Eltemették Seregi Lászlót
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.
A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.
Biztos, hogy jó ötlet volt?
Nahát, még egy emberről kiderült, hogy bolond.
Ez az eset nagy égés a vezetőségnek:
http://nol.hu/archivum/ujabb_operahazi_fiasko__keri-lynn_wilson_is_visszalepett_a_vezenylesetol
" Az Operaház nem lehet zenei Halászbástya" – fogalmazott Ókovács Szilveszter kormánybiztos"
- nem bizony! Pláza mozi lesz! 3 D -ben. És remélem lehet majd literes popcornt majszolgatni és literes colákat iszogatni, visszafogottan büfizgetni, lábakat az előttünk ülő nyakába tenni - elvégre ez fontos társadalmi feladat::: " . az intézmény társadalmi feladatokat lásson el "
" javaslatot tesz a fővárosi zenés színházi struktúra kialakítására, és kidolgozza a magyar zenei kultúra fejlesztésének koncepcióját "
- ajajaj! az már régen rossz! A struktura kialakítás nálunk leépítést és elmutyizást jelent, a kultura fejlesztése pedig a csókosok nyomulását.
" Bánk bánhoz hasonlóan népszerű, új magyar operákat komponáljanak, melyekben a magyar történelem sorsfordító "
endruvajna haveri körében tucatnyian várnak ugrásra készen, hogy 56-ról benyújtsanak néhány operát, meg ott van még valahol a julianus barát vagy akár a benyovszkimóric lelkes alkotógárdája is.
miközben itt van a csótány operám szinte készen :
http://www.fidelio.hu/opera/forum/opera_egy_miniszterelnokrol
- de ugye nem vagyok benne abrancsban
" A Magyar Állami Operaház nyitó társulati üléseinek hagyományihoz....."
- na addig még van társulati ülés addig nagy baj nincs. Ha majd társulati állás lesz ( negyvenen tiz szék körül szaladgálnak körbe-körbe , akkor lesz majd kényelmetlen)
http://www.fidelio.hu/opera/hirek/evadnyito_a_magyar_allami_operahazban
Nyilván szándékos volt a képválasztás, ennél rosszabbat nem találhattak volna róla. De hát aki szóba áll a szennymédiával, az számíthat rá, hogy nem kímélik. Ez az, amihez ész kellett volna: nem marhaságokat beszélni, akármennyire is be volt pöccenve FD-ra és GyRGy-re....
Szerintem se nekünk kéne emiatt szégyenkezni, így nem is határolódom el tőletek. (Azzal egyetértek, hogy Tokodyról választhattak volna jobb fotót is, de valszeg pont az volt a cél, hogy ne legyen túl előnyös a kép.)
Ókovács úrnak eddig is szép neve volt, de ezentúl még szebb lesz:
Ókovács Ördögűző Szilveszter - ezt már le nem törölheti semmilyen Duna TV vagy kormány váltás. Ő már csak megmarad így nekünk: Szilveszeter az Ördögűző. Mint pl. Kovács Kokó István. Vagy Nagy Csonttörő János. És a nép már csak úgy egyszerűen és közvetlenül úgy emlegeti, hogy AZ Ördögűző.
És ha sikeresen tevékenykedik nem lesz már az Ördögnek Álarcos Bálja az Operában
http://www.youtube.com/watch?v=BxqUKabKECs&feature=results_main&playnext=1&list=PL6DD9767C797CD752
- illetve lesz ezután is,de azt nem a Syrius játsza, mint ahogy eddig sem
és az Operának se lészen Fantomja. Végül is szegényebbek leszünk egy mítosszal. Egy mesével.
Ráadásul itt lenne már az ideje, hogy néhány elismerő szóval illessük lánglelkű vezérünket!
Nem elég, hogy a magyar frankhitelesek elleni ordas támadást kell kivédenie , nem csak a focit kell megmentenie, nem csak az oktatást és az egészségügyet kell rendbe tennie - de még a kulturát is!
ÉS MÁR AKKOR KINEVEZTE A KORMÁNYBIZTOST, AMIKOR A MAGYAR NÉP NEM IS TUDTA, HOGY GONOSZ ERŐK MIFÉLE MÁGIÁVAL TERVEZIK TÖNKRE TENNI A MŰVÉSZET TEMPLOMÁT!
Ahol baj van, oda kormánybiztost kell küldeni - és Orbán ezt meg is tette! Köszönet érte!
(Csapataink harcban állnak )
néhány boszorkányt egészen a házunkig űzhetne
http://www.youtube.com/watch?v=MsshNKN_Kag
Nem hiszem, hogy nekünk kéne szégyenkezni ebben a történetben...
szégyelljétek magatokat. Olcsó poénok egy olcsó bulvár-cikk kapcsán.
Jól látom, ez a Tokody művésznő Borsban megjelent fotója?? Válaszhattak volna előnyösebb felvételt is...
Öööö... Az Operaház fantomja átköltözött Párizsból ide?
Vagy inkább máglya..
Mér, ha a nyirkai jóslatban meg a rózsadombi paktumba hiszel, akkor az olyan sok évszázados praktikában, mint a fekete mágia miér nem?
Hát ezt nem hiszem el!
Fekete mágia pusztít az Operában
http://www.borsonline.hu/news.php?hid=46270%2Ffekete-magia-pusztit-az-operaban
Éppen most a tévében.(ism.: holnap 14.05-kor)
Sziluett
Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa
Vége a „vezetői válságnak” az Operában. A műfaj kedveltségének visszaállításához hosszú út vezet, de a kinevezett kormánybiztos céljai között szerepel a magyar zenei élet megújítása is. A fiatalok zenei tapasztalatait operaélményekkel gazdagítaná. Az idén száz éves Erkel Színház újra megnyitásával tömegek juthatnak olcsó, de minőségi darabokhoz. A színház újjáélesztését szívügyének tekinti. Az új vezető a Sziluettben mesél első operaélményéről és fellépéséről, színpadi tapasztalatairól, újságírói múltjáról.
1, "A Nemzeti Erőforrás Minisztériumon belüli személyi döntések továbbra is a miniszter hatáskörébe tartoznak" - ezzel a mondattal zárta a miniszterelnök és a nemzeti erőforrás miniszter pénteki megbeszéléséről kiadott közleményét Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője. Orbán Viktor és Réthelyi Miklós találkozóján ugyanakkor világossá vált az is, hogy hiába tartozik a kultúra irányítása a csúcsminisztériumhoz, az Operaház vezetőjéről mégsem a tárcavezető dönthetett." -
Hazugság és képmutatás! Kormányszóvivő a neved! (Kormányok jönnek-mennek, de a szóvivő szerepe nem változik. )
2, " A Duna Tv operaénekes végzettségű - évekig az Operaház társulatának tagjaként, illetve kommunikációs igazgatójaként is dolgozó - vezérigazgatója "
- nos ha énekelni is tud, akkor könnyű dolga lesz. Orbán betelefonál neki vagy egy hónap múlva, hgy "Showtime" - Felalá Szilveszter összehívja a társulatot: társulati állás, beáll a kör közepébe
( felvesz a díszletraktárak helyett megmaradt diszletböröndből egy alig használt Wotan cselgáncsruhát http://www.youtube.com/watch?v=alc6sk4EXf0 )
és elénekli, hogy Eladó az egész világ! Majd: Reszkessen, ki nem a mi kutyánk kölyke! és Féltsd állásod mert nyugdíjad már úgyse lesz! A társulati állásban alig néhány ember marad.
A megmaradó kb. 15 fős társulatot meg kényszeríti, hogy vegyenek fel kedvezményes frank hitelt, amit a MÁO pénztárába kell befizetniük, a különleges OV számlára.
Ilyen egyszerű agy operaház rendbetétele.
3,
" Duna Tv vezérigazgatója "áthidaló megoldásként" kerül kormánybiztosként az intézmény élére. "
- igazi nietzschei szerep! Ugyan nem apollói és nem is dyonüsosi, de emberi, nagyon is emberi - mert ugyan mi vagyunk mi, ha nem hidak?
4,
" Orbán Viktornak miért annyira fontos az Operaház.....mert ...........az oda járó közönség soraiban a politikára is hatást gyakorló, befolyásos rétegek vannak".
- itt ugyan kire gondolhatunk? A Momus páholyra? A Fidelio páholyra? (Mert hogy nem a széltolókálmán páholyra, az biztos! ) Inkább a Fidire. Hisz itt már meghátrálásra késztettük a mezzot ellopni akaró Karvalyt is.
5, " Az Operaház helyzete tavaly nyár óta rendezetlen. "
- Idiótaság! Internetes újságíró a neved! Jó lenne, ha csak egy éve lenne rendezetlen a MÁO helyzete.
http://www.origo.hu/itthon/20110825-hatter-az-operahaz-uj-vezetojenek-kinevezesehez.html
http://www.magyarhirlap.hu/kultura/kar_hogy_nem_vagyunk_kubikosok.html
Legyünk jóhiszeműek -bár egy év után az a jóhiszemű, aki milliós netto havi fizetéseket szakít mint valami fidesz tanácsadó vagy szakértő.
Higgyünk abba, hogy az oktatást ugyan nem sikerült rendbe hozni, az egészségügyet se - meg úgy általában az egymillió muknahelyből se lett semmi, de hátha éppen a MÁO ( ti. MÁV) lesz kivétel.
De attól tartok, hogy akkor Garancsi Úr (vö. " A Videoton focicsapatát felvirágoztató, ingatlanbefekető Garancsi István a miniszterelnökkel mindenesetre jóban van, és gyakorlatilag az ő fociügyi megbízottjaként tartják számon......
