Számomra is lenyűgöző volt ez az előadás,amely valóban nagyon magasra tette a mércét a követők előtt.-És bizony jó lenne ,hogyha olyan valaki írna beszámolót az ilyen ,vagy hasonlóan magas színvonalú előadásról,aki tollászként legalább megközelítő kaliber,mint a fellépő muzsikusok.

Feri, ez szép volt és megszívlelendő.

Itt egy mazsola - a T betűs jelet autóra kirakó értelemben.
Életemben először láttam élőben Wagner-operát - ne kérdezzétek, hány éves vagyok. De ne is kövezzetek meg emiatt.
Ez az előadás lenyűgöző volt. Beugró néző voltam, elhívtak rá. Azt mondtam, ne múljak el úgy, hogy egyszer ne lássak ilyet.
Nem leszek rajongó, nincs már rá kapacitásom. Ami van, azt másnak tartogatom. De azt megtudtam, mitől indulnak be a W-buffok, s ez nagy élmény volt.

Vontatott pillanat pedig nem volt.

Azt (is) figyeltem meg, hogy a két rendező tanulhatott, fura módon, Christie-ék Rameau: Les Paladins-előadásából a MÜPÁ-ban: vonulások, sálak, színek... Nem tudom elképzelni, hogy ennél több 'rendezés' kéne nagy zenéhez, és szánom azokat, akik kitömött hattyúkkal meg mindenféle kosztümökkel terhelve találkoztak Wagnerral. Azt hiszem, nagyon szerencsés voltam.

vontatottabb pillanat??

Mármint a kritikus a Parsifalban talál ilyen pillanatokat???..elég nagy baj lenne

Azok után, hogy írtam az előadásokról pár szót, természetesen elveszítettem az erkölcsi alapot arra, hogy hozzászóljak a kritikához (sajnos).

Egyetlenegy idézet:

"A két rendezőnő, Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna egy Parsifal-alteregót is beépített az előadásba, talán a vontatottabb pillanatok oldásaként."

(kiemelés tőlem) - sapienti sat.

Ha állandóan az van a cikkben, hogy "én, én, én", akkor szerintem ne legyen Fidelio a szerzője.