A 2010-ben Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra által színre állított Trisztán és Izolda június 10-én és 13-án látható újra a Művészetek Palotájában, az idei Budapesti Wagner-napok keretében. A darabot ezúttal is a fesztivál művészeti vezetője, Fischer Ádám dirigálja.
Christian Franz, a tőről metszett Wagner-tenor már tavaly leckét adott mindenkinek, hogyan kell felkészülni erre a roppant szerepre, és hogyan kell az utolsó pillanatig hibátlan hangi kondícióval, végig árnyaltan, száztíz százalékosan elénekelni (és alakítani) a mitológiai szerelem wagneri megtestesítőjét, Trisztánt. Az idei álom-Izolda is Németországból érkezik: Evelyn Herlitzius fantasztikus Wagner-énekesnő, aki 2002 óta állandó résztvevője a Bayreuthi Ünnepi Játékoknak, s úgy Brünnhildeként, mint Kundryként vagy Ortrudként jelentős nemzetközi sikert könyvelhetett el magának. Ismerősként üdvözölheti a Müpa közönsége a Marke királyként fellépő fiatal basszbaritont, a német-holland Jan-Hendrik Rooteringet, akinek tekintélyes, ám nehézkes, sőt, inkább mozgékony hangja már egy éve is tetszést aratott ebben a szerepben.


Művészetek Palotája
2 Hozzászólás
Elküldöm































Az is érdekes, hogy "Evelyn Herlitzius [...] 2002 óta állandó résztvevője a Bayreuthi Ünnepi Játékoknak" - sem 2005-ben, sem 2008-ban, sem 2009-ben nem énekelt ott, és (sajnos) idén sem fog, úgyhogy az "állandó" némileg túlzás... Ettől függetlenül persze korunk egyik legjelentősebb Wagner énekese!
A "fiatal" Rootering 61 éves, és meglehetősen érdekes a "nehézkes ám de mozgékony hang" jelzős szerkezet. Én egy csalódást keltő, lebegő hangra emlékszem, majdhogynem kínos volt. Nem értem, miért kérték fel ismét a szerep megformálására.