Hajrá Magyarország?... jajh, hát nem volt elég a kampányból? Utálom, amikor művészek politizálnak, meg egyáltalán azt, hogy a művészetet felhasználják ilyen célokra is. Nem a Művésznőt akarom bántani, de miért kell feltétlenül közölni a nagyérdeművel, hogy ki hova húz? Miért nem marad meg egy művész pártsemlegesen a művészetnek, s annak, hogy ezen keresztül mindenkihez szóljon?

Nem hagy nyugodni az est friss emléke. Azóta is keresem a szavakat, a hasonlatot, hogy vajon mi vagy ki lakik Pitti Katalin torkában, amitől olyan mélyen zengő a szopránja. Egy altemplom? Orgona? Hol van az a zengő tér, rejtett üreg, amelyben a hangja a súlyát kapja? Biztosan tudják a hozzáértők, s én is szívesen tudnám. De hogy a lélek nélkül így nem zengene, az biztos.

Te jó ég, micsoda kincseink vannak! Pitti Katalin beszélgetős-éneklős estje megint hitet adott. Sok mindent megerősített: amíg ilyen művészünk van, ilyen emberi, erkölcsi tartással, rendíthetetlen hazaszeretettel, magyarság tudattal - nincs jogunk elkeseredni. Gyönyörű dalokat énekelt: Desdemona Ave Mariája, majd Kodályé következett, egy Benedictus s végül az Ómagyar Mária siralom, zg kíséret nélkül. Megrendítő este volt. A Benedictus alatt némán csurogtak a könnyeim. Köszönöm, művésznő.

Hajrá Katalin! Hajrá Magyarország! Imádunk!!!

De jó, hogy folytatódik! A legutóbbi talán Kincses Veronikáé volt, ha jól emlékszem, - de a műsorra nagyon is jól emlékszem!