Bohémélet és Katonák Salzburgban

Meghirdették a Salzburgi Ünnepi Játékok 2012-es programját: műsorra kerül Puccini Bohémélete, és a huszadik századi német zeneszerző, Bern Alois Zimmermann egyetlen operája, a Katonák.

"Nem mainstream, hanem rangos, nobilis fesztivált szeretnének kínálni a publikumnak, gyökeres újításokra azonban túl rövid volt a felkészülési idő" - jegyezte meg Alexander Pereira, a zürichi operaház éléről érkezett új intendáns. A fesztivált 2012. július 20-án spirituális koncertek nyitják, Haydn A teremtés című oratóriumát Sir John Eliot Gardiner, 21-én Händel Messiását Daniel Harding vezényli. Pereira úgy tervezi, évről évre megjelenik a játékok műsorában a spirituális kultúra, a zsidó, a buddhista-hindu, a muzulmán és az ortodox hagyomány. A klasszikus zenei és operaprodukcióban szokás szerint jelentős sztárok közreműködnek -, köztük Nikolaus Harnoncourt, Claudio Abbado és Thomas Hampson.

Salzburg látképe

Az operaprogramban ritkaság és jól bevált mű egyaránt szerepel. Bern Alois Zimmermann egyetlen operája, a hatvanas években keletkezett Katonák ritkán hallható. A Carmen érdekessége, hogy a visszatér Salzburgba Sir Simon Rattle, aki 2011-ben a salzburgi Pünkösdi Fesztivált cserben hagyva a Berlini Filharmonikusokkal együtt átpártolt a németországi badeni fesztiválhoz. A Bécsi Filharmonikusok élén vezényli Bizet operáját, a címszerepet gyermekének édesanyja, a cseh születésű Magdalena Kozena alakítja. Pereira úgy értékelte, hogy 'a megfelelő csalit dobta be Nikolaus Harnoncourtnak', akit A varázsfuvolára kért föl: Mozart darabja ugyanis az első fontos művek között volt, amikor a zenekari csellista pozíciót a muzsikus a karmesterire cserélte. A varázsfuvola ifjúsági verziója is készül, és Labirintus címmel színre kerül a Mozart-kortárs Peter von Winter operája is, amely A varázsfuvola történetét folytatja - ezzel is emlékeznek az eredeti darab szövegírójának, Emanuel Schikaneder halálának 200. évfordulójára. Puccini Bohémélete sosem szerepelt a játékok programján, mintha csak „másodosztályú opera" lenne, ezt pedig Alexander Pereira elfogadhatatlannak tartja. A darabot Daniele Gatti vezényletével mutatják be, Mimi szerepét Anna Netrebko játssza, Rodolfo Piotr Beczala lesz, Musettát pedig Nino Machaidze énekli. Az örmény születésű énekesnő 2009-ben Júlia szerepében debütált a fesztiválon, amikor gyermeke születése miatt Netrebko egy ideig szünetet tartott. A produkciót Damiano Michieletto rendezi.

A 2012-es Ünnepi Játékok színházi műsorában klasszikus darabok és kevésbé ismert előadások is helyet kaptak. Ibsentől a Peer Gynt, a brit Irina Brook rendezésében lesz látható, de a jelenleg Massachusetts-ben tevékenykedő rendezőnő Shakespeare Vihar- adaptációját is megtekinthetik az érdeklődők. A tehetséges fiatal rendezők felkarolása céljából létrehozott Montblanc & Salzburg Festival Young Directors Project keretében idén dél-afrikai, francia, osztrák és dél-koreai előadásokat mutatnak be, de műsorra tűzték a nürnbergi Thalias Kompagnons Színház két darabját is.

Zürichből szerződik Salzburgba a színházi programok vezetője Sven-Eric Bechtolf is. A fesztivál költségei meglehetősen magasak, a nagy Fesztiválpalota színpadának felújítása körülbelül 650-800 ezer euróba kerül. A három új produkció költségeit több mint kétmillió euróra becsülik. 13 milliós támogatást említ a játékok honlapján Pereira, és a szponzoroktól és a jegybevételből további 8 és félmillió eurót várnak, az intendáns úgy véli hosszú évek óta mégis kiegyensúlyozott lesz a mérleg.

 

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG