-ben szerezte meg....

Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Szüleivel 1885-ben Galántára, 1892-ben Nagyszombatra költözött. Középiskolai tanulmányai mellett zongorázni, hegedülni és gordonkázni tanult. 1898-ban a nagyszombati érseki főgimnázium zenekara számára nyitányt írt. 1900-05 között a budapesti...

1966-ban született. Zenei tanulmányait a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, ahol 1990-ben szerzett középiskolai énektanári és karvezetői diplomát. Reneszánsz és barokk tánc tanulmányait Londonban végezte, ahol Madeleine Inglehearn tanítványaként ...

Kovalik Balázs rendező, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója, a Budapesti Őszi Fesztivál művészeti vezetője. Budapesten született. Hároméves korától fogva színész akart lenni. Volt, amikor cirkuszi bohócnak készült. Aztán tanult fuvolázni, énekelni, zongorázni. Háromszor felvételizett a fői...

Magyar zeneszerző, 1870. április 30-án született Komáromban. Édesapja katonazenekar-vezető volt, a Theater an der Wien kürtöseként működött, és számos táncot, keringőt komponált. Lehár a prágai Konzervatóriumban tanult hegedülni, valamint magánúton zeneszerzés-órákat vett. Előadói pályafutását szính...

Az olasz zeneszerző 1857. március 8-án született Nápolyban, és 1919. augusztus 9-én hunyt el a toszkánai Montecatiniban. A nápolyi San Pietro a Majella konzervatóriumban Lauro Rossi növendéke volt, a bolognai egyetemen irodalmat tanult. 1875-ben fejezte be a tanulmányait, s még ebben az évben megkez...

1941-ben született Budapesten. Zongorázni tanult, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolán az ütőhangszer tanszakot végezte el. Mint ütőhangszeres, 1960-tól 1969-ig a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagja volt. 1968-ban felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára karmesterképző tanszakára...

A zeneszerző, gordonkaművész és karmester Mihály András 1917. november 6-án született Budapesten. 1938-ban fejezte be gordonkatanulmányait a Zeneakadémián. Főtárgy tanára Schiffer Adolf volt, kamarazenét Waldbauer Imrétől és Weiner Leótól tanult. Intézményes kereteken kívül komponálás órákat vett Ka...

Programkereső

-
csak ingyenes programok