A Francesca da Rimini című operát játsszák az Armel nyitónapján

Október 6-tól immár negyedszer ad otthont az Armel Nemzetközi Operaverseny és Fesztivál rangos eseménysorának Szeged városa. Az alábbiakban Gyüdi Sándor, a rendezvény főigazgatójának köszöntő levelét olvashatják.

Tisztelt Nézőink, Kedves Közönségünk!

A mai naptól a Szeged ad otthon - immár negyedszer - az Armel Nemzetközi Operaverseny és Fesztivál rangos eseménysorának. A Szegedi Nemzeti Színház csodálatos épülete, az opera műfajának helyi hagyományai, a színház társulatának és munkatársainak hozzáértése, a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak az operajátszás terén nemzetközileg is elismert magas színvonala, a város anyagi áldozatvállalása és nem utolsó sorban a közönség érdeklődése Szegeden marasztalta a rendezvényt.

A fesztivál nyitó estjén a Szegedi Nemzeti Színház új operaprodukciója kerül színre, Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című, ritkán hallható darabját fogjuk játszani. A szerző Puccini kortársa és megbecsült kollégája volt. 1914-ben befejezett művének szövegkönyve Gabriele d'Anunzio drámáján alapul, de a téma már hétszáz éve jelen van az irodalomtörténetben: Francesca és Paolo tragikus végű szerelme Dante Isteni színjátékában nyert először irodalmi megfogalmazást. A zene rendkívül expresszív, Puccini muzsikáján túl leginkább Richard Strauss műveivel tart rokonságot. Bensőséges líra, érzelem dús, már-már erotikus fűtöttség árad dallamaiból és csillogó hangszereléséből, ugyanakkor rendkívüli erejű a csatajelenet drámai megfogalmazása.

Miksch Adrienn, magyar szoprán Francesca versenyszerepében, Réti Attila Gianciotto és Vadász Dániel Paolo szerepében játszik Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című operájának 2011. október 5-i próbáján a Szegedi Nemzeti Színházban Fotó: MTI

Juronics Tamás rendezése, Pál Tamás karmesteri irányítása - a Traviata tavalyi sikere alapján is kijelenthető - különleges operai estét ígér! Bár évadunkban játszani fogjuk, pontosan ebben a szereposztásban csak a fesztiválon lesz látható, ezért érdemes annak is élni az alkalommal, akinek bérletében majd sorra kerül a produkció. Az alkalom anyagi értelemben is csábító: a korlátozott számban még rendelkezésre álló helyekre féláron lehet belépőt váltani!

Az említett 50 %-os akció a fesztivál különleges alkalmából a Rigoletto kivételével a többi fesztivál-estére is fennáll, a 15-i Díjkiosztó gálát is beleértve, míg a Korzó Zeneházban rendezendő délutáni kiegészítő programok ingyenesen látogathatók. A részletes program a nyomtatott műsorfüzetben,  színházunk és az Armel honlapján valamint a mellékelt fájlban olvasható.

Szeretném a Kedves Nézők figyelmét felhívni arra, hogy idén is lesz közönségszavazás a legjobb produkcióra, a tavalyihoz hasonlóan csak az interneten. A szavazás a teljes fesztiválprogramot on-line hozzáféréssel fél éven át közzétevő Arte Live Web www.liveweb.arte.tv honlapján történik. Jelenleg még nem elérhető, de a szavazás kezdetéről a nézőket újabb e-mailben értesíteni fogjuk. A voksolás elérhető lesz színházunk és a fesztivál honlapjáról a megfelelő helyre mutató link segítségével is.

Büszkék vagyunk arra, hogy tavaly Traviata produkciónk nyerte a Duna Televízió internetes közönségdíját, és nagyon reméljük, hogy új produkciónk is kiérdemli a nézők elismerését. Bízunk versenyzőinkben; Miksch Adrienn magyar szoprán és Enrique Pína Serra dominikai tenor énekes véleményünk szerint komoly esélyekkel vesz részt a versenyben.

Szeretettel ajánljuk Önöknek a fesztivál minden előadását. Kövessék az interneten, nézzék újra többször is, de ne feledjék, az élő előadás varázsát semmi sem közelíti meg - várjuk tehát Nézőinket a színházban!

Szívélyes üdvözlettel:

Gyüdi Sándor főigazgató

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG