Beköltözik a mozikba a brit Királyi Operaház

Összesen 22 ország több mint 700 filmszínházában fogják élőben vagy felvételről vetíteni a londoni Királyi Operaház 2011-2012-es évadának tíz opera- és balettelőadását.

A Royal Opera House igazgatója, Tony Hall elmondta, hogy jelenleg az intézmény "elsőszámú célkitűzései között szerepel" a moziközönség elérése. Mint hozzátette: az utóbbi években az operatársulat igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy olyanokat is megszólítson, akik nem tartják magukat kifejezetten operába, illetve balettelőadásra járó típusoknak. A közönség szélesítést célzó "házon kívüli" programok keretén belül lépett színpadra júniusban a brit Királyi Balett a dél-kelet londoni O2 Arénában, ahol az érdeklődők mindössze 10 fontért (3400 forint) válthattak jegyet a társulat Hattyúk tava című balettelőadására. A Georges Bizet Carmenjéhez hasonló népszerű darabok élő közvetítéseit pedig országszerte számos filmszínházban műsorra tűzték.

"Szeretnénk bebiztosítani, hogy az általunk megszólított emberek megfizethető áron tudják megnézni a világklasszisoknak számító opera- és balettelőadásokat" - idézte az igazgatót a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala. "A Királyi Operaház úttörőnek számít az ilyen típusú közvetítések terén" - mondta Angela Gheorghiu, a Covent Gardenben lévő intézmény román származású vezető szopránja, akit a Faust szeptember 28-i élő, valamint az Adriana Lecouvreur, illetve a Tosca felvételről sugárzott vetítésein láthat majd a filmszínházakban összegyűlt közönség.

Az operaház 2011-2012-es moziprogramjában szerepel a Királyi Balett előadásában életre kelő Csipkerózsika, valamint a Rómeó és Júlia. Az operaközvetítések között Verdi Rigolettóját, a Hamupipőkét, Giacomo Puccini Pillangókisasszony című darabjának háromdimenziós felvételét és Puccini három egyfelvonásosát - a Triptichont (A köpeny, Angelica nővér és a Gianni Schicchi), amelyet teljes terjedelmében 1965 óta most először teljes hosszában állított színpadra a társulat - élvezhetik végig a mozilátogatók.

A brit operaház legjobb helyeinek ára akár a 205 fontot (68 ezer forint) is elérheti, de már 9 fontért (3 ezer forint) is meg lehet nézni az előadásokat. A 22 ország között szerepel egyebek között Ausztrália, Csehország, Németország, Spanyolország, az Egyesült Államok és Dél-Afrika, ám a magyar közönségnek egyelőre a szomszédos országokba kell utaznia, ha nagyképernyőn szeretné élvezni a különleges közvetítéseket.

Magyarországon elsőként 2010-ben a CineMaestro operafilmprogram keretében láthattak felvételről előadásokat a Covent Gardenből az érdeklődők. A Cinema City négy mozikomplexumában (Győrött, Miskolcon és Pécsett és a fővárosban) olyan operafilm-premierek vetítéseinek örvendhettek az operabarátok, mint a Figaro házassága, az Álarcosbál, a Carmen, a Rómeó és Júlia és a Don Giovanni. A vetítéseket a nagy sikerre való tekintettel 2010 nyarán is folytatták. Ekkor az Aida, a Hamupipőke, a Don Carlos, a Hattyúk tava, a Bohémélet és a Diótörő bemutatóira került sor.

Királyi Operaház, London

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG