Eltemették Seregi Lászlót
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.
A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN
Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.
BENARES SONG (18/2. jelenet)
JENNY: Nincs már itt egy korty alkohol.
BEGBICK: Nem ülhetsz bárban itt sehol.
JENNY: Hol van a telefon?
BEGBICK: Itt nincsen telefon?
MÓZES: Ó. Ég, szakadj le, nincs!
JENNY, BEGBICK, BILL, MÓZES:
Gyerünk, vár Benares, hol a napfény édes!
Gyerünk, vár Benares! Johnny, menjünk hát!
JENNY: Nincs itt se pénz, se jó lakás.
BEGBICK: És jól esne egy kézfogás.
JENNY: Hol van a telefon?
BEGBICK: Itt nincsen telefon?
MÓZES: Ó. Ég, szakadj le, nincs!
JENNY, BEGBICK, BILL, MÓZES:
Gyerünk, vár Benares, hol a napfény édes!
Gyerünk, vár Benares! Johnny, menjünk hát!
JENNY: Nincs öröm a földön, fiúk.
BEGBICK: Nincs soha sehová kiút.
JENNY: Hol van a telefon?
BEGBICK: Itt nincsen telefon?
MÓZES: Ó. Ég, szakadj le, nincs!
MINDENKI: Szörnyűség, Benaresben minden összedőlt,
Mert rengett a föld, ó, te szép Benares! Ó, hová legyünk?
Szörnyűség, Benaresben minden összedőlt,
Mert rengett a föld, ó, te szép Benares! Ó, hová legyünk?
Mi lesz velünk?
ALABAMA SONG (2. jelenet)
JENNY: Ó, merre az út, hol egy jó whisky-bár?
6 LÁNY: Hol whisky vár, hol whisky vár?
JENNY: Csak sose kérdezd, hogy mire jó,
Inkább mondd meg már, hogy hol iható!
6 LÁNY: Megdöglöm érte már, megdöglöm érte már!
Én mondom, én mondom, megdöglöm érte már!
JENNY: Holdfény Alabamában, most hát áldjon az Ég!
Nincs már anyám, se ágyam, és így a whisky sosem elég!
Ó, merre az út, hol egy új szépfiú?
6 LÁNY: Ó, hol van már, ó, hol van már?
JENNY: Csak sose kérdezd, hogy mire jó,
Inkább mondd meg már, merre kapható!
6 LÁNY: Megdöglöm érte már, megdöglöm érte már!
Én mondom, én mondom, megdöglöm érte már!
JENNY: Holdfény Alabamában, most hát áldjon az Ég!
Nincs már anyám, se ágyam, és így a whisky sosem elég!
Ó, hol van az út, hol a pénz, hol a dollár?
6 LÁNY: Mindegy, miért, mindegy, miért!
JENNY: Ó, milyen szép, hogyha tele az a széf,
Úgy vágyom rád, ó, te drága dollár!
6 LÁNY: Megdöglöm érte már, megdöglöm érte már!
Én mondom, én mondom, megdöglöm érte már!
JENNY, 6 LÁNY: Holdfény Alabamában, most hát áldjon az Ég!
Nincs már anyám, se ágyam, és így a whisky sosem elég!
6 LÁNY: Nem elég, nem elég!
Figyelem! A következő két hsz-ban következik a két angol nyelvű song magyar szövege, amit már tavaly ígértem. Az első a 63-as hsz-ban található Alabama-song, a második a 94-esben található Benares-song magyar fordítása. Amúgy az előadásban az Alabama Song angolul, a Benares Song pedig magyarul hangzott el, viszont a műsorfüzetben ez utóbbi nem szerepelt magyarul, igaz, angolul kétszer is... :S
Nagyszerű. A Saloméval kapcsolatos hsz-okat pedig bemásolom az általam indított Salome-topikba, itt meg maradjunk Mahagonny városában... :)
Én már el is mentettem a szövegkönyvet:)
Ám ha már tanulmányoztad a szövegkönyvet, akkor már nem dolgoztam hiába. :)
Rossznak nem találtam a rendezést, igaz, kimagaslóan jónak sem, inkább olyan hármas osztályzat járna neki.
Amúgy pár éve a Mezzón láttam a salzburgiak kilencvenes évekbeli előadását, ahol is Gwyneth Jones énekelte Leokadja Begbicket. "A szűz imája" szcenikai megoldása elég érdekes, egyedi volt: nem ült színpadi zongorista a zongoránál, hanem a hangszerbe volt programozva a zene és a billentyűk maguktól mozogva adták a dallamot...
Megmelítendő még a Los Angeles-iek angol nyelvű előadása is, amelyben Teresa Stratas énekelte Jennyt, az Alabama Song például rajta van a Youtube-on is. (Meg még pár részlete a produkciónak.)
114 Aki operába megy, ráadásul egy ilyen csemegére, mint a Mahagonny, az nem erre kíváncsi, azoknak jó részét egy ilyen rendezés csak elriasztja, mellesleg úgy vélem, az operalátogatók jó részét is. Inkább keresnek akkor egy jó rendezésű DVDt az operáról, és azt nézegetik, nem mennek be egy ilyenre. ÚGy vélem, a Mahagonny elsüllyedésének nagyonis oka ez a fajta elkurvítás, ami méltatlan az opera műfajához, és méltatlan Brechthez is.
Aki rúdtáncot akar látni, az célzottan olyan helyre megy, ahol azt kínálják, és az ezért nem fog bemenni az Operába, hiszen erre van elegendő műintézet, ahol khm... ha felkeltették az érdeklődését, akkor már legalább tesznek is róla. Úgy vélem, sokan azzal mentek haza, hogy mi ez kupleráj, meg vallásgyalázás? És nem pedig azzal, hogy miről is szólt a darab, vagy milyen a zene. Egy ilyen rendezés csak arra "jó", hogy teljesen elvonja a figyelmet a zenéről, és a darabról is. Rengeteget elvesz, de nem ad semmit cserébe. Őszintén remélem, hogy láthatunk még jó Mahagonnyt, mert aktuális nagyon, és szerintem lenne helye a színházi életben, több, mint néhány előadás.
Talán emlékszel, hogy a Szikora rendezte Ember Tragédiája is hatalmasat bukott. Ennyit arról, hogy egy ilyen rendezés mennyire "hoz" vagy pedig inkább elriaszt embereket.
azt hiszem,most megyek vissza a párbeszédekhez !!!!!!!
108--110
lehet,hogy offnakk tünik, viszont én, egyegy cselekvésben az ok-okozati tényezőt keresem, mi miért,s hogyan történik,??
lásd 14-ik pont,
miért volt fedetlenmelle a csajszinak szerintem a rendezö tutira akkart menni/mint Jancsó/ tehát ha a legkissebb kétség is elöadódik,és félni kell attól, hogy csökken a index,hát be kell vetci a cici-trükköt
ha csak 10-20 ért valamit, már jó, mert a többit kiellensulyozza a csupikodás,szerintem
aha !
minek ? elkurtam mint gyurcsi a böszmét ? gondoltam,,,,,,,,,,,,, átnézem,és véleményezem
egyébként
folyamatosan
perszehogy igaza vot,s ha perre ment volna /az lett/ a csajszi egyböl nyer,nézegetem ezt a mahhagonnyt,érdekes
annyi dolgom lenne, de a rohadt betegségem abajgat,nna mindegy talán átmegí
y rajtam ugylátszik fidiék vmi egységes dologhoz csatlakoztak, mert a szlovák villamosfórumban már régóta igy megy
nna, nézzük tovább a darabot,
[107] Ennek a topiknak az első tizenkét hsz-ára írtad, amit írtál?
"egy csaj napozott, a srác meg lefotózta, a kép valóban szép lett, ugyhogy a srác második dijat kapott
igenám, de a csaj követelte vissza az engedély nélkül közölt képet, azzal, hogy ö nem adott engedély a fotó publikálásához
"
Teljesen igaza volt.
Na, bocs, most végigolvastalak, annyira azért nem vagy off, úgyhogy én is is itt reagálok.
Csakhogy az embernek nemcsak teste van, hanem hallhatatlan lelke is.
"A természetben tökéletes rend uralkodik. A természetben minden lény csak azt tudja akarni, ami a javára válik. Az emberrel azonban más az Úr szándéka. Az ember olyat is tud akarni, ami testének, sőt hallhatatlan lelkének kárára van. Vedd el, vedd el mindazt, amit a Sátán kínál, és olyan leszel, mint ez a kis rovar: elveszíted Istent, elveszíted a lelked... ám megnyered az állati lét minden örömét arasznyi életed során."
(tekinthetitek feladványnak is:))
Tann, tudomásom szerint megházasodtál. Valaki egy életre téged választott. Akkor mi a panasz oka?
Engem arra tanítottak, hogy derék, becsületes, jellemes embert válasszak, aki megbízható, akivel lehet vállvetve küzdeni. Aki csábítható, azt tőlem is elcsábítják, s ezért én a csábítható férfiakat nem értékelem sokra. Tudom, hogy a pasik sem a csábítható nőket, valójában. Mindenki maga választja, melyik fajta utat járja a fenti idézetben felvázoltak közül.
Te rászóltál Zsölényre, hogy "ne piszkítson a Micimackóba", most én kérlek, hogy légyszíves, itt ne offolj, maradjunk a Mahagonnynál. Ne rondítsuk össze mindenféle egyébbel ezt a topicot. Ez nem ide való, hanem mondjuk a párbeszédekbe. OK?
átok veri a Magyart, mert az össze sose tart
,ezt a mikroport nevü gyógyszerröl /?/ irom, nos ez meginn olyan, hogy teljes összetartással meg lehetne csinálni, csak nem a Magyarnak, nálunk mindig van egy-két fenéknyaló,amely a karrierrje érdekében BÁRMIRE hajlandó betegedjen meg mindenki, nem érdekli, csak az ö kényelme,és egzisztenciája ne sérüljön
itt van egy hollandiában játszódó "való-világ esete, vmi egetverö marhaságot akartak velük csináltatni, mire a szereplök egységesen felálltak,és elhagyták a TV épületét noo és mégegy story,egy csaj napozott, a srác meg lefotózta, a kép valóban szép lett, ugyhogy a srác második dijat kapott
igenám, de a csaj követelte vissza az engedély nélkül közölt képet, azzal, hogy ö nem adott engedély a fotó publikálásához
itt van az a helyzet, ahhhol kimélet nélkül ütköznek a helyzetek
mert a srác nem adta vissza a képet,mondváh, ha ezt most visszaveszi,többet az életbe nem fogadnak el töle képet,itt egyértelmüen a csajnak volt igaza
mégegy stori, egy zártkörü rendezvényen, megfelelö alkoholfogyasztás után, az egyik vendég ajánlott egy öszeget, nagy összeget, ha a picérhölgyek egy szál bugyiba viszik ki a kaját
egy kivételével rá is állltak a dologra, de egy megbotránkozot,mondván, neki családja van, és ö nem kurva, nem striptizbárba jött dolgozni,hanem étterembe
a fönöke két nap után belekötött egy semiségbe,és a hölgyet kirugta
de mehetünk az operairodalomba, pld a Faust, itt is nagyon ütköznek az érdekek, de erröl maj késöbb
az 1-12 hozzászólásokról ennyi jutott eszembe.
próba
nna de most ismét világitsuk meg a dolgokat
melyik anya az amelyi a lányának azt mondja, ne a főorvoshoz menj, hanm a tolatóhoz
én nem nézem le a tolatókat" de biztos, hogyminden szülö az orvost,ügyvédet stb akarná a lányának
igenám, de akkor van a gubanc, ha a lány a tolatót szereti,és a föorvost kb le se szarja !
ebböl általános konfliktus van,, mert ha a szerencsétlen tolató, egy kis hibát /amit egy föorvosnál észre se vennének- csinál, hát bizonyos, hoogy égbekiáltó dolog lenne belöle
érdekes-személyes- eset, egy ismerös, a másik egyedül maradt özvegyet "korholta" hogy elöbb jöttek a gyerekek,mint a pap
tanulságos volt a válasz
ha maga nevelne egyedül négy lányt, maga sem ugrálna,,,,nna most elitélhetünk valakit egy ilyen cselekedetért?tényleg nehéz négy lánynak egzistenciát biztositani
és ezzel már le is volt lőve a téma, mert erre nem lehetett mit mondani, hogy négy lánygyerekkel volt e más választása
látjátok, az egyik gond fogaskerékkel csatlakozik a másikhoz
visszatérve a szinházra , szerintem igen meggondolják a delikvensek,hogy ne "teljesitsenek2 a szereposztó diványon
a nagynéném, mint hü katolikus, ezt egyaz egyben viszautasitotta
járt is, csajágaröcsögére
viszont az ellenfele Sass Szilvia,,,,,,,
tudjuk, milyen karriert futott be, biztos nem ramocsaházán, hanem a metropolitanban, kvázi
szóval, millio gond kapcsolódik egymáshoz
majd visszatérünk még a dologra
Kurva vagy nemm kurva,, ez ittt a kérdés
nna ennekis több oldala van....