Miniszterelnöki megbízottat bízott meg a természetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és közlekedés fejlesztésével kapcsolatos feladatokkal Orbán Viktor. .... Ezzel tovább bővült a már így is népes miniszterelnöki megbízottakból és kormánybiztosokból, illetve miniszteri biztosokból álló kör, akik számos területet - a nyugdíjtól az ifjúsági ügyekig - felügyelnek.
"Kétségtelen, hogy mindkét terültet jól ismerem belülről" - mondta az [origo]-nak Garancsi István szerdán, de hogy pontosan milyen tapasztalatai vannak, azt nem részletezte. Az MTI szerint az üzletember Garancsi, aki a Videoton focicsapatának is tulajdonosa "maga is különböző gyalogtúra- és biciklis versenyek, magashegyi túrák aktív résztvevője". ......
"Sosem hallottam róla"
"Ő meg ki? Soha nem hallottam róla" - kérdezgették a kinevezés hírére a biciklisek internetes fórumain. Soha nem hallott Garancsiról László János, a Kerékpárosklub vezetője sem,
..............Ha a biciklisek nem is, a Videoton-szurkoló Orbán Viktor évek óta jól ismeri Garancsit, aki 2007-ben vásárolta meg, az akkor még Fehérvár FC néven futó futballcsapatot.
A Videoton fő támogatója a Mol, a fehérvári stadion VIP-páholyában Hernádi Zsolt, a Mol és Csányi Sándor, az OTP első embere mellett rendszeres vendég Orbán Viktor miniszterelnök is.
Orbán Viktor és Garancsi István a Videoton lelátóján
A 46 éves közgazdász végzettségű Garancsi tavaly a Népszabadságnak azt mondta, Orbán Viktorral csak 2008-ban, már a Videoton tulajdonosaként találkozott először személyesen. Pedig Garancsi neve még az előző Orbán-kormány idején a CD Hungary nevű állami cég sokat vitatott privatizációjával kapcsolatban vált ismertté. Az állam 2001-ben 18,2 milliárd forintért vált meg a Magyarországra akkreditált diplomaták elszállásolására alakult CD Hungarytól, melyhez 160 nagy értékű belvárosi és budai ingatlan tartozott. A bonyolult üzleti tranzakcióban, az OTP által kifejezetten e célra létrehozott Magyar Ingatlan Befektető fizette ki az összeget, majd nem sokkal később Garancsi István egyik, Hernádi Zsolttal közös cége lett a vállalat tulajdonosa. A kritikák szerint az értékes ingatlanokat rendkívül olcsón vásárolták meg, amire akkor Csányi Sándor és Garancsi is azt mondta, hogy nem ingatlanokat, hanem egy adósságokkal terhelt céget vettek meg az államtól. (A komplikált történetről 2003-ban a Magyar Narancs írt hosszú cikket.)
Garancsi a futballüzlet mellett azóta is ingatlanokkal foglalkozik, az Opten cégadatbázis szerint több tucat ingatlan-forgalmazással foglalkozó cégben van érdekeltsége. Mióta megvásárolta a Videotont, a futball-közéletben is aktív......")..........
---- Nos ez a közéletben igen aktív és a pénzt nem nagyon megvető PÁRTSZÖRNYETEG lehet, hogy a MÁV intendása is lesz.
Azért írom ezeket, hogy a MÁO tagjai ne tudatlanul várják az érkezését. Ne kelljen kérdezniük, hogy "Ki a faß az a garacsi?"
A fiatal szopránokat eladják Dubaiba, a kasztráltakat Isztanbulba, a csinosabb tenorokat Kairóba, az idősebbeket meg úgy cakk und pack (vö. pikpak) meg Novoszibirszkbe és hoznak helyettük másod és harmadvonalbeli spanyol és kínai operákban kisegítő kínai-afrikai és arab-spanyol énekeseket, énekesnőket.
Az emberkereskedelem jött be eddig egyedül a LOGE II.-nek. :
" A nyáron a Videotontól Törökországba szerződő 23 éves válogatott hátvédre, Lázár Pálra Vladimir Petkovic edző szélső középpályásként számít a Samsunsporban............
Felvetődött volt fehérvári játékostársának, André Alvesnek a neve, de amint arról a Nemzeti Sport Online beszámolt: végül nem sikerült megállapodniuk egymással a feleknek.........
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton többszörös szerb utánpótlás-válogatott kapussal erősített: Filip Pajovics négyéves szerződést írt alá a fehérvári klubhoz – adta hírül az együttes hivat............"
A konvergencia programban végül Garancsi and Vajda Co.
megalakítják az EMBERKERESKEDELMI KFT-t: az emberkereskedelem két ága összeér és labdarúgókat cserélnek énekesekre, kürtösöket jobbszélsőkre - és hátha ez lesz a Magyar Gazdaság és Kultúra húzóágazata:
az EMBERKERESKEDELEM.
Vivat!
Szegény (?) Ókovács maga sem tudja, hogy mibe keveredett. (?)