Óbudai Társaskör

Balczó Péter operaestje

A fiatal operaénekes első budapesti fellépésén a pályája során eddig eljátszott operaszerepeiből hallhatnak válogatást az érdeklődők. A koncertre december 10-én az Óbudai Társaskörben kerül sor.

Balczó Péter

Balczó Péter szólista karrierjét Pedrillo szerepével (Mozart: Szöktetés a szerájból) a Debreceni Csokonai Színházban kezdte. 2009-ben az Armel Operavesenyen két egyfelvonásos opera főszerepét is eljátszotta (Martinu Alexandre bis-ében Oscart, illetve Ravel Pásztorórájában Gonzalvet). 2010-ben a Traviataban nyújtott Alfredo alakításával pedig a verseny legeredményesebb férfi énekesévé választották. A szombati, bemutatkozó hangverseny műsoranyagát Balczó Péter többek között olyan klasszikus operákból válogatta, mint a Don Giovanni, a Bohémélet, vagy a Traviata. A koncertesten Keszei Bori szopránénekesnő közreműködésével duetteket is elhangzanak.


Szerelmes dalok Óbudán - Balczó Péter lírai estje

2011. december 10. 19:00 - Óbudai Társaskör

Km.: Keszei Bori (szoprán), Nagy Gábor (zongora)

Leoncavallo, Verdi, Donizetti, Mozart, Puccini, Erkel, Gounod, Lehár és Cardillo dalai és áriái

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 22:29 2011.12.03
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     http://www.youtube.com/watch?v=yFrejRXjKpY 

     

    Ki a zongorista?

    Mert ő is nagyon jó! Vigyor

     

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Poster Image

Az Óbudai Társaskör épülete a régi Óbuda központjában, az egykori királyi, később királynői palota szomszédságában található. A klasszicista, műemlék ház - melynek múltja a római korig nyúlik vissza -, eredeti hangulatot idéző helyreállítása az Ybl-díjjal jutalmazott építész, Korompay Katalin tervei nyomán 1988-ban fejeződött be. A Társaskör a több mint két évtized alatt nemcsak a szűken vett városrész, hanem Budapest, sőt az ország kulturális és társasági életének is jól ismert intézményévé vált.

A Társaskör ad otthont a Budapesti Vonósoknak, a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak, az Auer Vonósnégyesnek és a Budapest Ragtime Bandnek. Ezek az együttesek állandó fellépői a rendezvényeknek, legyenek azok a Kiskorona utcában, a Kiscelli Múzeum - Budapest talán legjobb akusztikájú - udvarán, a Bonfini sírját is őrző Szent Péter és Pál-főplébánia-templomban, vagy Pest-Buda-Óbuda első református templomában.
Komolyzenei estekhez gyakran társul az irodalom akár prózában, akár versben. De igaz ez fordítva is. A rangos irodalmi estek, könyv- és hangoskönyv-bemutatók gyakori és szívesen látott vendége a zene.

A Társaskör udvara, zöld pázsitja, hatalmas gesztenyefái ideális helyszínt biztosítanak a nyári rendezvényeknek. Színház, sanzonest, klasszikus- és szalonzene, ragtime és bigband muzsika váltja egymást az apró kertben.

A Társaskör Galéria a kortárs képzőművészet iránt érdeklődőknek kínál magyar, és alkalmanként külföldi művészek munkáiból időszaki kiállításokat. A tárlatokat műfaji és generációbeli sokszínűség jellemzi. A galériát a főváros ismert, progresszív kiállítóhelyei között tartják számon.
A professzionális művészeti rendezvények, kiállítások sokaságát látogató közönség mellett a bridzselni vágyók, a gyermekeiket zenére tanítani szándékozók, a szenvedélyes fotósok is otthonra leltek az Óbudai Társaskörben.