Istenem, mennyire kíváncsi lettem volna Fodor Géza elemzésére is, csak ő sajnos a premier hetében elhunyt...

A Muzsikában van cikk a bemutatóról (Tallián T.). Olvastátok?

"Mert nem az tesz a magyar kultúrának szolgálatot, aki, mint Liszt, a népdalokat felpántlikázza, kicicomázza és mint valami etnográfiai látványosságot, virtuóz előadásban mutogatja,..."

Ajaj.

Csáth Géza is tévedhetett. De ekkorát... 

Tanulság: ha valamit nem ismerünk, ne nyilatkozzunk róla.

Kedves WG! - tudom jól, hogy nem azért, csak rettenetesen idegesítenek az olyan beírások, amikor azt olvasom, mivel a kórus szivárványszínű ruhában van a Fidelio végén, ez ékes bizonyítéka a rendező hajlamainak. Egyszerűen siralmasnak tartom, és megpróbáltam kicsit ironizálni: lám komolyan vettétek! :) Mert akkor nyilván a szerző hajlamaira utal minden, a szonett, a korabeli színházi szokás, ha egy szivárvány színű ruhákba öltöztetett kórus a fórumtársak számára ilyen végkövetkeztetéseket szül. Amúgy ma láttam egy nőt, szivárvány színű esernyővel. Délelőtt meg egy kislányt, aki szivárványos nyalókát szopogatott. Gondoltam, megkérdezem a véleményeteket... Viszont olvastam egy újabb kritikát, ami az új zenei újságban hangzott el:

http://www.mr3-bartok.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3849&Itemid=39

Csáth Géza írta az alábbiakat az Új magyar zenéről:



"És a magyar szimfonikusok megérkeztek. Egyszerre többen is. Még nem is tudnak róluk széles e hazában, de már itt vannak és külföldön is hirdetik, terjesztik a magyar kultúrát. Mert nem az tesz a magyar kultúrának szolgálatot, aki, mint Liszt, a népdalokat felpántlikázza, kicicomázza és mint valami etnográfiai látványosságot, virtuóz előadásban mutogatja, hanem aki valóban meg tudja értetni az idegennel ezt a zenét. Az új magyar zeneszerzők szerzeményeikben ezt csinálják. A magyar lelket viszik bele a nagy klasszikus zenei formákba és ezen a nemzetközi formanyelven a magyar életet, a magyar kedély érzéseit, örömeit és sírvavígadását magyarázzák.



Koessler Jánosé, a Zeneakadémia volt zeneszerzési tanáráé a hervadhatlan érdem, hogy ez így történt. Ő nevelte nekünk az ifjú magyar zene fiatal csemetéit, akik azóta megerősödtek és gyönyörű gyümölcsöket hoztak. Tanítványai közül megemlítjük: Dohnányi Ernőt, Vándor-Weiner Leót, Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Kálmán Imrét, Antalffy-Zsíros Dezsőt, akiknek alkotásaiban valóban a magyar zenei szellem és nótázó kedv él. Ők nem írnak népdalokat, mint soká az összes zeneszerzők. Mert a népdal kis formája miatt nem alkalmas az új gondolatok kifejezésére. A műzene fejlődése a nagy formák felé mutat. Bartók és Kodály például összegyűjtötték a magyar népzenének azt az anyagát, amelyet legalkalmasabbnak találtak arra, hogy belőle egyéni művészetüket kiépítsék. Ők a székely és palóc földön kutattak, sőt még a tótok közé is elmentek, mert felfedezték, hogy a rokon magyar és szláv zene a tótok népdalaiban kapcsolódik össze, mintegy ezekben mutatja a rokonságot. Vándor Leó viszont inkább a cigányokhoz és az Alföldre ment anyagért.



Az új magyar szimfonikus zene tehát fiatal. És éppen ezért szükséges, hogy a közönség érdeklődésének a melege el ne kerülje, mert csak úgy nőhet nagyra. 20-30 zenekari vezérkönyv, ennyi az egész, de el nem cserélném se az ifjú finn, se a szintén fiatal orosz zenei kultúrával, mert hatalmas reménykedések váltói ezek a kották. Váltók egy korszakra, amikor egész Európa figyelme a magyar szimfonikus zene felé fog fordulni, és amikor a mi lassan fejlődött ázsiai vérünk, ifjúságában és erejében meg fogja döbbenteni a nyugati kultúra kiélt és enervált művészetét.



[ Vasárnapi Újság, 1909. január 31.] "

Azt a díjat Bartók visszautasította, okosan, de olvsad el akár csak Csáth Géza korai kritikáit, mennyire tisztában voltak a hozzáértők és maga Bartók is az igazi értékeivel. Harcolt is értük, ha kellett, ld. a "Mandarin" bemutatását!

Ha jól emlékszem, Bartókot a Horthy-kurzus úgy "tüntette ki", hogy egy korábbi, későromantikus szellemben megírt kompozíciójáért kapott egy magasrangú díjat (ezzel sugallván, hogy a hivatalos kultúrpolitika nem értett egyet modern fordulatával), legalábbis, a Bard Music Festival-on hallott információ szerint.

Kedves mindegy - Bartókban igazad van is meg nem is. Emigrálása részben valóban más okokra vezethető vissza, mint Mahleré vagy Nikisché, akiket a maradi - szándékosan nem írok konzervatívot (mert nem az a konzervatív, aki nem érti a saját korát) - és szűklátókörű tábor üldözte el Pestről. Ám Bartók ugyancsak miattuk hallgatott el évekre 1912-ben.

De említhetném Szinyei Merse Pált is, aki évtizedekig nem nyúlt ecsethez a Majálist ért durva támadások és avitt szemléletű magyar kritikai élet miatt.

Kedves augusztus, Shakespeare darabjaiban nem azért játszották vékonyhangú férfiak a női szerepeket, mert Shakespeare buzi volt, hanem, mert az volt a korabeli színházi konvenció.

Fidelia címmel írt kritikát Rockenbauer Zoltán a HetiVálasz okt. 16-i számában.

Az illusztrációként betett fényképen "A mélységből kiált az ártatlanul bebörtönzött Florestan (Thomas Moser) a rabok között" - elgondolkodtatóan nem értem az értelmét a színpadképnek, amiből ott csak a szuterén és két emelet látszódik, de a darabot még nem láttam.

Nekem az alábbi Zichy Mihály kép ugrana be a történetről, nem az a túltáplált, civilben lévő műtős vagy operatőr a nyári kánikulában.

[207] Kedves Brentano, valóban elkalandoztunk a topic témájától, de korántsem azért, mert összekeverem „az énekesi teljesítményt a darab(ok) színpadra állításának problematkiájával”. Én azért idéztem fel első Fidelió-élményemet és első Leonórám nevét, hogy példázzam: az olyan színrevitel, amely bízik a darab (bármily egyszerű és didaktikus) cselekményében, a zeneszerző és az előadók művészetének erejében, rokonszenvesebb, mint a polgárpukkasztás. Te voltál, aki ezután kitért a korabeli énekesek értékállóságának teljes hiányára, művészetük múlandóságára. Ha Te az azóta eltelt fél évszázadot négyszeresére torzítod, én kénytelen vagyok felhívni a figyelmet arra, hogy annyira azért nem változik a világ, amire a legkézenfekvőbb bizonyíték, sajnos, a meglévő értékek felrobbantására irányuló hajlandóság kísérteties ismétlődése. Nem kívánom, hogy ez Neked is fájjon, ha egyszer annyi okod van az optimizmusra. Nem igaz, hogy mindenki mehet külföldre. Útlevelet mindenki kaphat, de nagyon sok embert még a budai vagy a pesti oldaltól is elválaszt egy BKV-jegy ára. Nem az a baj, ha az Operaház a kulturális turizmus célpontja, hanem az, hogy ebben a honiak tradicionális hátránnyal vehetnek részt. Nem gondolod, hogy elsősorban a provincialitásba süppedt honi béreket kellene nemzetközi színvonalra emelni? Egyébként én is annak vagyok a híve, hogy az operajátszás fejlődjön, változzon. De ragaszkodom a minőséghez és az őszinte motiváltsághoz a „mindenáron” erőszakosságával szemben, és felelősséget érzek azért, hogy ezt egy véleménynyilvánításra alapított fórumon ne is hallgassam el. Ezzel nem üldöztem el sem karmestert, sem rendezőt, Neked pedig nem üzenem, hogy Mahlernak és Bartóknak az égvilágon semmi köze a Fidelio kiváltotta nyílt levélváltás témájához.

Ravaszi William buzi az nem volt, legfeljebb biszex. Mivel  felesége és 3 gyermeke is volt. Két lánya és egy fia. A fiút Hamneth-nek hívták és Judithnak volt ikertestvére, de a srác meghalt 11 éves korában, nem tudni miben. Különben Shakespeare magánéletéről kevés adat maradt fenn, így a kutatók is leginkább csak spekulációkra támaszkodhatnak, főleg szexualitását illetően. Tulajdonképpen a Szonettek miatt tartják egyesek homoszexuálisnak, amit egy ifjú lordhoz és egy 'dark lady'-hez írt. Mivel Shakespeare korában szokásban volt, hogy a költő megrendelésre írnak és nem feltétlenül belső indíttatásból, így erősen vitatott kérdés homoszexualitása, ahogy sok minden más is az életében. Egy tény: az az állításod, hogy 'férfi-nő kapcsolatról mit sem tudott' Shakespeare, no az nem igaz.

Jó, de Shakespeare is buzi volt, és tudod, az ilyeneknek nem szabad színházat csinálniuk, mert a férfi-nő kapcsolatról mit sem tudnak. Szerencsére akkor még nem volt opera, és így a Fideliot sem cseszhették el - oh, milyen szép világ: persze ki kellett békülni azzal amit írsz, hogy viszont az ifjú leányok jelmezében fiú segget markolásztak a hősszerelmesek. Micsoda egy elátkozott világ! Sohasem jó.

Kedves emerzoli, gondolj bele, hogy amennyiben Shakespeare műveit korabeli előadási konvenciók szerint játszanánk, Júlia és Ophelia szerepét kappanhangú férfiaknak kéne alakítaniuk...

209 A "csavar"-t ne vegyük ide. Az eleve kicsit misztikus modern opera, az elbírja Kovalikot. De a Fidelio egészen más eset. Kékszakállú Kovalikkal: zseniális, hiszen maga a mű olyan, hogy tág teret enged egy ilyen elmének. De a Fidelio Fidelio marad: csupán kitekerve, beleerőltetve. Ez más eset, mint a "Csavar".

Kedves Emerzoli!



Beethoven? Ki az? Valami tömpeorrú kretén? Igazán nem érdemes rá odafigyelni!

Érdekel itt valakit, hogy Beethoven vajon mit akart??

Engem, spéci, igen.

Azzal a zenével, ahogy ő akarta.

Azzal a szöveggel, ahogy ő akarta.

Azzal a kornak megfelelő díszlettel, ahogy ő akarta.

Azzal a rendezővel, aki Beethovent és nem saját magát akarta.

Hát igen, arra gondoltunk, ha nem jutunk be, legfeljebb elmegyünk New Yorkba:) Azért mégiscsak az lenne szép, ha a tervezett Cézanne és Turner után valamikor MoMA kiállítást is láthatnánk a Szépművészetiben...vagy a MÜPA-ban.

Ami a berlini MOMA-kiállítást illeti, lehetett előre is jegyet váltani adott időpontra. Jómagam max. 1 órát álltam sorba (nyitás előtt egy órával mentem oda), mert már időre-dátumra szóló jegyem volt, amit napokkal azelőtt vettem meg.